Belpol
Újabb ellenzéki politikus lépett át a DK-ba
A pápai szocialista Grőber Attila döntött az átlépés mellett.
Zaklatásnak élte meg Ráczné Földi Judit az újságírói kérdéseket március 15-én
El sem akarta hinni, ami történik.
EP-jelentés: A KESMA a bizonyítéka annak, hogy a független médiát felszámolják
Tízezer feletti pedagógus sztrájkol
Csütörtökön sztrájktárgyalást tartanak a kormány és a tanári érdekképviseletek.
Nem muszáj eltűrni
„Évtizedek óta járunk jó néhányan Szálasi Ferencné Lutz Gizella sírjához. 2018 nyarán Szilágyi Csaba testvér jelezte, hogy a Temetkezési Intézet »felmatricázta« a sírt, mivel több, mint egy éve lejárt. Besétáltam hát a temetői irodába, s megkérdeztem, van-e lehetőség a meghosszabbításra” – nyilatkozta 2021 nyarán Papp Tibor, a Magyarelvű Mozgalom és az Örökzöld Október Egyesület vezetője a Zöldinges Világnézeti Műhely című nyilas portálnak. Az interjú abból az alkalomból készült, hogy Pappék nemcsak megváltották Szálasiné sírját a Farkasréti temetőben, de rendbe is hozták.
Na, mi a térkép, öreg?
Hadházy Ákos feljelentést tesz! Magyarország miniszterelnökét nyomja fel a hatóságoknál azzal, hogy hivatali visszaélést követett el, s így legalább hárommillió forintos kárt okozott a hazának. De bánja kánya, legyen négymillió, akkor is pimf összeg, jó, ha három ostiai löncs kijönne belőle. De legyen négy.
Kipécézte a kormány Hódmezővásárhely földadóját
Miféle KDNP-s szabadegyetem készül a piliscsabai Makovecz-campuson?
Egy bánya mind felett
Súlykorlátozó táblával védi az utat a Közút Zrt. két Győr közeli település közötti pár száz méteres szakaszon. Engedéllyel ugyan rá lehet hajtani, de más fuvarozókkal ellentétben a környékbeli kavicsszállítóktól ezt rendre megtagadják. A térségben működik viszont egy olyan bánya is, amely jól jár mindezzel. A cég egyik tulajdonosa Orbán Viktor unokaöccse.
A közoktatásban is jelen van a vallási propaganda és fundamentalizmus
Feldmár András: „A depresszió nem pszichiátriai, hanem politikai probléma”
Betiltotta a gimnáziumigazgató az ünnepi műsort
Mert szerinte aktuálpolitikai utalások voltak benne, például az, ahogy Petőfitől az Akasszátok föl a királyokat! című verset mondták.
Karácsony: Amíg van ok félni, nem tettünk eleget a szabadságért
A Szabadságmeneten arról is szó volt, hogy míg 1848 a jogkiterjesztés forradalma volt, most a jogfosztás csöndes ellenforradalma zajlik. Fotóriportunk az eseményről.