Hiába hirdetett az LMP 72 órás nonstop hajrát, a népszavazási kezdeményezésük kötelező elrendeléséhez szükséges, kérdésenkénti minimum 200 ezer támogató aláírás nem gyűlt össze. Az átlagosan 160 ezer szignó viszont a legszigorúbb hitelesítési eljárást követően is bőven elegendő ahhoz, hogy - amennyiben a kezdeményező párt beterjeszti - az Országgyűlés a törvény értelmében "mérlegelés után" mégis kiírja a referendumot. Innen kezdve tehát a Fidesz-KDNP-frakciószövetségen múlik, mi lesz az LMP négy kérdésével - amit hétfői sajtótájékoztatóján Vágó Gábor LMP-képviselő rossz hírnek nevezett. Pedig egyáltalán nem volna meglepő, ha a Fideszben arra jutnának, hogy az ellenzéki akció felkarolásának összességében több lehet a politikai hozadéka, mint a kára. Mégpedig a következők miatt.
Objektív okok
Először is azért, mert a 2012. január 1-jétől hatályos törvény visszaállította az 1997. előtti állapotot abban, hogy egy országos népszavazás érvényességéhez az összes választó minimum felének plusz egy főnek a részvétele szükséges. Ez pedig rendkívül megnehezíti azt, hogy egy referendum érvényes lehessen.
1997-ben merőben aktuálpolitikai okok miatt változtattak: az akkori kétharmados MSZP-SZDSZ-koalíció presztízskérdésnek tekintette, hogy a NATO-tagságról döntő referendum érvényes és eredményes legyen. Csakhogy erősen kérdéses volt: az érvényességhez szükséges 50 százalékos részvétel összejön-e. A kormány a kockázatot minimalizálandó egy alkotmánymódosító csomagban - a legkevésbé elegáns módon, ún. salátatörvényben - azt terjesztette a Ház elé, hogy egy országos népszavazás akkor eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint a fele, de legalább az összes választópolgár több mint egynegyede a megfogalmazott kérdésre azonos ("egyirányú") választ ad. Az Országgyűlés elfogadta, és a számítás bejött: az 1997. november 16-i referendumon a részvétel valóban 50 százalék alatt maradt (49,24 százalék), viszont az igenek aránya elsöprő lett: a szavazáson megjelentek 85,33 százaléka támogatta a NATO-ba belépést, ami az összes választásra jogosult polgár 41,5 százalékának felelt meg.
Bármennyire szépséghibás volt is e szabályozás megszületése, sokkal inkább tekinthető ésszerűnek, mint az 1997 előtti, illetve a jelenlegi törvényi keret. A NATO-népszavazáson 3 millió 344 ezren szavaztak a tagságra. Nos, ennél többen - 40 ezerrel - csak egyszer támogattak valamit Magyarországon, a 2008-as "szociális népszavazás" első, kórházi napidíjas kérdését (a másik két kérdést kevesebben), míg például a Fidesz 2010-ben 2 millió 700 ezer szavazattal szerzett parlamenti kétharmadot. Ám a mostani törvény szerint az 1997-es NATO-népszavazás érvénytelen lett volna - holott 50 százalékos részvétel esetén is ugyanúgy minimum 25 százalék + 1 voks kell az eredményességhez, mint akkor, ha nincs részvételi küszöb. Vagyis a 25 százalék + 1 szavazatos szabály alapvetően jó szabály, hiszen ha a népszavazás érvényességét a törvény az 50 százalékos részvételhez köti, akkor a kisebbségben lévők a puszta távolmaradásukkal is megfúrhatnak egy relatíve nagy (mondjuk a teljes népesség körében 40-45 százalékos) támogatottságú kezdeményezést.
Nem is kell messzire menni példákért. Az 1997-es módosítás ugyanis kizárólag az országos népszavazásra vonatkozott, a helyi érdekűekre nem. Így az érvényességhez szükséges minimum 50 százalékos részvétel miatt bukott el például Pécsett 2007 márciusában a radarellenes népszavazás, hiába ellenezte a tervezett katonai objektumot az összes pécsi választó 30 százaléka. Vagy ha az 1997-es szabályozást terjesztették volna ki a helyi népszavazásokra is, akkor az idei március 25-i esztergomi népszavazás mind a 11 kérdésében érvényes és eredményes a voksolás.
Mi következik ebből? Hogy egy népszavazás érvényességéhez jelenleg elengedhetetlen mindkét fél intenzív kampánya. Ha 2008-ban csak a Fidesz és szövetségesei verik magukat, ám az SZDSZ nem áll bele keményen a "szociális népszavazás" kampányába és nem mozgósítja a nempártiakat, akkor a részvétel bizonyosan 50 százalék alatt marad. (Ami akkor, mint láttuk, persze mindegy volt.)
Szubjektív okok
Ha tehát a Fidesz nem kampányolna a nemek érdekében az esetleges LMP-s népszavazás előtt, a részvétel biztosan - de legyünk óvatosak: 99 százalékos valószínűséggel - nem érné el az érvényességhez szükséges 50 százalékot. Vagyis a Fidesz jószerivel semmit nem kockáztatna - sőt az LMP-kérdések népszavazásra engedése után politikusai újfent megbántottan nézhetnének a kamerákba, mondván, ezek után ki meri azt mondani, hogy itt nincs demokrácia?
És van még egy szempont: az LMP aláírás-gyűjtési fiaskója magyarázható azzal is, hogy - bár nyilatkozataikban együttműködést ígértek - az MSZP, a Szolidaritás és a többiek információink szerint nemigen törték össze magukat a gyűjtőmunkában. Különösen a szakszervezetek passzivitása érthetetlen, mivel a négy kérdésből három munkavállalói jogokat érint. (Innen nézve a szegényes infrastruktúrájú LMP produkálta 160 ezer aláírás akár sikernek is tekinthető.) E gesztusban nem nehéz észrevenni az egymást is potenciális versenytársnak tekintő pártok politikai számítását. A 200 ezer érvényes aláírás összegyűjtésének a sikertelensége nem az MSZP-re vagy más ellenzéki erőre, hanem egyedül az LMP-re hullik vissza. Aligha kérdéses: ez a fajta ellenzéki rivalizálás egy népszavazási kampányban is folytatódna. Akár úgy, hogy az LMP-t - a valószínűsíthető kudarc okán - mindenki ismét magára hagyná, hadd főjön a levében, és lássa be végre, hogy egyedül még ez sem megy neki. Vagy úgy, hogy az MSZP vagy valamelyik feltörekvő szervezet a várható érvénytelenség dacára is látna annyi lehetőséget az ügyben, hogy aktivizálja magát - a kezdeményező LMP kárára. A korábbi tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a népszavazási akciókat idővel egyetlen párttal azonosítják a népek. Így volt ez 1989-ben is, amely az SZDSZ népszavazásaként vonult be a történelembe, noha annak a Fidesz, a Kisgazdapárt és az MSZDP is kezdeményezője volt; vagy például 2004-ben, amikor a Magyarok Világszövetsége, illetve a Munkáspárt forszírozta "kétigenes" referendumot pillanatok alatt lenyúlta a Fidesz az ötletgazdáktól.
A Fideszre az utóbbi hónapokban kezd ráomlani az orbánizmus: a plágiumbotrány az addig kritikátlanul hű értelmiségi holdudvar lojalitását kezdte ki, és lassan, de biztosan zajlik a fideszes jobbszél lemorzsolódása is. És ha mindez nem volna elég baj, néhány nagyvárosban és Budapesten - e helyek lettek az 1998-2002 közötti Orbán-kormány sírásói - fideszes szemmel nyugtalanító folyamatok indultak be. Erősödni a jelek szerint nem tud, de az ellenzék gyengítésével még mindig jó eséllyel próbálkozhat a Fidesz. Akár egy kis zavarkeltéssel is.
Az LMP négy kérdése1. Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 260 nap legyen? 2. Egyetért-e Ön azzal, hogy az alapszabadság kétharmadát a munkáltató a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban legyen köteles kiadni? 3. Egyetért-e Ön azzal, hogy 100 napnál hosszabb próbaidőt munkaviszony esetében ne lehessen kikötni? 4. Egyetért-e Ön azzal, hogy a tankötelezettség továbbra is annak a tanévnek a végéig tartson, amelyben az érintett személy a 18. életévét betöltötte? |
