A 2015-ös költségvetés tervezete a szociális juttatások terén jelentős megszorításokkal számol. A Nemzeti Család és Szociálpolitikai Alap kiadásait jövőre 646 milliárd forintra csökkenthetik az idei 714 milliárd forintos előirányzat után. A családi támogatások 446 milliárd forintról 422 milliárd forintra eshetnek vissza, a korhatár alatti ellátásokra pedig jövőre 23 százalékkal kevesebbet költ a kormány. A tervek szerint a jövedelempótló és kiegészítő szociális támogatások sem ússzák meg a csökkentést: az idei 535 milliárd forint helyett jövőre csak 517 milliárdot szán az állam a gyes, az anyasági támogatás és a családi pótlékok kifizetésére. A 2015-ös költségvetésből kitűnik továbbá, hogy az idei 157 milliárdos, egészségügyi hozzájárulás címen beszedett tétel jövőre 197 milliárd lesz: ezt a plusz 40 milliárdot valószínűleg a béren kívüli juttatások adójának emeléséből kívánják előteremteni. (A cafeteria adóemelését Varga Mihály a múlt héten jelentette be.) A cafeteria közterhe most 35,7 százalék, ez a 2015-ös adótörvény elfogadásával 51,17 százalékra emelkedhet, így a munkáltatóknak nem éri meg ezt az extra juttatást biztosítani a dolgozóknak. A kormány végső célja aligha lehet más, mint a cafeteria béresítése. Ám mivel ez béren kívüli juttatás, a munkáltató csökkentheti, sőt meg is szüntetheti, és semmi esetre sem kötelezhető arra, hogy a bér részévé tegye. Vagyis végső soron ismét a munkavállaló jár rosszabbul.
Lecsúszóban
A szociális juttatások megnyirbálása különösen ijesztő egy olyan periódusban, amikor rohamosan bővül a leszakadók rétege. Az uniós statisztikai hivatal (Eurostat) friss elemzése szerint Magyarországon jelentősen nőtt azoknak a száma, akiket elszegényedés vagy társadalmi kirekesztettség fenyeget. (Az Eurostat azokat sorolja e körbe, akik az adott országban a medián bér 60 százalékánál kevesebb jövedelemmel rendelkeznek, továbbá problémát okoz számukra a számlák befizetése, és tartósan nem találnak munkát.) Az elszegényedés 3,3 millió embert, a magyar lakosság 33,5 százalékát érinti – hat éve ez a szám még csak 28,2 százalék volt. Azóta nemcsak az arány, hanem a tartósan depriváltak száma is nőtt: tavaly a magyar lakosság 26,8 százaléka tartozott ebbe a körbe. Nagyobb a jövedelemegyenlőtlenség is; a Tárki kutatásai szerint 2012-ben a lakosság csaknem fele élt olyan háztartásban, ahol a szegénység, a munkanélküliség és a társadalmi kirekesztettség valamilyen formában megmutatkozott. A KSH fogyasztási statisztikái pedig arról tanúskodnak, hogy 2013 első felében tovább nőtt a szakadék a gazdagok és a szegények között. A jelenleg elérhető 2011-es adatok szerint a leggazdagabb 30 százaléknak juttatott társadalmi jövedelem összege jelentősen meghaladja a legalacsonyabb 30 százaléknak jutót. A Ferge Zsuzsa által perverz jövedelem-újraelosztásnak nevezett folyamat nem napjainkban kezdődött, de a jelenlegi történések ráerősítenek e kedvezőtlen tendenciára. „Ha tágabb értelemben beszélünk a szociális jövedelem-újraelosztásról, akkor ide kell sorolnom a nyugdíjat, a szegényeknek vagy gazdagoknak juttatott, gyermekekkel kapcsolatos támogatásokat; ha azonban a szó szűkebb értelmében veszem, akkor csupán a szegényeket célzó jövedelemelosztásról van szó. Ebben az esetben óriási hazugság az, hogy magas a szegényeknek juttatott társadalmi támogatás összege” – mondta Molnár György, az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének (MTA KTI) tudományos főmunkatársa. Szerinte a jelenlegi jövedelem-újraelosztás a gazdagokat jutalmazza a szegények ellenében, ami a nemzetgazdaság egészére is veszélyes, hiszen minél szegmentáltabb egy társadalom és minél kisebb a mobilitás, annál rövidebbek a gazdasági növekedési időszakok, ami viszont hosszú távon komoly versenyhátrányt eredményez.
2010-ben 3,7 millió ember élt a létminimum alatt; újabb KSH-adatok híján annyi állítható, hogy azóta a 4 milliót minden bizonnyal átléptük. 2013-ban egy egyedülálló felnőttre a létminimum összege 87 ezer, egy négyfős családra 253 ezer, egy egyedülálló nyugdíjasra 78 ezer forint volt. Ehhez képest a bruttó minimálbér (bár évről évre nő) jelenleg
101 500 forint, ami mindössze nettó 66 ezer, azaz bőven a létminimum alatti összeg.
A kormányzat nagy eredményeként felmutatott rezsicsökkentés ugyancsak a tehetősebbeknek kedvez (például a nagyobb ingatlannal rendelkezőknek és több energiát fogyasztóknak). A Habitat for Humanity Magyarország által készített tanulmány szerint kb. 900 ezer lakásban még minimálisan sem érzékelhető a rezsicsökkentés, mivel fával, szénnel vagy PB-gázzal fűtenek. Az Orbán-kormánynak a szegénység ellen – jobbára csak jelszavakban – vívott harcát többek között jól jellemzi az egykulcsos adó bevezetésével az adójóváírás megszüntetése, amely az alacsony jövedelemmel rendelkezőket sújtotta a legjobban.
Az Eurostat felmérései alapján egyébként a szegénységgel fenyegetettek népességhez viszonyított aránya Európán belül csak Görögországban (+7,6 százalék) nőtt nagyobb mértékben, mint Magyarországon (+5,3 százalék). A térségben ebből a szempontból a legkevésbé veszélyeztetettek a csehek, náluk a lakosság mindössze 14,6 százaléka tartozik ebbe a csoportba. A Gallup OECD (Organisation for Economic Co-operation and Development) kutatásai pedig arról számolnak be, hogy 2007 óta Magyarországon a legnagyobb ütemű az elszegényedés: hat év alatt 32 százalékkal nőtt azon gyermekes családok száma, akiknél előfordult, hogy nem volt pénzük élelemre. Beszédes adat, hogy 2007 óta – Görögországot leszámítva – csak Magyarországon csökkentek a szociális kiadások és a munkaképes korú lakosság szociális transzferjei, mint például a munkanélküli-segély, a betegszabadság, a minimálbéresek támogatása. Az OECD egyébként nem tanácsolja e juttatások megnyirbálását a válságos időkben.
Csapda
Miközben az Eurostat kutatásaitól kezdve az ombudsmani jelentésig minden arról számol be, hogy aggasztó gyorsasággal nő a szegénység Magyarországon, addig a KSH adatai alapján 2014 első negyedévében több mint 4 millió ember volt foglalkoztatott, ami 2013 azonos időszakához képest 6,8 százalékos javulás. Az ellentmondás feloldása roppant egyszerű: a KSH a munkavállalókhoz számolta a közmunkásokat és azokat a külföldön dolgozókat is, akik hazaküldik keresetük egy részét. A kozmetikázott adatok is jól mutatják, hogy a kormány komolyan veszi a saját jelszavát, miszerint 2018-ra mindenki munkából és ne segélyből éljen. Ezért is járatja csúcsra a közmunkaprogramot. Az idei év első felében átlagosan 180 ezer közfoglalkoztatott vett részt a programban, és ez az augusztus–december közti időszakra elérheti a 193 ezret is – állítja a Belügyminisztérium felmérése. A kormány törekvése, hogy a havi átlag 200 ezerre emelkedjen. Minderre a 2014-es költségvetésben 183,8 milliárdot tervezett költeni az állam – ami majd 4 milliárddal meghaladta a 2013-as adatot –, ám a nyáron hozzácsapott további 47,3 milliárdot. Ám ha az így kapott 230 milliárdot elosztjuk az átlagos közfoglalkoztatási állományban lévők számával, akkor kiderül: a járulékok levonása után az átlagos közmunkás nettó 50 ezret kap kézhez, ami bár az álláskeresési járadék 22 800 forintjánál több, még mindig bőven a statisztikák szerinti 87 ezer forintos létminimum alatt van. Innen nézve örömteli is lehetne, hogy a 2015-ös költségvetési tervekben plusz 40 milliárd, azaz összesen 270 milliárd forint áll a közfoglalkoztatás rendelkezésére, a probléma azonban ennél összetettebb.
„A 2013-as adatok szerint a közmunkában eltöltött idő átlagosan 5 hónap volt. A 2015-ös költségvetésben előirányzott 40 milliárd vagy az időtartam, vagy a közfoglalkoztatottak létszámának növelésére lesz alkalmas. A rendszer nagy veszélye azonban az, hogy egyre inkább rögzül egy szegmentált munkaerőpiac, és szétválnak azok, akik az elsődleges munkaerőpiacon dolgoznak, illetve akik a közfoglalkoztatásban” – mondta Molnár György, aki szerint a már említett gazdasági következmények mellett mindez súlyos morális probléma is. „Erkölcstelen hozzáállás lemondani a társadalom egy szeletéről, és azt üzenni nekik, hogy ti leértékelt, másodlagos állampolgárok vagytok, és nem fogtok részt venni a társadalmi javak újratermelésében.” Márpedig mind az MTA KTI, mind a Magyar Szegénységellenes Hálózat (MSZEH) vonatkozó kutatásai azt igazolják, hogy a közmunkaprogram nem, avagy csak igen csekély mértékben segít visszatalálni a munkaerőpiacra. „Az átlagos munkahely-találási idő 6 hónap, míg az álláskeresési járadékot 2011-ben 9 hónapról 3 hónapra csökkentették. Ha ennyi idő alatt valaki nem talál munkát, a legtöbb esetben inkább elmegy közmunkára, mint hogy várjon egy minimálbéres ajánlatra, ami csak 20 százalékkal jár több pénzzel” – vázolta Molnár, aki hozzátette: a nehéz körülmények megnehezítik az álláskeresést is, hiszen ha nincs pénz fűtésre, élelemre, gyógyszerre, esetleg buszjegyre, az ember érthetően a biztos 50 ezer forintot választja. Ráadásul minél jobban eluralja a közmunka az aktív munkaerő-piaci eszközöket, annál kisebb az esély kilépni belőle.
Ez volt a tapasztalata a MSZEH kismintás, nem reprezentatív kutatásának is, ahol a fővárosban és a megyei jogú városokban élő közmunkásokat éppúgy megkérdezték, mint az 1000 fő alatti kistelepüléseken dolgozókat. A válaszadók negyedét a közmunka inkább akadályozta az álláskeresésben; a program ritkán hozott változást az életükben, az alacsony fizetés, a rövid munkaszerződések és a rossz munkakörülmények pedig állandó problémaként merültek fel, arról nem is beszélve, hogy a megkérdezettek fele szerint az előző évekhez képest romlottak a közmunka feltételei. „Maga a rendszer állandósítja a hátrányokat, és nem biztosít kiutat. Egy bizonyos életkor betöltése után pedig az érintettek már nem is akarnak az elsődleges munkaerőpiacon elhelyezkedni” – mondta Bálint Mónika, az MSZEH munkatársa.
Sok múlik az önkormányzatokon, és akad jó meg rossz példa is. Az MSZEH kutatásából kiderül, hogy a megkérdezettek 20 százaléka tapasztalta meg, hogy az önkormányzat takarékoskodás miatt elbocsátja állásából, majd ugyanarra a munkára felveszi – immáron közmunkásként. Van persze humánus hozzáállás is, amikor egy település a közfoglalkoztatottak jövedelemmaximalizálását tartja szem előtt: ha például van napszámra is lehetőség, akkor aznap vagy azon a héten nem hívják be közmunkára az illetőt, hadd szerezhessen némi pluszpénzt.
A közfoglalkoztatási rendszer pozitív hozadéka lehetne a munkába integrált képzés, ami azonban szintén nem a legjobban sült el. „A téli közmunkaprogram tavalyi képzéseinek tapasztalatai rémesek: nem reagáltak a piaci igényekre, de még maguknak a közmunkásoknak az igényeire sem.
A beszámolók alapján volt arra példa, hogy ábécésorrend alapján osztották be őket a különböző képzésekre, így fordulhatott elő, hogy akár érettségivel is az általános iskolai ismereteket nyújtó programba került valaki” – mondta Bálint Mónika. Molnár György szerint, mivel az uniós pénzeket közvetlenül nem lehet a közfoglalkoztatásra fordítani, ezt a forrást csak a képzések megtartásával tudták ilyen céllal hasznosítani. Csakhogy a képzéseket hirtelenjében nem tudták százezer ember számára jól megszervezni, és így sokan végül semmilyen segítséget nem kaptak az álláskeresésben.
| Közmunkás Mozgalom a Jövőért A Közmunkás Mozgalom a Jövőért egy közmunkás-tapasztalattal rendelkező emberekből álló, két éve létrehozott érdekvédelmi csoport. Az önkéntesek az utcán és a munkahelyükön érik el a közfoglalkoztatottakat, főként a főváros VII., VIII., IX. és XIII. kerületében. A csoport panaszok alapján tárgyal a foglalkoztatókkal. A fővárosi partnerekkel jók a tapasztalataik, Bálint Mónika szerint részben azért, mert a közmunkaprogramokat a szociális ágazathoz köthető társaság szervezi. A VIII. kerületben viszont tavaly óta a közterület-fenntartók intézik a közmunkát, amelyet rendvédelmi tapasztalattal rendelkezők irányítanak; a rendszerre ezért ott az ellenőrzés, a felügyelet jellemző. A mozgalom konkrét esetekben is eljár, legyen szó munkavédelmi előírások be nem tartásáról vagy késedelmes fizetésről. Önkéntes jogászaik jogsegélyt nyújtanak, a csoport szakmai fórumokon képviselteti magát, és a nyilvánosság erejével próbál küzdeni. Októberben nyílt levelet írtak a Belügyminisztériumnak, amelyben összefoglalták a közmunkaprogram legsúlyosabb problémáit. |
| Fedél nélkül A magyar lakosság 90,5 százaléka él saját tulajdonú lakásban. A lakhatási szegénység jelenleg 1,5 millió embert érint Magyarországon, ebből körülbelül 1 millió ember fával vagy szénnel fűt. A munkanélküliség egyenes következménye a rosszabb lakhatás. Molnár György egy korábbi, a szubjektív elégedettséget felmérő kutatásról elmondta: Ausztriában az állásvesztés korántsem jár a lakás elvesztésével, míg nálunk ennek igen nagy az esélye. Az MSZEH kutatásából pedig kitűnik, hogy a budapesti közmunkások közül a legtöbben többszörösen hátrányos helyzetűek, mert sokan elvesztették lakhelyüket is, jelenleg albérletben vagy hajléktalanszállón laknak. Sokan úgy vélik, egy megfelelően kidolgozott bérlakásprogram megoldás lenne a problémára. A Város Mindenkié (AVM) csoport adatigénylésének köszönhetően megtudhattuk, hogy Budapesten összesen 31 473 szociális bérlakás van, közülük legalább 3652 önkormányzati bérlakás üresen vagy kihasználatlanul áll. |
