Polt Péter: Kiváló az együttműködés az OLAF-fal

  • narancs.hu
  • 2019. február 23.

Belpol

A legfőbb ügyész interjút adott a Magyar Nemzetnek, amelyben több kényes ügy is szóba került. A látszat legalábbis ez.

Egész oldalas interjút adott Polt Péter a Magyar Nemzetnek, amelyben látszatra kényes ügyek kerülnek szóba, és amelyekre Polt karakánul megfelel. Összegyűjtöttük a fontosabb állításokat:

  • Állítása szerint szó sincs arról, hogy ne akarnának együttműködni az Európai Parlament költségvetési bizottságával, amelynek a meghívását visszautasította. Azért mondott nemet, mert a sajtó és a bizottság egyik tagja politikai dimenzióba helyezte a látogatást, tehát összekötötte a folyamatban lévő uniós választási kampánnyal.
  • Keviczki István korábbi bíró azt állította a közelmúltban, hogy Polték politikai alapon döntenek egy-egy korrupciós ügyben. Erre a legfőbb ügyész azt mondta: egy volt bírónak alá kell támasztania érvekkel és bizonyítékokkal az állításait, ami szerinte nem történt meg, ezért a nyilatkozata egy minden alapot nélkülöző frázispufogtatás.
  • Az interjú készítője ekkor elmondta, hogy Keviczki az Elios-ügyre gondolt. Polt azt felelte, hogy olyan ügyről beszélt, amivel nem foglalkozott, ezért nem ismeri az iratanyagát, részleteit, így nem is tudja megítélni az ügyészség vagy a nyomozó hatóság munkáját.
  • Hozzátette, az OLAF jelentéseit csak az nézheti meg, akinek jogi érdeke fűződik hozzá, az ügyészség pedig mindenkinek kiadja azokat, akiknek a jogszabályok ezt lehetővé teszik. Ebből a szempontból az országgyűlési képviselők is olyanok, mint bárki más, ezért nem nézhetik meg a dokumentumokat, amelyeket egyébként az OLAF sem hozta nyilvánosságra.
  • Az újságíró erre segítőkészen megjegyzi, hogy "igen, és emiatt telekürtölik az országot azzal, hogy az ügyészség fideszes, a bíróság pedig még igazat is ad nekik. Ez sem zavarja?" Polt erre azt mondja: a bíróság a véleménynyilvánítás a tárgykörébe tartozó kijelentések valóságtartamát nem vizsgálja, tehát azok akár hazugságok is lehetnek.
  • Polt úgy látja, a Legfőbb Ügyészség és az OLAF között kiváló az együttműködés, az Alstom-ügyben pedig elmondta, hogy biztosan lesz vádemelés.
  • Simonka György azért van még szabadlábon, mert a nem látták szükségesnek a letartóztatási indítvány benyújtását.
  • Az MTVA-székháznál a képviselők nem az ellenőrzési feladataiknak tettek eleget, hanem követeléseket akartak behajtani a közmédián, ezért nem lehet megállapítani hivatalos személy ellen elkövetett bűncselekményt a biztonsági őrökkel szemben.
  • Czeglédy-ügyben is arra hivatkozott, hogy soha nem hangzottak el szakmai érvek, melyek  komolyan megkérdőjelezhették volna a tisztességes és törvényes eljárást.
  • Az európai ügyészséghez való nem csatlakozás esetében pedig azt mondta, nem látja biztosítottnak a szakmaiságnak a magas fokát, továbbá elgondolkodtató, hogy bizonyos körben feljogosították rá, hogy válogasson az ügyek között.
  •  

    „Hogy kicsikarjanak vallomásokat" – interjú az adócsalással vádolt Czeglédy Csabával

    A volt MSZP-s önkormányzati képviselő szerint egy uniós bírósági döntés után egymilliárddal már beljebb vannak, és ha a cégével szerződő iskolaszövetkezetek elmulasztották is az adófizetést, szándékos csalás nem történt. Czeglédy és ügyvédje, Hankó Faragó Miklós beszélt az eljárás furcsaságairól és lehetséges politikai visszatéréséről is.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Egy balatoni nyaralás táncban "elbeszélve"

  • Molnár T. Eszter
A Kulcsár Noémi Tellabor: Balaton – Lacus Pelso című előadásának nosztalgikus hangulata egy pillanatra sem törik meg. Nincs egzisztenciális kérdés, nincs konfliktus. A tó partján uralkodik a mohóság, az unalom és a bujaság.