Rogán újranősült, nem tudni miből jachtozott Szijjártó, Orbán továbbra is puritán

  • narancs.hu
  • 2021. február 1.

Belpol

Benyújtották vagyonnyilatkozataikat a képviselők.  

Éjfél után elérhetővé váltak a képviselői vagyonnyilatkozatok az Országgyűlés oldalán. Vezető kormánypárti és ellenzéki politikusok vagyon bevallásából válogattunk.

  • Áder János köztársasági elnöknek 2019 év végén még csak 3,9 millió forint megtakarítása volt, ezt az összeget 2020 végére sikerült 27,4 millió forintra feltornáznia. 
  • Kövér László házelnöknek eltűntek az életbiztosításai és nem törlesztette a 10 millió forintos hiteltartozását. Továbbra is megvan a Skoda Superb személygépjárműve és a szigetszentmiklósi háza. 
  • Orbán Viktor miniszterelnöknek nincs autója, ingósága és megtakarítása sem. Feleségével együtt jelzáloghitelt vett fel, amiből még 882 ezer forintot vissza kell fizetnie. 
  • Polt Péter  legfőbb ügyésznek már hét ingatlana van, tulajdonol egy Opel Mokkát, egy vitorlás kishajót, valamint 12 millió forint pénzintézeti számlekövetelése van. 
  • Matolcsy György jegybankelnöknek a havi 5 millió forintos fizetése ellenére semmilyen megtakarítása, értékpapírja, értékes vagyontárgya nincsen. 

 

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Parlamenti Szalon című rendezvényen a Bálna Budapest rendezvényközpontban 2019. április 5-én. Az eseményen ismerteti

 
A vagyontalan Orbán Viktor 
Fotó: MTI
 
  • Szijjártó Péter külügyminiszter bankszámláján 2019-ben 5,84 millió forint volt, ma már viszont csak 222 ezer forint. Szüleinek 30 millió forinttal tartozik, a tőlük kapott kölcsönt évek óta nem törleszti. Azt nem tudni, hogy a miniszter miből jachtozott az Adrián a nyáron. 
  • Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnök újranősült, megtakarítását 822 millió forintra növelte, a Mobilsign Kft-től pedig 157 millió forintot kapott találmány-hasznosítási díj címen. 
  • Novák Katalin családügyi miniszter növelni tudta megtakarítását 26 millió forintra, és közben a fizetése is nőtt 400 ezer forinttal. A XI. kerületben, Szegeden és Balatonlellén több ingatlan tulajdonosa. 
  • Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszternek  továbbra is két XI. kerületi lakása van, 7 millió forintos tartozását 2 millió forintra csökkentette egy év alatt. Autója továbbra sincs. 
  • Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes 2 millió forinttal, 7 millió forintra növelte megtakarítását. Fennálló követelése 3 millióra nőtt, ami duplája a korábbinak. 
  • Varga Mihály pénzügyminiszternek öt ingatlana van, 2020 óta bérel Gyenesdiáson egy családi házat. Összesen 27 millió forint megtakarítása van, ami közel duplája a tavalyinak.
Rogán Antal

 
Rogán Antal újranősült
Fotó: Sióréti Gábor  
  • Lázár János országgyűlési képviselő egy 16 hektáros szántóval gyarapodott, de már csak 33 és nem 34 ingatlannal rendelkezik, a magánszemélyekkel szembeni tartozása 20 millióról 40 millióra nőtt, továbbá 12 millió forintos készpénzállománya van. 
  • Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető 15 millió forint osztalékot vett ki családi vállalkozásából. 23 millió forintja van folyószámláján és készpéznben, illetve 28 millió forintos kölcsönt biztosított egyik családtagjának. 
  • Boldog István megvásárolta egy kétpói gyümölcsös háromnegyedét, így már négy ingatlan tulajdonosa. 3,5 millió forintos életbiztosítása, és 70 ezer forintos banki tartozása. (A képviselőt hivatali vesztegetéssel vádolja az ügyészség). 
  • Kósa Lajos 5 millióval tartozik egy banknak, 9 millióval egy magánszemélynek, ennek ellenére motort (BMW 400C) vásárolt. Bár autója nincsen, de így két motorral rendelkezik. 
  • Simonka György haszonbérlője egy pusztaottlakai szántónak, a medgyesegyházi udvara jelzáloggal terhelt. Mindösszesen félmillió forint megtakarítása van és összeszedett 26 ezer forint köztartozást. 86 millió forintos tartozást halmozott fel. (A képviselőt egyebek mellett költségvetési csalással vádolja az ügyészség). 
Lázár János boldog

 
Lázár János szántót vett
Fotó: MTI
  • Gyurcsány Ferenc DK-elnök 823 millióra növelte értékpapírban elhelyezett vagyonát, lakásvásárlási foglalóban 255 millió forintja van. Banki hitele 2 millióra nőtt, az értékpapír fedezetű hitele 214 millió forint volt 2020-ban. Az Altus Zrt.-ből 55 millió forint osztalékot vett ki. 
  • Jakab Péter Jobbik-elnök 4,1 milliós megtakarítással rendelkezik, a banki tartozását 9,1 millióra csökkentette 10 millióról. Továbbra is tulajdonos egy miskolci lakásban. 
  • Hadházy Ákos független képviselő 5,2 millió forintos adományt kapott, vásárolt egy 2001-es Volkswagen Caddyt, valamint tovább adott egy 160 négyzetméteres társasházi lakáson, de a vételár teljes összegét még nem kapta meg. 
  • Ungár Péter LMP-s képviselő bankszámláján 18 millió forint, valamint 9 millió forintnyi deviza van. Munkavégzéséhez ingyen kapott egy görgős székett, egy szőnyeget és egy IKEA-polcot. 
  • Szél Bernadett független képviselő két ingatlanban tulajdonos, ingatlan bérbeadásból havi 100 ezer forintos jövedelme van, 600 ezer forintos nyugdíjbiztosítást tüntetett fel vagyonnyilatkozatában. 
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke beszédet mond.

 
Gyurcsány Ferenc 800 millió forintos vagyonnal bír
Fotó: MTI

 Forrás: 24.hu/Telex

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”