Ki szállít majd kavicsot az M85-ös építéséhez?

Egy bánya mind felett

Belpol

Súlykorlátozó táblával védi az utat a Közút Zrt. két Győr közeli település közötti pár száz méteres szakaszon. Engedéllyel ugyan rá lehet hajtani, de más fuvarozókkal ellentétben a környékbeli kavicsszállítóktól ezt rendre megtagadják. A térségben működik viszont egy olyan bánya is, amely jól jár mindezzel. A cég egyik tulajdonosa Orbán Viktor unokaöccse.

Húsztonnás súlykorlátozást vezetett be a Magyar Közút Zrt. tavaly novemberben az 1401-es út Győrzámoly és Győrújfalu közti szakaszán, körülbelül 400 méter hosszan. A korlátozás nagyjából a településtáblától a benzinkútig, egy bekötőútig tart. A Közút szerint az 1401-es úton rendkívül megnőtt a forgalom, negyedével több autó halad át itt, mint pár éve, és több, mint a párhuzamos 1-es úton; és mivel hárommilliárd forintból újult meg az aszfalt, a korlátozás indokolt. Hogy a több településen is átvezető, negyven kilométer hosszú útnak miért éppen e szakaszára került ki a súlykorlátozó tábla, arra nem válaszolt a társaság, csak annyit szögezett le, hogy van más példa is hasonló, szakaszos korlátozásra a megyében. Eredetileg fél évre, majd egy évre szólt a korlátozás – ez szerepelt az Útinform adataiban is –, ma már azonban véglegesnek tűnik.

Több vállalkozás is működik Győrzámoly szélén, egyebek mellett lovarda, állateledel-gyártó, két kavicsbánya, de szállítanak erre építőanyagot, betont, bármit. Ha valakinek a környékről Győrben van dolga vagy érdekeltsége, az erre megy. A teherautóval szállító cégek a korlátozás miatt csak kerülő úton tudnak közlekedni, ami plusz ötven-hatvan kilométer is lehet. Ez komoly többletköltséggel jár, például a lovardából kétszer annyiért vinnék így el a trágyát, más cégeknél viszont a működést is ellehetetleníti ez a plusz. Van persze, aki nem törődik az egésszel, és hajnalban intézi a szállítást, amikor még biztosan nincs ellenőrzés.

A korlátozás alól lehet felmentést kérni egy erre rendszeresített nyomtatványon, és a Közút 21 nap alatt elbírálja, esetenként gyorsabban is. Ám simán előfordulhat – és elő is fordul –, hogy a kocsit fuvarozócég biztosítja, és azt általában nem lehet előre tudni, hogy melyiket küldik. Ha elindul az autó, akkor már késő leadni a rendszámot, mert egy-két nap alatt biztosan nincs döntés az engedélyről. A lapunknak nyilatkozó vállalkozók azt mondták, ők próbálják betartani a szabályokat, mert hosszú távon nem cél és nem is célravezető az ügyeskedés – de az biztos, hogy ez az egész nem hiányzott nekik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.