Rőzsecsökkentés

Lesújtó összegzést készítettek az ellenőrző hivatalok az erdészeti társaságok gazdálkodásáról. Hogy fejek fognak hullani, az fix – de hogyan orvosolhatók a „rendszerszintű problémák”? Csak nem privatizációval?

Október elején Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy a Központi Ellenőrzési Hivatal (Kehi) egyik célvizsgálata nyomán általános revíziót rendelt el az állami erdőtársaságok körében. Ekkor lett nyilvános az az adat is, amely szerint a 22 erdészet 94 milliárd forint nettó árbevétel mellett alig 2,8 milliárdos hasznot tudott kitermelni.

A határozott és érzékelhetően indulatoktól sem mentes lépés meglepte a szakmát, mivel a szektor az állami gazdálkodás egyik legbékésebb szegletének tűnt. 1996-ban a 22 zártkörű erdőgazdaság megkötötte szerződéseit az állammal a területek használatáról és a gazdálkodás alapelveiről – azóta a szélesebb közvélemény elvétve értesülhetett a gondokról (úgymint lopják a fát, szűkös a költségvetés a felújításra, gátlástalan vállalkozók szemetet öntenek az erdőkbe stb.). Az állandóság látszata azért uralhatta a magyar erdők környékét, mert művelését, fenntartását szigorúan szabályozza a földtörvény. A hazai erdőterület nem csökkenhet, minden kitermelt fa helyére új csemetét kell telepíteni. Az erdőnek folyamatosan be kell töltenie hármas funkcióját: szerepét a gazdálkodásban, az úgynevezett védelmet (klimatikus, környezetvédelmi, talajvédelmi és egyéb tényezők), illetve ellátni a szociális-egészségügyi, kényelmi feladatokat – az erdőbe szeretünk kirándulni meg vadászni járni, nem is vitás.

Elszámoltathatatlan

Az idillbe alaposan belerondított a két állami ellenőrzési szerv: a Kehi után – lényegében Lázár utasítására – a 22 erdészeti cég 2009 és 2014 közötti működését megvizsgáló Állami Számvevőszék (ÁSZ) is. A kutakodás mindegyik cég esetében arra jutott, hogy az erdészetek működésében rendszerszintű gondok vannak. A következő megállapítást a Zalaerdő Zrt.-ről szóló jelentésből idézzük, de a lényeg (nemegyszer szó szerint) a többi gazdaság vizsgálati anyagában is szerepel: „A Társaság által kezelt vagyonról vezetett nyilvántartás nem felelt meg a végrehajtási rendeletben foglaltaknak, mert tételesen nem tartalmazta a vagyonkezelt eszközök könyv szerinti bruttó és nettó értékét, valamint az értékben bekövetkezett egyéb változásokat. Ezért a nyilvántartás nem volt átlátható, nem biztosította az elszámoltathatóságot.”

Megkerestünk több erdőgazdaságot is, hogy reagáljanak erre az általános megállapításra. Szűkszavú, közleményszerű hivatalos válaszok érkeztek. Mégpedig egységesek: „Tiltakozunk az állami erdővagyont kezelő társaságokkal kapcsolatban a sajtóban megjelent súlyos vádakkal szemben.
A médiában megjelent vádakat aljas támadásnak tekintjük és alaptalannak tartjuk. Visszautasítjuk ezeket a rágalmakat.”

Amikor aztán – hosszas egyeztetés eredményeként – sikerült két cégtől szóra bírni néhány szakembert (de csakis a nevük említése nélkül), megindult a panaszáradat. Például – mondja az egyikük – hogyan is határozhatták volna meg a rájuk bízott erdővagyon tételes értékét, amikor a 20 évvel ezelőtt kötött vagyonkezelési szerződés alapján végzik ma is munkájukat, abban pedig ilyen értéklista nem szerepel, csak a helyrajzi számok, a terület jellege, fái és a használatért fizetendő hektáronkénti díj. Azt is fölróják most, hogy ez az összeg hektáronként 50 és 100 forint között mozog 20 éve – erről pedig igazán nem a gazdaságok tehetnek. Az eltelt időszakban az állami cégek vezetése többször is kezdeményezte, hogy legyen végre egy valóban részletes és a jelen viszonyaihoz igazodó szerződésrendszer, de az illetékesek a fülük botját sem mozdították – sem a területek tulajdonjogával rendelkező Nemzeti Földalapnál, sem a vagyongazdálkodási felügyeletet ellátó szerveknél, azaz – korábban – a Magyar Fejlesztési Banknál, majd 2014-től az e jogot átvevő Lázár-féle főhi­vatalnál. Az erdőgazdaságok felügyelete jelenleg a Miniszterelnökséget vezető miniszter dolga: Lázár tehát nyugodtan mondhatja, hogy hivatalból jár el.

A cégvezetők húzódozása a szélesebb nyilvánosságtól azért is érthető, mert a vizsgálatok kényelmetlen személyes megállapításokat is tartalmaznak. Például a Kehi szerint „volt olyan cég, ahol a bevételek 48 százalékát elvitték a vállalatvezetési költségek. Az erdészeti vezérigazgatók részére átlagosan évente 8,4 millió forintos prémiumot fizettek, de volt olyan erdészet, ahol 2013-ban 11 millió volt az év végi pluszpénz. A már említett Zalaerdő Zrt. esetében az erdőgazdálkodási költségeket az is növelte, hogy 2012-ig egyes vállalkozóknak a fakitermelési díjon felül összesen mintegy nettó 406 millió Ft »díjprémiumot« is fizetett a munka megfelelő határidőben, minőségben és mennyiségben való elvégzéséért, ami azonban egyébként is a vállalkozó szerződéses kötelezettsége lett volna.”

Külön gyanúra adott okot a gazdálkodási alaptevékenységek kiszervezése. Az erdészetek ráadásul rendszeresen ezeknek a partnereknek adták bérbe az általuk beszerzett, tehát saját tulajdonú gépeket, sőt a Zalaerdő Zrt. már a beszerzést is a vállalkozók igényeihez igazította. Három év alatt összesen 510 millió forint értékben vásárolt 9 új gépet, de azokat már a beszerzéskor bérbe adta. Máshol olyan drága javításokat is kifizettek a bérbe adott gépekre, amelyeket a vállalkozóknak kellett volna. Egy másik példa szerint az Egererdő Zrt. az ellenőrzött időszakban a Szalajka-völgyben található szilvásváradi pisztráng tenyésztésére szolgáló tavakat a hozzá tartozó épületekkel és gépekkel évi nettó 800 ezer forintos bérleti díj ellenében adta bérbe a létesítményt már 1990 óta bérlő vállalkozásnak, amelynek éves nettó árbevétele mintegy 65 millió forint, eredménye pedig mint­egy 8 millió volt ebben az időszakban.

 

Ki nyer a kiszervezésen?

A lapunknak megszólaló cégvezetők a jutalmukról azt mondták, az összeget nem saját maguknak állapították meg, a vállalatirányítási költségek pedig egy nagy területű, szétszórt szerkezetű üzemegységben, például az erdőben mindig lényegesen magasabbak, mint mondjuk a cipőgyárban.

Ennél sokkal kínosabb történet a „tevékenységkiszervezés”. „Ne gondolja, hogy én mint erdőgazdasági vezető a barátaimat vagy a rokonaimat tömtem ki megbízásokkal. Állami cég irányítójaként többször is értésemre adták, hogy kinek és mennyiért kell megbízást kapnia, és igen, ezek a tételek bizony erősen rontani tudták a gazdaság összmérlegét. Az a bírálat pedig, hogy egy-egy néhány tízmilliós megbízást, ráadásul erős nyomásra, pályázat nélkül adok ki, az a jelenlegi, milliárdokat hasonló módon kiszerződő kormányhatalom részéről legalábbis pikáns. De ezt le ne írja” – fogalmazott az egyik válaszolni hajlandó menedzser. Hozzátette azt is: egyáltalán nem biztos, hogy a hirtelen támadt állami szankcionáló kedv egyik súlyos oka éppenséggel nem az, hogy a hatalom most éppen másoknak akar ezen a területen is kedvezni, s ehhez a vezetőcseréken keresztül vezet út.

A számvevőszék mindenesetre javasolja a kialakult – megállapításuk szerint az államra hátrányos – helyzet „személyi felelő­sei­nek feltárását”. Ezen túl nem elképzelhetetlen a feltárt „rendszerszerű” problémák új típusú megoldása sem.

A nagy hirtelenséggel bejelentett ellenőrzési hullám miatt felmerült, hogy e lépés mintegy előkészítése a jelenleg „pazarlóan gazdálkodó” erdőgazdaságok privatizációjának. Hangsúlyozzuk: csak az erdészeti cégekről lehet szó, hiszen az állami erdő értékesítését törvény tiltja. Egyébként jelenleg – elvileg – a társaságokat sem lehet eladni, mivel a vonatkozó jogszabályok szerint állami erdőterületen kizárólag száz százalékban állami tulajdonú zrt. gazdálkodhat. Ugyanakkor – emlékeztetett egyik szakmabeli, a minisztertől nem távol álló informátorunk – az alapfeladatok engedélyezett „kiszervezésével” lényegében mégis megvalósult egy legalábbis részleges privatizáció. Ebben a munkák elvégzése „maszek” alapon, számlázással megy, ellenőrzése pedig elvileg több lépcsőben történik. Az erdészet szakmailag átveszi a munkát és fizet, amit aztán az állami vagyonkezelő jóváhagy. A szakmai felügyeletet ellátó erdészeti menedzsmentnek ebben a felállásban nem érdeke a szorosan értelmezett hatékonyság és a nagyobb üzemi eredmény elérése. Sőt olyan információk is keringenek az alaptevékenységi munkák szerződéseiről, hogy a megrendelési összegek bizonyos százalékát „visszafizetik” a kontraktust megkötő állami cég vezetőinek. Nem hivatalos értesüléseink szerint ezek a hírek felkeltették az adóhatóság és a gazdasági ügyekben illetékes nyomozó hatóságok figyelmét is.

Az agrárgazdaságokról két hónappal ezelőtt tett Lázár-kijelentést azóta is gyakran idézgetik. („Az állami cégeket a szocialista kormány alatt a szocialista menedzsment lopja szét, a fideszes kormány alatt fideszes menedzs­ment lopja szét. Ez a világ kinek kell?”) Ez a hirtelen támadt őszinteségi roham szöget üthetett Sallai R. Benedek LMP-s képviselő fejébe is, mert a parlamentben megkérdezte a minisztertől: a lázas ellenőrzési hullám vajon nem az előkészítése „valaminek”? Konkrétan arra volt kíváncsi, hogy az állami erdőket mint forgalomképtelen vagyont és az azt kezelő zrt.-ket nem tervezik-e értékesíteni? Lázár közölte: az állami tulajdonú erdővagyonnak közösségi célt kell szolgálnia, magánosításról szó sem lehet – ugyanakkor a társaságok jövőjéről, az ellenőrzések lehetséges következményeiről nem beszélt.

Mindennek lehet egy kevéssé nyilvánvaló politikai vonulata is. A Magyar Fejlesztési Bank felügyeletét 2014-ig a fejlesztési tárca látta el, amelyet a Simicska Lajos egyik kulcskáderének tartott Németh Lászlóné irányított. 2010-ben az új Orbán-kormány gyors személycseréket hajtott végre az erdőtársaságok élén is – természetesen „a hatékonyság növelése” érdekében. A csereembereket ezzel „el is könyvelték” a Simicska-vonal tagjainak; ahogyan az állami vállalatokkal nagyobb tételekre nagyobb összegben munkavégzésre szerződött erdészeti magánvállalkozások tulajdonosait is. Rájuk mostanság nehéz idők jöhetnek.

Növelnék, de nem nő

Magyarország teljes területének mintegy ötödét borítja erdő. Ennek nagyjából a fele, kb. 880 ezer hektár az állami terület, amelyet 22, száz százalékban állami tulajdonú erdészeti zártkörű részvénytársaság (zrt.) kezel. Az állami erdő forgalomképtelen, értékesítését törvény tiltja, viszont értéke felbecsülhetetlenül nagy. A jelenlegi agrárstratégia a magyarországi erdősültséget 27 százalékosra kívánja növelni, mégpedig az őshonos fajták (például tölgy és hazai nyár) erőteljesebb telepítésével. E célkitűzésnek a hivatalos statisztikában semmi jele nincs.

Magyarország faállománya földrajzi elhelyezkedésének és domborzatának köszönhetően rendkívül változatos. Hazánkban akácfaállományból van a legtöbb, e fajt követik az őshonos tölgyesek, majd a cser-, bükk- és gyertyánerdők. Jelentős a többféle fenyőfajta alkotta fenyvesek nagysága is. A legegészségesebb fafajnak manapság a bükk, a tölgy, a gyertyán és a cser számít, míg a legrosszabb állapotban a fekete fenyők, az erdei fenyők és az akácosok vannak.