A probléma sokakat érint, hiszen számos politikus volt „előző életében”, eredeti szakmáját tekintve orvos, tanár vagy ügyvéd – ám legyen akármilyen jó szakember, öt, tíz, tizenöt év kihagyás után a visszailleszkedés nem lehet zökkenőmentes, ha egyáltalán folytatni tudja régi munkáját.
Az álláskereső exképviselőknek három típusa van. Az első a mázlista, aki kapcsolatai révén a politika környékén, például egy önkormányzatnál helyezkedik el, vagy parlamenti szakértő lesz. A második csoportba azok tartoznak, akiknek van hova visszamenni, mert olyan jellegű munkát végeztek korábban, ami „megvárta” őket, illetve amit politikai pályafutásuk alatt is tudtak legalább részben gyakorolni (például valaki egyetemi oktató volt vagy ügyvédi irodát vezetett). A harmadik típus azok a volt képviselők, akiknek új utakat kell keresni a megélhetéshez. „Aki szörnyen gazdagon hagyja ott a képviselői széket, ott valami nem stimmel” – mondja Lendvai Ildikó, az MSZP egykori frakcióvezetője, aki a szerencsések közé tartozik, hiszen a képviselőségből egyből nyugdíjba tudott menni, így neki ezzel a problémával nem kell foglalkoznia. „Képviselőként nettó 360 ezer forint körül volt a fizetésem, ami jó fizetés, de nem mondhatni rá, hogy őrülten sok pénz. A helyzet az, hogy ezt mindig el is költöttem, hiszen képviselőként megváltozik az ember életmódja, és elvárják, hogy besegítsen egy-egy rendezvénybe is.”
Politikusból műkörmös
| ||
„Nem egy volt kollégámnak komoly nehézségei voltak a civil életbe történő visszailleszkedéssel. Főleg olyan szakmák esetében volt ez problémás, amely a gazdasági szférát, tanári szférát, kulturális szférát érintette. Azon szakmákba történő visszatérés ment könnyebben, amelyek úgynevezett szabad szakmáknak minősülnek, például ügyvédek, orvosok” – mondja Magyar Levente volt SZDSZ-es politikus, aki 1990–2006 között volt Jászberény polgármestere, és volt országgyűlési képviselő is. 1974-től 1990-ig sebész szakorvosként dolgozott, majd 1990-től 2011-ig szüneteltette orvosi munkáját. 2011-től, több évtizedes kihagyás után, felülvéleményező főorvosként dolgozott. Mint mondja, orvosként azért nem nehéz a visszatérés, mert olyan nagy a hiány, hogy szükség van mindenkire. A kollégáitól minden támogatást megkapott feladatai elvégzéséhez, ezért úgy érzi, nem okozott számára nehézséget a visszailleszkedés. Magyar egyébként nem maradt sokáig politika nélkül, hiszen független polgármesterjelöltként lakossági felkérésre elindul az önkormányzati választáson Jászdózsa községben. „Tekintve, hogy a helyi feladatok teljes embert kívánnak, megválasztásom esetén szüneteltetni kívánom főorvosi tevékenységemet” – mondta.
„Mivel a húsz év élvonalbeli politizálás során láttam, milyen szomorú sorsa van a »kiesett« képviselőknek, tudatosan készültem a civil életre. Tisztában voltam azzal is, hogy az SZDSZ-es bélyeggel a homlokomon nem lesz egyszerű munkát találni. Tanítani nem akartam visszamenni, mert a napi rutin elveszett ennyi idő alatt” – mondta lapunknak az eredetileg pedagógus Geberle Erzsébet, aki 1990-től 2006-ig volt a Fővárosi Közgyűlés tagja, és jelenleg műkörmösként dolgozik. „Mindenképpen olyan önálló tevékenységet kerestem, amiből meg tudok élni, és függetlenséget biztosít. Kitanultam a kéz- és lábápoló, manikűrös-pedikűrös-műkörömépítő szakmát; még képviselő voltam, amikor elkezdtem az iskolát, és 2010 őszétől ezzel foglalkozom” – meséli.
A volt képviselőt 2013-ban azért ismét megkísértette a politika. Belépett a Demokratikus Koalícióba, ám kisvártatva távozott is, mivel nem értett egyet Pásztor Albert miskolci polgármester-jelöltségével. Saját példáján tapasztalva Geberle szerint a politikusok visszailleszkedése nem attól függ, hogy kinek milyen szakmája volt korábban. „A politika utáni sikeres életre készülni kell, akár úgy is, hogy az ember nagy levegőt vesz, és teljesen másba kezd, mint amit addig csinált. Ugyanakkor nagyon nehéz, hiszen látom magam körül, hogy a volt kollégák közül néhányan milyen komoly mentális, egzisztenciális problémákkal küzdenek” – avat be minket a volt képviselőnő.
A Geberlééhez hasonló váltás nem mindenkinek jön be; Lendvai Ildikó arról számolt be lapunknak, hogy egy volt politikus kollégáját a közelmúltban egy McDonald’sban látta dolgozni. De tudunk olyan volt vidéki településvezetőről is, akinek az őt váltó győztesek rendre „utánanyúltak”, így lehetetlenítve el őt anyagilag. Megkeresésünket éppen arra hivatkozva hárította el, hogy törékeny egzisztenciáját nem akarja azzal kockáztatni, hogy nyilvánosan beszél hányattatásáról.
Fordulatok
Beszélt viszont Kis Zoltán, aki 1990-től 2007-ig volt aktív SZDSZ-es parlamenti képviselő, a Horn-kormány idején pedig agrárminisztériumi államtitkár. Jogászként végzett, politikai pályafutása előtt jogtanácsosként is dolgozott. Amikor beszállt a politikába, még úgy gondolta, tud egyszerre jogászként és politikusként is működni – ám hamar meggyőződött ennek gyakorlati kivihetetlenségéről, és felhagyott eredeti szakmájával. „2006-ban még országos listáról bekerültem a parlamentbe, de akkor már nagyon elegem volt abból, ami a párttal történt, és kerestem a menekülő útvonalakat. Csakhogy 1991 óta nem foglalkoztam a jogi pályámmal, ezért esélytelen volt, hogy én újra ügyvédként dolgozzam” – emlékszik vissza az utolsó évekre. Úgy számolt, hogy ha kitölti a képviselői idejét, akkor jogosult lesz az előre hozott nyugdíjra. Kóka János pártelnökké választásától azonban besokallt, és 2007-ben kivonult a politikából. Mivel nem volt hova mennie, elfogadta (volt) pártja ajánlatát, és ő lett a Regionális Fejlesztési Holding vezérigazgatója. „Ezzel az állással a szakmai kihívás mellett igen magas fizetés is járt, azonban nem sokáig tartott, mivel 2008 májusában elbocsátottak” – meséli.
A volt képviselő ugyanis átvizsgáltatta a cég kintlévőségeinek eredetét, és minden jogi eszközt igénybe vett azok behajtásáért. Emiatt konfliktusa támadt a holding tulajdonosi joggyakorlójával, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel, aminek kirúgás lett a vége. „Érdekes módon az eltávolításom után két héttel betörtek a lakásomba, és elvitték a számítógépemet a holding lementett lemezeivel együtt. A tettes jó helyismerettel rendelkezhetett, mert nem erőszakosan látott munkához, és kényelmesen szedte össze a feleségem családi ékszereit, valamint a számomra igen értékes, a politikai pályámhoz köthető relikviákat is. Talán jutalom gyanánt” – folytatja a történetét Kis, aki ugyan egyévi fizetését megkapta, de még évek választották el a nyugdíjtól: mivel képviselői posztjáról lemondott, az előre hozott nyugdíj lehetősége is elveszett. 55 évesen „elmentem tehát a munkaügyi hivatalba, ahol, amikor kiderült, hogy van három diplomám és vezérigazgató voltam, egyből kaptam a beszólásokat az ott üldögélő, akkor még igen kis létszámú és nem túl képzett sorstársaktól. »Vezérigazgató úr, mi történt? Biztos sokat lopott, aztán kivágták!« Aztán amikor az is kiderült, hogy voltam államtitkár és parlamenti képviselő is, a teremben lévők már azt suttogták, hogy »Na, az első már itt van, várjuk a többit is«” – idézi fel a kellemetlen perceket.
Azért volt szerencséje is: Gráf József volt földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter felkérésére kapott egy állást a Vidékfejlesztési Minisztériumnál, ahol a vidéki foglalkoztatási programirodát vezette, és közel száz mintaprogram megvalósítását segítette. Ám miután a 2010-es kormányváltást követően életbe lépett a kormánytisztviselők indoklás nélküli elküldését lehetővé tévő törvény, egyből megváltak tőle. „Megint mentem vissza a munkaügyi hivatalba és már az öngyilkosságot fontolgattam. Ott álltam 2011-ben állás és lehetőségek nélkül, számos helyen kopogtattam, amíg eljutottam egy befolyásos, most is aktív politikushoz, akinek a közbenjárásával dolgozhatok az ország egyik legnagyobb, megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató vállalatánál mint agrárportfólió-menedzser. Az autista munkavállalóink közreműködésével kertészeti ágazatot üzemeltetünk, valamint savanyítással is foglalkozunk” – fejezi be történetét Kis Zoltán, akit 2012-ben Jászfényszaru díszpolgári kitüntetésben részesített tizenhét éves képviselői tevékenysége elismeréséül.
Utógondozás
A sikeres váltásra az sem garancia, ha szakmailag amúgy sima lehetne a visszaút a civil életbe. A politikusi múlt Magyarországon nemegyszer stigma. „Ha Magyarországon valaki politikus és nem kerül a parlamentbe, bukott embernek számít. Arra sem tekintenek másként, aki csak néhány szavazattal marad le. Amerikában ez teljesen máshogy megy, ha valaki elnökjelöltként nem fut be, attól még nem nézik hülyének. Ellenkezőleg, elismerik a munkáját, hiszen az elnökjelöltségig eljutott” – mondja Lendvai Ildikó.
| ||
Politikusi múlttal például a jogi terület is tartogathat kellemetlen meglepetést. Egy volt ellenzéki politikusnak, aki vállalati jogászként próbál érvényesülni, nehéz dolga van, mert a cégek attól tartva nem alkalmazzák, hogy miatta nem kapnak majd állami megbízást vagy támogatást. „Egyértelműen kijelenthető, hogy ellenzéki politikusi múltam akadályozza ügyvédi gyakorlatom fejlesztését. Az is előfordult, hogy egy sajtótájékoztató tárgya volt egy megbízásom teljesítése. Ezt követően a megbízóm felmondta a konkrét megbízást. Állami vagy önkormányzati megbízás megszerzése pedig esélytelen” – mondja Steiner Pál, az V. kerület egykori (2002–2006) szocialista polgármestere, volt országgyűlési képviselő.
Lendvai Ildikó szerint az, hogy nincs biztosítva a politikai pályafutás utáni nyugodt civil élet, korrupciós veszélyeket is rejt. „Vannak, akik úgy érzik, hogy az alatt a pár év alatt kell megszedni magukat”, amíg politikusként megtehetik. „Kapcsolati befektetőként működnek, például kijárnak mondjuk egy vállalatnak kedvező törvénymódosítást, azt remélve, hogy politikai pályafutásuk után a cég ezt egy jó állással honorálja majd. Ez nem törvénytelen, csak éppen nem jó.” Ugyancsak a jövőtől való félelem az oka a legtöbb képviselő politikai függőségének: a pártvezetéssel fenntartandó jó viszony és a biztonságos pozíció érdekében sokan olyasmit is megszavaznak vagy megtesznek, amit normális esetben nem tennének meg. „Amögött, hogy sokan ugyanazokkal az arcokkal dolgoznak, nem csak a természetes ragaszkodás áll. Nem véletlen, hogy Magyarországon húsz éve – kis kivételekkel – ugyanaz a politikai elit működik. Nagy kockázatot vállal, aki úgy gondolja, hogy egy kis időre visszavonulna a vérfrissítés érdekében. Nincs nagyon hova – mondja Lendvai. – Bár nem vagyok híve a bebetonozásnak, én is csak akkor kezdtem erről beszélni, amikor már tudtam, hogy el tudok menni nyugdíjba. Azelőtt egy könyvkiadóban dolgoztam, meg tanár voltam. Annyi pénzem nincs, hogy könyvkiadót csináljak, a tanár kollégáimmal jó kapcsolatban vagyok, de nekik más bajuk is van, mint engem elhelyezni” – vall a volt képviselő asszony utolsó politikusi éveinek egyik dilemmájáról.
Ha valahol működik valamennyire az „utógondozás”, az a Fidesz. Még azokat sem feltétlenül ejtik véglegesen, akik egyes periódusokban szembementek az Orbán-féle vezetéssel. Mádi László, a Fidesz egykori frakcióvezetője hiába volt 1988 óta párttag, a 2010-es választás kampányában a hivatalos állásponttól eltérően nyilatkozott az ingatlanadó bevezetéséről, és másnap már nem volt képviselőjelölt. Politikusi karrierje ezzel befejeződött, de nem engedték el a kezét, jelenleg a Magyar Nemzeti Bank Készpénz-logisztikai Igazgatóságát vezeti. Vagy ott van Wachsler Tamás, aki az 1994-es, kis híján a Fidesz megszűnését okozó katasztrofális választási kudarc után nemcsak bírálta Orbán Viktort, de bejelentette indulását az elnöki posztért is. A felségárulás ellenére sem tűnt el, hiszen 1998–2000-ig a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára volt, és az újabb időkben is jutott neki szerep: ő volt a Steindl Imre-program (a Kossuth tér felújítására vonatkozó projekt) vezetője. A sor hosszan folytatható, aminek persze oka az is, hogy 2007, de főleg 2010 után a Fidesznek számos lehetősége van egykori politikusai kistafírozására.
