Lesz-e népszavazás?

Rizikó nélkül

  • B. I.
  • 2012. május 5.

Belpol

Az Országgyűlés nem köteles kiírni népszavazást az LMP kezdeményezte négy kérdésben, mivel az előírt határidőig a párt nem gyűjtött 200 ezer támogató aláírást. Több mint 100 ezret viszont igen, azaz a Ház többségi döntéssel mégiscsak zöld jelzést adhat a referendumnak - ha akar.

Hiába hirdetett az LMP 72 órás nonstop hajrát, a népszavazási kezdeményezésük kötelező elrendeléséhez szükséges, kérdésenkénti minimum 200 ezer támogató aláírás nem gyűlt össze. Az átlagosan 160 ezer szignó viszont a legszigorúbb hitelesítési eljárást követően is bőven elegendő ahhoz, hogy - amennyiben a kezdeményező párt beterjeszti - az Országgyűlés a törvény értelmében "mérlegelés után" mégis kiírja a referendumot. Innen kezdve tehát a Fidesz-KDNP-frakciószövetségen múlik, mi lesz az LMP négy kérdésével - amit hétfői sajtótájékoztatóján Vágó Gábor LMP-képviselő rossz hírnek nevezett. Pedig egyáltalán nem volna meglepő, ha a Fideszben arra jutnának, hogy az ellenzéki akció felkarolásának összességében több lehet a politikai hozadéka, mint a kára. Mégpedig a következők miatt.

Objektív okok

Először is azért, mert a 2012. január 1-jétől hatályos törvény visszaállította az 1997. előtti állapotot abban, hogy egy országos népszavazás érvényességéhez az összes választó minimum felének plusz egy főnek a részvétele szükséges. Ez pedig rendkívül megnehezíti azt, hogy egy referendum érvényes lehessen.

1997-ben merőben aktuálpolitikai okok miatt változtattak: az akkori kétharmados MSZP-SZDSZ-koalíció presztízskérdésnek tekintette, hogy a NATO-tagságról döntő referendum érvényes és eredményes legyen. Csakhogy erősen kérdéses volt: az érvényességhez szükséges 50 százalékos részvétel összejön-e. A kormány a kockázatot minimalizálandó egy alkotmánymódosító csomagban - a legkevésbé elegáns módon, ún. salátatörvényben - azt terjesztette a Ház elé, hogy egy országos népszavazás akkor eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint a fele, de legalább az összes választópolgár több mint egynegyede a megfogalmazott kérdésre azonos ("egyirányú") választ ad. Az Országgyűlés elfogadta, és a számítás bejött: az 1997. november 16-i referendumon a részvétel valóban 50 százalék alatt maradt (49,24 százalék), viszont az igenek aránya elsöprő lett: a szavazáson megjelentek 85,33 százaléka támogatta a NATO-ba belépést, ami az összes választásra jogosult polgár 41,5 százalékának felelt meg.

Bármennyire szépséghibás volt is e szabályozás megszületése, sokkal inkább tekinthető ésszerűnek, mint az 1997 előtti, illetve a jelenlegi törvényi keret. A NATO-népszavazáson 3 millió 344 ezren szavaztak a tagságra. Nos, ennél többen - 40 ezerrel - csak egyszer támogattak valamit Magyarországon, a 2008-as "szociális népszavazás" első, kórházi napidíjas kérdését (a másik két kérdést kevesebben), míg például a Fidesz 2010-ben 2 millió 700 ezer szavazattal szerzett parlamenti kétharmadot. Ám a mostani törvény szerint az 1997-es NATO-népszavazás érvénytelen lett volna - holott 50 százalékos részvétel esetén is ugyanúgy minimum 25 százalék + 1 voks kell az eredményességhez, mint akkor, ha nincs részvételi küszöb. Vagyis a 25 százalék + 1 szavazatos szabály alapvetően jó szabály, hiszen ha a népszavazás érvényességét a törvény az 50 százalékos részvételhez köti, akkor a kisebbségben lévők a puszta távolmaradásukkal is megfúrhatnak egy relatíve nagy (mondjuk a teljes népesség körében 40-45 százalékos) támogatottságú kezdeményezést.

Nem is kell messzire menni példákért. Az 1997-es módosítás ugyanis kizárólag az országos népszavazásra vonatkozott, a helyi érdekűekre nem. Így az érvényességhez szükséges minimum 50 százalékos részvétel miatt bukott el például Pécsett 2007 márciusában a radarellenes népszavazás, hiába ellenezte a tervezett katonai objektumot az összes pécsi választó 30 százaléka. Vagy ha az 1997-es szabályozást terjesztették volna ki a helyi népszavazásokra is, akkor az idei március 25-i esztergomi népszavazás mind a 11 kérdésében érvényes és eredményes a voksolás.

Mi következik ebből? Hogy egy népszavazás érvényességéhez jelenleg elengedhetetlen mindkét fél intenzív kampánya. Ha 2008-ban csak a Fidesz és szövetségesei verik magukat, ám az SZDSZ nem áll bele keményen a "szociális népszavazás" kampányába és nem mozgósítja a nempártiakat, akkor a részvétel bizonyosan 50 százalék alatt marad. (Ami akkor, mint láttuk, persze mindegy volt.)

Szubjektív okok

Ha tehát a Fidesz nem kampányolna a nemek érdekében az esetleges LMP-s népszavazás előtt, a részvétel biztosan - de legyünk óvatosak: 99 százalékos valószínűséggel - nem érné el az érvényességhez szükséges 50 százalékot. Vagyis a Fidesz jószerivel semmit nem kockáztatna - sőt az LMP-kérdések népszavazásra engedése után politikusai újfent megbántottan nézhetnének a kamerákba, mondván, ezek után ki meri azt mondani, hogy itt nincs demokrácia?

És van még egy szempont: az LMP aláírás-gyűjtési fiaskója magyarázható azzal is, hogy - bár nyilatkozataikban együttműködést ígértek - az MSZP, a Szolidaritás és a többiek információink szerint nemigen törték össze magukat a gyűjtőmunkában. Különösen a szakszervezetek passzivitása érthetetlen, mivel a négy kérdésből három munkavállalói jogokat érint. (Innen nézve a szegényes infrastruktúrájú LMP produkálta 160 ezer aláírás akár sikernek is tekinthető.) E gesztusban nem nehéz észrevenni az egymást is potenciális versenytársnak tekintő pártok politikai számítását. A 200 ezer érvényes aláírás összegyűjtésének a sikertelensége nem az MSZP-re vagy más ellenzéki erőre, hanem egyedül az LMP-re hullik vissza. Aligha kérdéses: ez a fajta ellenzéki rivalizálás egy népszavazási kampányban is folytatódna. Akár úgy, hogy az LMP-t - a valószínűsíthető kudarc okán - mindenki ismét magára hagyná, hadd főjön a levében, és lássa be végre, hogy egyedül még ez sem megy neki. Vagy úgy, hogy az MSZP vagy valamelyik feltörekvő szervezet a várható érvénytelenség dacára is látna annyi lehetőséget az ügyben, hogy aktivizálja magát - a kezdeményező LMP kárára. A korábbi tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a népszavazási akciókat idővel egyetlen párttal azonosítják a népek. Így volt ez 1989-ben is, amely az SZDSZ népszavazásaként vonult be a történelembe, noha annak a Fidesz, a Kisgazdapárt és az MSZDP is kezdeményezője volt; vagy például 2004-ben, amikor a Magyarok Világszövetsége, illetve a Munkáspárt forszírozta "kétigenes" referendumot pillanatok alatt lenyúlta a Fidesz az ötletgazdáktól.

A Fideszre az utóbbi hónapokban kezd ráomlani az orbánizmus: a plágiumbotrány az addig kritikátlanul hű értelmiségi holdudvar lojalitását kezdte ki, és lassan, de biztosan zajlik a fideszes jobbszél lemorzsolódása is. És ha mindez nem volna elég baj, néhány nagyvárosban és Budapesten - e helyek lettek az 1998-2002 közötti Orbán-kormány sírásói - fideszes szemmel nyugtalanító folyamatok indultak be. Erősödni a jelek szerint nem tud, de az ellenzék gyengítésével még mindig jó eséllyel próbálkozhat a Fidesz. Akár egy kis zavarkeltéssel is.

Az LMP négy kérdése

1. Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 260 nap legyen?

2. Egyetért-e Ön azzal, hogy az alapszabadság kétharmadát a munkáltató a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban legyen köteles kiadni?

3. Egyetért-e Ön azzal, hogy 100 napnál hosszabb próbaidőt munkaviszony esetében ne lehessen kikötni?

4. Egyetért-e Ön azzal, hogy a tankötelezettség továbbra is annak a tanévnek a végéig tartson, amelyben az érintett személy a 18. életévét betöltötte?

 


Figyelmébe ajánljuk

Cserna-Szabó András: „Csinálnék egy kocsmát”

Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.

Lefotózta a Kígyó-sziget egyik védőjét, aki visszaszólt az oroszoknak

Emeric Lhuisset fotográfus fényképein valódi harctereket és igazi katonákat látunk, még akkor is, ha a kompozíció klasszikus festményeket idéz. Mi a viszonya valóságnak és beállításnak, hogyan nyerhetik vissza hangjukat a történelem tényleges főszereplői, és hogyan sikerült lefotózni a Kígyó-sziget védőjét, aki rádión szólt be az orosz hadihajónak? Budapesti kiállítása apropóján beszélgettünk.