Palkovics László kezdeményezésére kiemelt beruházás lesz a Fudan Egyetem Budapesten

  • 2021. május 6.

Belpol

Tegye fel a kezét, aki meglepődött.

Szerdán számoltunk be róla, hogy Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával a keddi Magyar Közlönyben jelent meg egy kormányhatározat, mely szerint kizárólag állami területekre építtetné a kormány a Fudan Egyetemet, így nem kell Baranyi Krisztina IX. kerületi polgármesterrel alkudozniuk. Az előzmény az volt, hogy Baranyi korábban jelezte, nem kíván területet eladni az egyetemhez, majd azt is belengette, hogy népszavazást akar az ügyben tartani.

A vitatott egyetem terjeszkedéséről szóló cikkünkben azt írtuk: „Hogy az »universitas« demokratikus elveinek nyílt tagadása merre viszi a világ jövőbeli gazdasági és szellemi fejődését, nyitott kérdés.

Az azonban biztos, hogy amennyiben a Nyugat számára a tudományosságtól elválaszthatatlan olyan fogalmak, mint a gondolat, a szólás és a kutatás szabadsága érvényesülne a listák összeállításakor, a kínai egyetemek a fasorban sem lennének.

És akkor a Fudant nem sikeres egyetemnek, hanem sikeres oktatási-hatalmi vállalkozásnak tekintenénk.”

A Fudan budapesti térfoglalásával kapcsolatban az Egyesül Államok nagykövetsége is kifejezte ellenérzését, mondván, „aggodalomra ad okot a Fudan Egyetem első európai kampuszának lehetséges megnyitása, mert Peking bizonyítottan kártékony befolyásszerzésre és a szellemi szabadság elfojtására használja a felsőoktatási intézményeit”.

Az egyébként csütörtökön épp a kínai kommunista vezetőhöz, Hszi Csin-pinghez utazó Orbán Viktort az ellenvélemények szokás szerint a legkevésbé sem befolyásolták, sőt, a kormány csütörtökön megnyitotta annak a lehetőségét is, hogy a teljes beruházás kiemelt státuszt kapjon.

A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely az ATV kérdésére, hogy kész-e a kormány kiemelt fejlesztéssé nyilvánítani a Fudant, azt válaszolta: „Ha ilyen előterjesztés érkezik, akkor a kormány készen áll arra, hogy kiemelt beruházássá nyilvánítsa a Fudan megépítését”. Az ATV ezután megkereste Palkovics László innovációs minisztert, hogy ő mint a Fudan-Diákváros projektért felelős kormánybiztos kezdeményezi-e, hogy a kormány kiemelt fejlesztési beruházássá nyilvánítsa a Fudan Egyetem építését – írják a csatorna honlapján.

 A miniszter a megkeresésre azt válaszolta: „igen”.

A döntéssel gyakorlatilag hozzáférhetetlenné tennék az előreláthatólag legalább 550 milliárd forint értékű – jórészt kínai hitelből finanszírozandó, és kínai beruházók által kivitelezni tervezett – beruházás részleteit.

A gigaberuházásból létrejövő oktatási intézmény irányítását már jó előre kiszervezte a kormány, hiszen erre a célra máris létrehozott egy vagyonkezelő alapítványt.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.