Az első nagyobb követ a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) dobta a gyógyszerpiac állóvizébe, mikor is 2003-ban közzétette a szektor versenypiaci elemzését. A tanulmány messzemenően elismerte, hogy a gyógyszer speciális áru, ezért szükség van a közszolgáltatásokra jellemző, versenyt korlátozó szabályozásra, ám annak mértékét és határait a hatékonyság és a jobb szolgáltatás irányában kitolhatónak találta. A publikációt követő mérhetetlen szakmai felháborodás - a vertikum minden szintjén: kis- és nagykereskedők, gyártók - pedig csak megerősítette a GVH-t abban, hogy bizony lehet még olyan jövedelemtöbblet, amelyet az érintettek
a gyenge verseny
miatt nem kényszerülnek átadni a fogyasztóknak. Végül tavaly nyáron a gazdasági tárca nyújtott be törvénymódosító indítványt, melyet viszont a Magyar Gyógyszerész Kamara (MGYK) heves ellenállása után sem az Egészségügyi Minisztérium, sem a szocialista képviselők nem támogattak, így az megbukott. Akkoriban egyébként Gyurcsány Ferenc is elvetette a változtatást, de hát az idők változnak. Most, hogy a szaktárca vezetése a kisebbik koalíciós párthoz vándorolt, újra előkerült a versenyélénkítő javaslat, s ezúttal a kormány is támogatta, sőt szerepel az elfogadott konvergenciaprogram egészségügyi részében is.
A liberalizáció két tervezett intézkedéssel hergeli a status quóban érdekelt gyógyszerésztársadalmat: a patikanyitási lehetőségek könynyítésével, illetve egyes orvosságok patikán kívüli árusíthatóságával. Jelenleg ugyanis csak ötezer lakosonként és egymástól 300 (nagyvárosokban 250) méterre nyitható gyógyszertár, tehát a meglévő mintegy kétezer üzlet leginkább kihalásos alapon cserélhet gazdát. Gyógyszert pedig a gyógyszertárból, slussz-passz. A piacnyitás lazíthat a lakosságszámra, fizikai távolságra vonatkozó feltételeken, vagy eltörölheti őket, és eldöntheti, mely nem vényköteles gyógyszereket lehessen drogériában, pályaudvaron, benzinkútnál, esetleg bevásárlóközpontban árusítani.
A kamara álláspontja természetesen azóta sem változott, eszközeit pedig a megnövekedett veszélyhez igazította. A patikákba képregényeket juttattak el, melyekben a liberális modell (gyógyszerhamisítás, gyógyszermérgezés, miegyéb) állt szemben az etikus modellel (mindent a betegért, első a biztonság), és a múlt héten száz-egynéhány fehér köpenyes gyógyszerész vont demonstratív élőláncot az MGYK épülete köré. A birtokon belüliek oppozíciója persze teljességgel érthető: a privatizációt követő években aranybányának számító vállalkozás mára "csak" tisztes családi megélhetést biztosít, azaz nem hiányzik a konkurencia diktálta további profitcsökkenés. Ráadásul már Magyarországon is egyre több patikába szállnak be a gyógyszer-kiskereskedelmi láncok, amelyekkel a professzionális vezetési tudásuk és a nagy rendelések miatti komolyabb nagykereskedői kedvezményeik miatt igen nehéz versenyezni. A törvényi előírás miatt a betéti társaságként üzemeltethető gyógyszertárak beltagja csak szakgyógyszerész lehet ugyan, és legalább 50 százaléknyi tulajdont kell birtokolnia (ezt a Mikola-kurzus idején emelték fel 25 százalékról), de a piaci logikát nem lehet felülírni: a tőkebevonási igény gyakran kvázi tulajdonlemondó háttérszerződésekhez vezet. Bár néha a kedves családi patika vs. személytelen multi problematika is előkerül, a kamara leginkább a betegekre leselkedő veszélyekkel érvel - a jelek szerint nem túl sikeresen (ezekről lásd még: Miért fáj, Magyar Narancs, 2005. július 7.).
Az egyik legfurcsább
felvetés az volt, hogy a gyógyszertárak elszaporodásával megdrágulnak az orvosságok, holott az árrés maximált. A közgazdaságtan alapjainak újraírását később nemzetközi tapasztalatokkal kívánták igazolni. Ezt alátámasztandó jelent meg egy tavaly februári uniós vizsgálat ismertetése a Patika Magazinban (az MGYK és a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének lapja). Ebből viszont érdekes módon az derült ki, hogy a liberalizált országokban az elmúlt tíz évben a négy vizsgált vény nélküli termékből kettőnél nem történt árcsökkenés - kettőnél tehát igen. Az viszont kétségtelen, hogy a szabadabb patikanyitás csak a nagyvárosi és egyéb forgalmas helyeken jelent kínálatnövekedést; kérdés, hogy az esélyegyenlőség azt jelenti-e, hogy mindenhol legyen rossz. Nem volt világos az sem, miért hígulna fel a szakma, amikor az újakra is ugyanazok a szigorú szabályok vonatkoznának.
A patikán kívüli árusítás már bonyolultabb kérdés, hiszen a szóba jövő orvosságok körét nagyon nehéz lesz meghatározni. Kétségtelenül minden gyógyszer veszélyes - a sósavval vagy az autóvezetéssel egyetemben -, miközben egyre nagyobb igény merülhet fel a termékkör bővítésére. A mérlegeléskor az a kérdés, hogy a döntéshozók mennyire tekintik nagykorúnak a fogyasztót. Az általunk megkérdezett patikusok például elismerték, hogy egy Aspirin pezsgőtabletta tucatnyi gyógyszerkölcsönhatására nincs idő felhívni a figyelmet, de mondjuk a túladagolva súlyosan májkárosító, viszont a médiában agyonreklámozott paracetamol-tartalmú szerekből nem adnak ki nagyobb mennyiséget, pedig úgy viszik, mint egy ártalmatlan cukorkát. Feltehetőleg az MGYK is joggal hivatkozik arra, hogy a liberalizációt követően Angliában többszörösére nőtt a májátültetések száma. Az sem biztos, hogy minden a szaktárca várakozásai szerint alakul: a nagyobb verseny árcsökkenést és olyan újabb szolgáltatásokat generálhat, mint az online rendelés vagy a házhoz szállítás, de a nonstop nyitva tartás elterjedése kétséges - a kényszerű ügyeleti rendszer most is csak nyűgöt és veszteséget jelent a patikusoknak.
