Őrsi Gergely tényleg kilépett az MSZP-ből

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 6.

Belpol

Az önkormányzati munkában szerinte nincs helye a pártpolitikának.

Őrsi Gergely hivatalosan is beadta írásos lemondási nyilatkozatát és kilépett az MSZP-ből. A II. kerület polgármestere az Indexnek nyilatkozva megismételte, szerinte az önkormányzati munkában nincs helye a pártpolitikának.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Őrsi Gergely egy hónappal ezelőtt jelentette be, hogy kilép a szocialista pártból. A hivatalos szakítás után úgy fogalmazott:

„2019 óta, amióta polgármester vagyok, nem írtam le pártnevet, nem politizáltam pártpolitikusként.”

Hozzátette, a párt felső vezetésével nem egyeztetett végleges döntése meghozatala előtt, mivel régóta tudták, hogy ezt tervezi, így nem is marasztalták. Mint megjegyezte, túl sok járulékos haszna egyébként nem is származott a tagságból, a kampányához sem kapott a központtól anyagi támogatást, önkéntesek segítették munkájukkal újraválasztását. Őrsi Gergely a szavazatok 69,72 százalékát begyűjtve nyerte meg a II. kerületi polgármester-választást, a 24.hu-nak adott júliusi interjújában pedig arról beszélt, fideszes szavazatokat is be tudott húzni.

Az Index azon kérdésére, hogy vajon függetlenként könnyebb lesz-e konszenzust találni a többi képviselővel a testületi munka során, a polgármester azt válaszolta, eddig is megvolt egyfajta lokálpatrióta összhang, ami az őt támogató frakciószövetségben mutatkozott meg, azaz külön MSZP-frakció 2019 óta nem volt. Őrsi Gergely hangsúlyozta, kilépése nem a párt elleni demonstratív kritika.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.