Pedofíliával vádolt papok politikusi kapcsolatairól ír a Válasz Online

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 25.

Belpol

Az érsek reagált rá.

Nem azért „jött elő” a Válasz Online szeptemberben a Bese Gergő-történettel, hogy elterelje a figyelmet a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye egyes papjainak zaklatási és pedofilügyeiről, illetve az érintettek és a lehetséges tanúk nagypolitikai kapcsolatairól – ezzel a felütéssel kezdődik a lap szerdai írása.

A cikk felidézi Bese Gergő esetét, akiről az is kiderült, hogy épp erős politikai támogatottsága miatt találták meg nehezen a helyét az egyházmegyében. Ám a szöveg nagyrészt az állam és az egyház összeépülésének árnyoldalait ismerteti, három kompromittálódott papi személy történetén keresztül. 

Szó esik Rónaszéki Gábor korábbi kiskunfélegyházi plébánosról, akit a napokban hallgatott meg a járásbíróság az ellene indított büntetőperben: a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség többrendbeli szexuális visszaélés miatt emelt vádat. A Válaszonline szerint a plébános néhány éve még a 30-40 legbefolyásosabb egyházi személyiség közé tartozott, hiszen a budapesti Központi Papnevelő Intézet rektorhelyettese, prefektusa volt. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem jelenlegi rektora, Kuminetz Géza a régi barátja.  Volt közös tanyájuk Jánoshalma mellett, ahol politikusokat is vendégül láttak, így a térség fideszes parlamenti képviselőjét, Bányai Gábort, illetve Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest. A rektor a lapnak erről azt mondta, már nem birtokolják közösen az ingatlant, a politikusok pedig ott nem politikusként voltak jelen, viszont nyilvános szentmiséket is tartottak. Kuminetz Géza azt mondta, barátságuk ideje alatt nem látta semmi jelét annak, hogy Rónaszéki Gábornak van egy másik, abnormális élete is.

Hatházi Róbert kecskeméti plébánost idén függesztette fel a főegyházmegye a szolgálat alól „gyermekvédelmi eljárásban való érintettsége” miatt. A történetek öt sértettről szólnak, akik közül négyen ministránsok voltak. A pap ügyében kánonjogi vizsgálat zajlik, és a Nemzeti Nyomozó Irodának is van dolga az esetekkel. Az ő története azért nagyon kellemetlen, mert 2022-ben ő volt a katolikus egyszázalékos kampányának arca. Ő vezette a sekrestyei szolgálatot a pápa látogatásakor. A Válaszonline azt írja, Hatházi jó kapcsolatban volt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkárával, Tóth Tamással, akit a fiatalkorúak sérelmére elkövetett szexuális visszaélésrek gyanúja miatt indult belső eljárásban is meghallgattak tanúként, és arra az alkalomra jogásszal ment. 

A Válasz Online szerint a korábbi kiskunfélegyházi és a kecskeméti plébános okkal remélhette, hogy az egyház és az állam jó kapcsolatának köszönhetően védettséget biztosítanak a számukra, miután a Kalocsán szolgált Mészáros István is „megmentődött”, pedig „minden kétséget kizáróan zaklatott egy tőle hatalmi függésben lévő, 18 éves kispapot”. A történetet több lap is megírta négy évvel ezelőtt, és ugyanez a Mészáros István most az Országos Magyar Vadászkamara Bács-Kiskun vármegyei szervezete etikai bizottságának elnöke.  

A cikkre reagált Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, megdöbbenéssel, mondván egyes sajtótermékek újságírói”  a gyermekvédelmi ügyben zajló vizsgálat lezárulta előtt „olyan állításokat is közölnek, amely tévesek, az eljárás hitelességét veszélyeztetik, továbbá az eljárás alá vont személye mellett a főegyházmegye több papjával, így mások mellett az MKPK titkárával szemben téves, vagy nem bizonyított állításokat fogalmaznak meg” . A Válasz Online értetlenül áll az érsek közleménye előtt, amely általánosságban beszél. A lap meggyőződése, hogy pedofilügyben nem az okoz kárt, aki kérdez.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódásról és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk