"Pintér, gyere le. Hol vagy, melyik ablakon nézelődsz?" – a státusztörvény ellen tiltakoztak

  • narancs.hu
  • 2023. április 24.

Belpol

Pedagógusok, diákok, szülők és az oktatásért aggódók vonultak a Belügyminisztérium elé. A tüntetés után a Karmelitához vonultak. 

Hétfőre újabb sztrájknapot hirdetett a Pedagógusok Szakszervezete és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a köznevelési és szakképzési intézményekben, így tiltakoztak a kormány által március elején közzétett, státusztörvénynek nevezett javaslattal szemben.

A tervezet ellen az érdekképviseletek petíciót is indítottak, amely keretében eddig több mint 4700 tanár jelezte, hogy a törvény elfogadása esetén hajlandó lenne felmondani.

A pedagógusok szerint

a teljes köznevelési rendszert érintő átalakítás nem alkalmas a szakemberhiány kezelésére, tovább ront a tanszabadság helyzetén és a béremelést sem garantálja megfelelően.

Hétfőn reggel körülbelül 50 tüntető diák, pedagógus és parlamenti képviselő jelent meg a Belügyminisztérium Széchenyi téri bejárata előtt, ahol néma ülősztrájkba kezdtek.

A tanárok melletti szolidaritásként és "az egyre növekvő állami elnyomás" ellen az ADOM Diákmozgalom is megmozdulást szervezett, hétfőn 17 órától vonultak a Kálvin térről a Belügyminisztérium épületéhez, a Széchenyi István térre. A vonulás útvonala így nézett ki: Kecskeméti utca – Egyetem tér – Károlyi utca – Ferenciek tere – Kígyó utca – Piarista utca – Március 15. tér –Apáczai Csere János utca – Vigadó – Eötvös tér – Széchenyi István tér.

 
Fotó: Palágyi Barbara

 
 
Fotó: Palágyi Barbara

A hvg.hu beszámolója szerint 17 óra után pár perccel körülbelül 500 ember indult el a Széchényi térre. "Státusztörvény – bosszútörvény" – ezt skandálták. A menet vonulása közben az eső is elállt. "Pintér takarodj, és az összes haverod" – szól a tömeg a Vigadó felé haladva.

A tüntetők 18 óra előtt nem sokkal értek a Széchényi térre, amit este 8-ig tartanak lezárva.

 
 
Fotó: Palágyi Barbara 

 
Fotó: Palágyi Barbara

 
Fotó: Palágyi Barbara

A felállított mikrofonokhoz először a PDSZ ügyvivője, Nagy Erzsébet lépett, aki azt kérdezte:

"Pintér, gyere le. Hol vagy, melyik ablakon nézelődsz?"

 
Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője
Fotó: Palágyi Barbara

Mire a a tömeg is rákezdett, hogy "Pintér ,gyere le!"

 
Fotó: Palágyi Barbara

 
Fotó: Palágyi Barbara

 
Fotó: Palágyi Barbara

A Széchenyi téren felcsendült a diáktüntetések dala, a "Mi vagyunk a Grund!" is. Becslések szerint körülbelül kétezren lehettek a demonstráció résztvevői.

Máté András, az Oktatói Hálózat aktivistája felszólalásában elmondta, a kormány a státusztörvénnyel jól bevált stratégiáját használja, amivel jobbággyá és szolgává akarja tenni a pedagógusokat.

"Aki nem akarja a szolgaságot, annak nincs más útja, mint a tiltakozás"

– fogalmazott. 

 
Fotó: Palágyi Barbara

 
 
Fotó: Palágyi Barbara

Ezt követően egy tizenegyedikes osztályfőnök és egy óvónő állt a színpadra, utóbbi elmondta, a pedagógusok azon 5 százalékába tartozik, akik 30 év alattiak. Elmondták, hogyan érzik ma magukat a pedagógusok: kiszolgáltatottan, mint akikbe belerúgtak. A korábbi tiltakozási hullámot, polgári engedetlenséget úgy írták le: "nem tanítottam, azért, hogy taníthassak".

A gimnáziumi tanár azt mondta, szerencsésnek tartja magát, amiért nem kell a megélhetés és a tanítás között választania, de a többségnek másod-, vagy harmadállást kell vállalnia ahhoz, hogy eltartsa magát és a családját. Fiatalabb kollégája elsírta magát, amikor arról beszélt, hogy a státusztörvény minden pedagógust bánt, neki személyesen is fáj, ő csak "óvónéni szeretne maradni".

"Most már kibaszottul itt van az ideje, hogy összefogjunk. Hajrá Magyarország!"

– zárta beszédét a fiatal óvónő.

Egy technikumi diák szerint nem igazak azok a kritikák, amelyek szerint a több mint egy éve tartó tiltakozásoknak ne lenne eredménye, hiszen a kormány egyre drasztikusabb intézkedései épp azt mutatják, hogy félnek, ezt pedig együtt érte el mindenki, aki bármilyen formában kiállt az oktatás jobbá tételéért – írja a hvg.hu tudósításában.

"A státusztörvényt Dúró Dóra módra kell ledaralni, a reszlit pedig elégetni, hogy soha senkinek ne jusson eszébe még egyszer ilyet kitalálni."

Schermann Fruzsina, az ADOM Diákmozgalom elnöke a reggeli, a Belügyminisztérium elé szervezett ülősztrájkról beszélt. Elmondta, ezzel akarták demonstrálni azt, hogyan bánik velük a tárca nap mint nap: átlépnek a fejük fölött.

A PDSZ-es Nagy Erzsébet köszönetet mondott minden sztrájkoló tanárnak, külön kiemelve azokat, akik a polgári engedetlenséget választva közvetlenül kockáztatták megélhetésüket. Hozzátette, negyven éves pályafutása során mindig jó viszonyt ápolt tanítványaival, de még így is meglepte az a támogatás, amit az elmúlt évben tapasztalt a diákok részéről, akik a tüntetéseket szervezték, ülősztrájkkal vállaltak szolidaritást, vagy éppen éjszaka virrasztottak a Belügyminisztérium előtt. Elmondta, hogy

a tiltakozásokat addig folytatják, amíg az országnak nem lesz normális közoktatási rendszere.

Ezután hivatalosan lezárta a rendezvényt, de Nagy Erzsébet után Pankotai Lili diák lépett a színpadra, és arra szólította fel a tömeget, hogy induljanak el együtt a Karmelita Kolostorhoz, ahol a Momentum készült ismét kordonbontásra.

"A folytatás most kezdődik, ebben a pillanatban, úgyhogy gyertek velünk! A Lánchídon keresztül indulunk, most!" – zárta beszédét.

 
 
Fotó: Palágyi Barbara

A Karmelitához vonulásról és a kordonbontásról külön cikkben számolunk be.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”