Sára Botond szerint Karácsony hazárdírozik Rákosrendező ügyében

  • narancs.hu
  • 2025. január 25.

Belpol

A főpolgármester a belgrádi mini-Dubaj képeivel reagált a főispán intelmeire.

"A rákosrendezői fejlesztés amellett, hogy hatalmas, nagyon bonyolult jogi ügy. Nemzetközi szerződést kötöttek, törvényt fogadtak el és hatalmas vállalásokat tettek" –mondta videójában Sára Botond főispán, aki szerint Karácsony Gergely hazardírozik, és inkább át kellene gondolnia az ügyet – írja a Telex.

A főispán felsorolta, hogy Budapest jelenleg azért működik törvénytelenül, mert máig nincs főpolgármester-helyettese, és szerinte a főváros költségvetése is jogszabályellenes. Hozzátette: "jogszabály értelmezésben sem erősek, hiszen az elmúlt öt évben valamennyi törvényességi felhívásunkat elfogadták".

Sára Botond szerint a rákosrendezői döntés higgadtságot és józan észt követel. Azt nem fejtette ki, hogy a főpolgármester pontosan miért "hazardírozik" a kérdésben.

Hétfőn derült ki, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) állami cég eladta a Rákosrendező korábban vasúti területét, amely 85 hektárt tesz ki. Karácsony Gergely ekkor azonnal elkérte az addig nyilvánosság számára nem ismert adásvételi szerződést, amelyből kiderült, hogy egy fővárosi cégnek elővásárlási joga van a terület egy részére. Az MNV és Nagy Márton miniszter is reagált az elővásárlási jogra: szerintük a terület csak annak a vevőnek adható el, amelyet az arab állam a magyar kormány hozzájárulásával kijelölt. Karácsony Gergely azt mondta, hajlandó perre is menni az ügyben.

A főpolgármester Sára Botond átgondolással kapcsolatos javaslatára nem reagált, ehelyett azt mutatta be, hogy ugyanez az arab befektető mit épített Belgrádban. "Elborzasztó, embertelen betonborzalmat – írta. – Belgrádban ugyanabban a konstrukcióban játszották át a város egyik legértékesebb területét, mint ahogy itthon a kormány próbálja átjátszani Budapest aranytartalékát a külföldi befektetőknek. De mi ezt nem hagyjuk, mert Budapest nem Belgrád, és végképp nem Bindzsisztán."

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.