Rekordot döntöttek a szavazók az előválasztáson

  • narancs.hu
  • 2021. szeptember 26.

Belpol

Szombaton több mint 89 ezren voksoltak országszerte, és amióta tart a szavazás, összesen 440 ezren.

Minden eddiginél többen szavaztak az előválasztás első hétvégi napján – tájékoztatott az OEVB vasárnap. Eszerint szombaton 70 ezer 122-en adták le voksukat a sátraknál, interneten keresztül pedig 19 ezer 80-an. A netes voksolók a nap folyamán, vagy korábban regisztráltak.

 

Így  szeptember 25-én összesen 89 ezer 202 fő adta le voksát az ellenzék miniszterelnök-jelöltjeire és az adott választókerületben indulni szándékozó képviselőjelöltekre, mindösszesen pedig már több mint 440 ezren szavaztak.

Az érdeklődésre jellemző, hogy a narancs.hu tapasztalata szerint szombat délelőtt az ötezer lakosú Csongrád-Csanád megyei Algyőn is folyamatosan állt öt-hat ember a Faluháznál lévő sátornál, szavazásra várva. Akik a sátraknál voksolnak, azoktól a lakcímkártya és a személyi igazolvány felmutatását kérik, előbbi adatait rögzítik egy adatbázisban, annak érdekében, hogy ellenőrizhető legyen, egy lakcímkártyával tényleg csak egy személy szavazott.

A Momentum vasárnap reggeli közleménye szerint most már akár néhány perc alatt is elvégezhető az online előválasztáshoz szükséges regisztráció, az elmúlt napok szoftverfrissítéseinek és az azonosítást végző operátorcsapat folyamatos bővítésének köszönhetően. A Momentum vezetésével több száz online szavazóbiztost toboroztak a szervezők, így megtízszereződtek az online előválasztás kapacitásai.  Míg kedden 3500, addig szombaton már közel 20 ezer szavazó azonosítását végezték el az online szavazóbiztosok, a várakozási idő pedig radikálisan csökkent.

Az előválasztás, mint emlékezetes, nehezen indult:

Az előválasztás szervezői arra kérik azokat a választókat, akik az elmúlt napokban esetleg sikertelenül próbálták online leadni voksukat, hogy most újra regisztráljanak. A közlemény hangsúlyozza, fontos, hogy a korábbi foglalásoktól függetlenül foglaljanak újra időpontot, vagy kezdjék el azonnal az azonosítást.

Az online szavazáson folyamatosan vannak szabadon foglalható időpontok, de akár egyből meg is lehet kezdeni az azonosítást minden nap reggel 9 és este 9 óra között.  Az utolsó napon várhatóan addig tart a regisztráció, amíg el nem fogy az utolsó szavazó.

Az előválasztás még három napon át, keddig tart. A szavazatszámlálás szeptember 29-én, szerda reggel kezdődik meg húsz megyei helyszínen. A képviselőjelölti választások végeredménye folyamatosan, a miniszterelnök-jelölti választás végeredménye késő délutánra várható.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.