Interjú

„Retteghet az V. kerületi lakásmaffia”

Jámbor András független országgyűlési képviselő

Belpol

Biztosan indul 2026-ban a budapesti újbalos Szikra Mozgalom egyik arca, aki szerint Magyar Péternek nem Budapesten kell választást nyerni. Eredményekről, átrajzolt választókerületekről és a baloldali politizálásról beszélgettünk.

 

Magyar Narancs: Másodszor adta be gyakorlatilag egy az egyben a fideszes Szentkirályi Alexandra javaslatát az Országgyűlésben, ezúttal a Diákvárossal kapcsolatban. Van ennek értelme a szereplésen túl?

Jámbor András: Mindkét esetben olyan javaslatról volt szó, amelyek fontosak nemcsak a budapestieknek, a józsefvárosiaknak, ferencvárosiaknak, hanem az országnak is: az egyik az antikorrupciós szoba, amelyet a főváros amúgy már befogadott, a másik a Diákváros megépítése. Az egyik a korrupció visszaszorításáról, a másik a lakhatási válságról szól. A Szikra Mozgalommal a Diákváros miatt tüntettünk, népszavazási aláírást gyűjtöttünk, helyi népszavazást kezdeményeztünk Baranyi Krisztinával együtt, és most úgy néz ki, nemcsak az országot eladósító Fudan-tervet sikerült megakadályozni, hanem a Diákvárost is megépíttetjük. A budapestieknek és a vidékről ideköltöző diákoknak is nagyon nagy szükségük van kollégiumi szobákra. Olyan javaslatot adtam be, amely garantálja, hogy ennek a tervezésébe bevonják a kerületi polgármestert, a választókörzet országgyűlési képviselőjét és a főpolgármestert is.

MN: Az ellenzéki javaslatok el szoktak hasalni.

JA: Fontos mindent megtenni azért, hogy ez ne a NER-elit projektje legyen. Eddig annyit lehetett hallani, hogy talán Tiborcz István fogja ezt is építeni. Az öt évvel ezelőtti tervpályázatban szereplő legolcsóbb kollégiumi szoba 75 ezer forint volt havonta, a következő szint már 150 ezer. Az egyik célcsoport a Spanyolországban befektetési bankárként dolgozó nő volt, aki hazajön unokázni a Diákvárosba a két fürdőszobás luxuslakásba. A Szikrával azt gondoljuk, hogy az állam ne befektetési bankároknak építsen lakást, hanem azoknak a fiataloknak, akik el akarják kezdeni az életüket, pálya­kezdők, egyetemre jönnek Budapestre. Tehát azoknak, akiknek nem megfizethető ma a lakhatás Magyarországon.

MN: Évekkel korábban önök kezdték el először hangoztatni, hogy lakhatási válság van, az idén a Fidesz is megtalálta a témát. Lehet ezt a Szikra győzelmeként kommunikálni?

JA: Közös győzelem. Azé a baloldalé, amelyből a Szikra is kinőtt: A Város Mindenkié, a Mérce – amelynek a főszerkesztője voltam –, az Utcáról Lakásba! Egyesület, sok szervezet volt vagy van, amelyek ezzel foglalkoznak. Nagy siker, hogy elértük, a Fidesz is ezzel foglalkozzon. De hát végül is ez a dolguk. Ez olyan probléma, amit meg kell oldani: nézzük meg, hány 40 év alatti embernek van saját tulajdona, hogy milyen magasak az albérletárak; meg kell nézni, hogy a szociális ellátórendszerben hogyan tudja újrakezdeni az életét az, aki a legaljára zuhan; milyen a hajléktalanszállók rendszere, abból hogyan lehet átmenni munkásszállóra, onnan saját lakhatásba. Van itt bőven feladat, és az is siker, hogy a baloldal tíz éve tartó munkája után a kormányzat számára is láthatóvá vált e probléma. Reméljük, hogy elkezdik megoldani.

MN: Első ránézésre jó irányba tart a kormány ebben az ügyben?

JA: Nem lehet tudni még szinte semmit, nem látjuk a törvényi kereteket. Amikor azt mondja a kormány, hogy a munkáltatóknak adna támogatást a lakhatásra, akkor én erős sejtést fogalmazok meg a tapasztalataimból, hogy ezt a kedvezményt a munkáltatók nagy része majd beleépíti az alapbérbe, és ezzel spórolnak a bérköltségen. Ha törvénybe iktatják, hogy spórolhat a munkabérköltségen a munkáltató, akkor meg fogják csinálni. Mindig kérdés, hová adjuk a támogatásokat, és mit gondolunk arról, hogyan lesz jólét. Ha a Diákváros nem a nyugati orvostanhallgatóknak épül, az már egy jó irány.

MN: Az minek köszönhető ön szerint, hogy ezt a kérdést egyetlen ellenzéki párt sem volt képes huzamosan napirenden tartani?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.