Paks fideszes polgármestere egyetért a 7 milliárdos elvonással

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 7.

Belpol

Sajnálja, de szerinte is el kell venni az önkormányzattól a költségvetés harmadát.

Rendkívüli ülést tartott az októberig hivatalban lévő paksi közgyűlés, és tüntettek is a városban, miután a kormány rendeletet hozott, amelyben különleges gazdasági övezetté nyilvánította a paksi atomerőművet és környékét. Ez azzal jár, hogy az onnan származó iparűzésiadó-bevétel nem a város önkormányzatának, hanem a Tolna és a Bács-Kiskun megyei önkormányzatoknak jár. 7 milliárd forintról van szó, ez a paksi költségvetés egyharmadának megfelelő összeg.

A Telex videójában megszólaló helybeliek egyike a kormányrendeletet törvényesített lopásnak nevezte, utalva arra, hogy az önkormányzati választás után döntött így a kormány. A paksiak többsége ugyanis az ellenzéknek szavazott bizalmat, így huszonhat év után októbertől nem kormánypárti vezetése lesz a városnak.

Szabó Péter, az októberig hivatalban lévő polgármester azt nyilatkozta, hogy pénteken reggel 6 órakor értesült a kormányhatározatról, nem tudott arról, hogy ezen dolgoznak. Azt nem állítja, hogy a döntésre nem számított, de a közzététel időpontja váratlan volt számára is. Az összeállításban később elhangzik, a polgármester nem csalódott a kormányban. Azt mondta, Fidesz–KDNP-s önkormányzati vezetőként biztos abban, hogy a kormány mindent meg fog tenni a Paks2 beruházáshoz kötődő városi feljesztések megvalósulásáért. Nem csalódott a kormányban, ugyan sajnálja a döntést, de egyetért vele. Arról, hogy tisztességesnek tartja-e a lépést, nem kívánt nyilatkozni. 

A rendkívüli közgyűlésen módosították a költségvetést, elengedtek egy száz százalékos uniós finanszírozású buszbeszerzést is. 

Barnabás Tamás, a Paksi Deák Ferenc Egyesület önkormányzati képviselője azt állítja, nem igaz, hogy a fideszesek nem tudtak a kormány szándékáról, szerinte igenis június vége óta tudhattak róla. 

Heringes Anita, a megválasztott, októberben hivatalba lépő polgármester azt nyilatkozta, a kormány azt gondolja, a paksi erőmű olyan, mint egy akkugyár vagy egy gépjárműveket összeszerelő üzem. Felelőtlennek nevezte a kormány döntését, mondván, a paksi erőmű sokkal komolyabb üzem, mint bármi más, Magyarország energiaellátásáért felelős. Heringes Anita arról beszélt, hogy most el kell kezdeni tárgyalni, az új városvezetés hisz a demokráciában, tiszteletben tartja azt a tényt, hogy ez most Magyarország kormánya. Cserébe azt várja, a kormány is tartsa tiszteletben a paksiak véleményét, amit kinyilvánított a többség az önkormányzati választáson. 

A videóból kiderül, hogy az elvonás már az idei évi költségvetést is érinti, mintegy hárommilliárd forint erejéig.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.