Pert kezdeményez Fót fideszes polgármestere a városban létesülő akkumulátorüzem miatt

Belpol

A katasztrófavédelem nemrégiben engedélyezte egy dél-koreai cégnek 4000 tonnányi veszélyesanyag tárolását az agglomerációs településen. Vass György szerint a döntés jogsértő, ezért bíróságra terelné az ügyet. 

Közigazgatási pert indít a kormánypárti Fót a városban létesülő akkumulátor veszélyesanyag-raktár miatt – írja a polgármester a Facebookon

A múlt év végén derült ki, hogy két akkumulátoros egység is létesülhet az agglomerációs településen: a kínai hátterű BYD ElectricBus & Truck Hungary Kft. csarnokában akkumulátor-összeszerelő üzemet hozhat létre, a dél-koreai HTNS Hungary Kft. pedig felső küszöbértékű veszélyes anyagok tárolását tervezi. 

Vargha Nóra független önkormányzati képviselő január 4-én számolt be róla, hogy a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság engedélyezte a HTNS Hungary Kft. raktára számára a négyezet tonnányi veszélyes anyag tárolását. „Nem gond, hogy kb. kétezer ember él 500 méterre, nem gond, hogy a csarnok alatt vízbázis van, nem gond az sem, hogy közvetlenül szomszédos földtulajdonos bőven a baleseti hatásterületen belül van. A biztonsági jelentésben a hatóság szerint minden a lehető legjobban van leírva, minden rendben van és persze rendben is lesz. Működik a rendszer. Nincs itt semmi látnivaló” – fogalmazott Vargha Nóra Facebook-bejegyzésében

Vass György polgármesterrel még az engedély megadása előtt nagyjából másfél hónappal beszéltünk az akkumulátor-üzemekről, amikor is azt mondta „arról szó sem lehet, hogy itt bármilyen szennyezőanyagot termelő létesítmény zöld utat kapjon. Víz-, levegő-, zaj-, fényszennyezés nem lehet, ami a várost vagy az életkörülményeket befolyásolná.” Hangsúlyozta, megvizsálják a kérdést, és ha kell, akkor tiltakozni fognak. 

Az elhatározás mostanra születhetett meg a városvezetőben, ugyanis azt írja közösségi oldalán, hogy a város biztonságánál semmi nem lehet fontosabb. „Holnap Képviselő-testületi ülést tartunk, azzal a céllal, hogy településünk vezetőjeként további konkrét lépéseket tegyek a fótiak védelmében. Az ülésen be fogom nyújtani azt a konkrét javaslatomat, amely szerint Fót Város Önkormányzata közigazgatási pert indít és bíróságon támadja meg a Katasztrófavédelmi Igazgatóság döntését a HTNS Hungary Kft. veszélyes tevékenység végzésére irányuló katasztrófavédelmi engedély iránti kérelmére, és a Telephelyre vonatkozó biztonsági jelentésére vonatkozóan.

Meglátásunk szerint a Katasztrófavédelmi Igazgatóság döntése jogsértő, ezért határozott lépést sürgetek” 

Mint írja, polgármesterként elkötelezett amellett, hogy a városvezetés megtilt minden olyan vállalkozást, tevékenység létrehozását, vagy meglévő vállalkozás tevékenységi körének bővítését, amely

  • a környezetre a legcsekélyebb mértékben is káros hatással lehet,
  • létrejöttével a környezetkárosítás legkisebb kockázata is fennáll,
  • az ott lakók - beleértve a külterületen élőket is- egészségét károsíthatja,
  • hang- vagy fényszennyezéssel, víz-, talaj- illetve légszennyezéssel jár, az életviszonyokat negatívan befolyásolhatja,
  • illetve létrehozása/bővítése a helyi környezetvédelmi rendelet bármely részének ellentmond.

Érdekességképpen tesszük hozzá, hogy kedden beszéltünk a polgármesterrel, hasonló témában, a gödi Samsung-gyár bővítését illetően. Dél-koreai sajtóértesülések szerint ugyanis a vállalat a BMW-vel közös tevékenységbe kezdhet a már meglévő két üzeme mellett (az értesülést a két vállalat nem cáfolta megkeresésünkre). Vass György ekkor nem említette, hogy bírósági útra terelné a fóti üzem ügyét. 

Szombathely nemet mond az akkumulátor-gyárkra címmel közölt cikket az ugytudjuk.hu, amiben arról ír: a város képviselő-testülete „kinyilvánítja egyetértését azzal a városvezetői döntéssel, amely 2022. évben, akkumulátoriparhoz kapcsolódó, szombathelyi beruházási szándék visszautasítását eredményezte”. A cikkben, illetve az azt szemléző 444.hu írásában az is olvasható, a 21 fős testület 13 tagja szavazott igennel a javaslatra. A 8 fős Fidesz-frakcióból hatan voltak jelen, de a frakció egyetlen tagja sem nyomott gombot.

(Címlapképünkön: Vass György, Fót polgármestere. Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.