Magától is összeomlik

Riadalmat keltettek a jövő évi költségvetés tervezetének köz­oktatási számai. Gyors összeomlás azonban nem várható – egy­előre. A hosszabb távú folyamatok viszont a leszakadás irányába mutatnak.

„Ez a tizennegyedik tanévünk, és az első éveket leszámítva mindig összeugrott a gyomrunk, amikor megjelent az aktuális költségvetési törvényjavaslat. Az elmúlt időszakban ez a tendencia erősödött, az az érzésem, hogy egyre kevésbé érvényesül a szektorsemlegesség elve a közoktatásban” – mondta a Narancsnak L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója. Radó Péter oktatáskutató azt emelte ki, hogy az állami Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) 2013. januári felállítása óta 40-50 milliárd hiányt halmoz fel évente. „Az ­uniós hiánycél tartása miatt számos tételt alulterveznek a költségvetésben, így a közoktatás finanszírozását is. Az év közbeni kiigazítások furcsa játéka viszont teljesen átláthatatlanná teszi a rendszert” – véli a szakember. A legjobban mégis egy harmadik példa jelzi, mennyire ötletszerűen kezeli a kormány a közoktatást. Múlt pénteken Horn György, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének (AME) elnöke épp azt ecsetelte lapunknak, miként lehetetleníti el a költségvetési javaslat az alapítványi iskolák jó részét, amikor telefont kapott Balog Zoltán minisztertől. Balog arról biztosította az egyesületi vezetőt, hogy a kormány vissza fogja vonni az alapítványi intézményeket hátrányosan érintő javaslatot.

Az október 30-án az Országgyűlés elé terjesztett költségvetési törvénytervezet elsősorban a gimnáziumok és szakiskolák „kívánatos” aránya, valamint az alapítványi és magániskolák szerepe miatt generált vitát. A törvényhozás várhatóan december közepén dönt a kérdésről.

Ez a valóság

A költségvetési javaslat benyújtása után több oktatási szakértő is arról beszélt, hogy szeptembertől a gimnáziumok számának drasztikus csökkentése és nagyarányú pedagóguselbocsátás várható. Az elemzők és részben a tiltakozó szakszervezetek is a hvg.hu-n megjelent táblázatra hivatkoztak, mely szerint a középfokú oktatási ráfordítások 24,5 százalékos csökkentését tartalmazza a törvény­javaslat. Ilyen mértékű forráski­vonást csak úgy lehetne kigazdálkodni, ha a drágább gimnáziumi képzések helyett a három évre rövidített szakképzést favorizálná a kormány. A minisztérium ezzel szemben azt közölte, hogy a köznevelési ráfordítások 8 százalékkal nőnek 2015-ben, ezen belül a középfokú oktatás forrásai is bővülnek.

Az államháztartás konszolidált funkcionális kiadásainak tervezete valóban azt tartalmazza, hogy a középfokú oktatásra fordított kiadások a 2014. évi előirányzathoz viszonyítva 197 milliárd forintról 209 milliárdra nőnek. Radó Péter ugyanakkor hangsúlyozza: a kismértékű emelés – a többi oktatási szint gyakorlatilag változatlan finanszírozása mellett – forráskivonásként értékelhető, hiszen ebből kellene kigazdálkodni a pedagógusbérek törvény által előírt emelését, amelynek költségeit Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter 38 milliárdra lőtte be. Tovább erősíti a kételyeket, hogy a Klik személyi juttatásaira szánt kiadások nem egészen 10 milliárddal emelkednek a tavalyi előirányzathoz képest. Persze kérdés, érdemes-e a 2014-es költségvetéshez viszonyítani a mostani számokat, idén ugyanis már kétszer kellett rendkívüli kiegészítést adni a Klik működésére, összesen 40 milliárd forint értékben. Radó szerint vagy 2015-ben is hasonló lépésekre kényszerül a kormány, vagy a pedagógusok létszámának csökkentésével, a gimnáziumi férőhelyek visszavágásával gazdálkodja ki a béremelés költségeit. Nem indokolatlan tehát a pedagógus-szakszervezetek félelme és felháborodása. Mendrey László, a Peda­gó­gusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke már kezde­ményezte is a szorosabb együttműködést a konkurens érdekvédelmi szervezetekkel, és felvetette a 2013 elején felbomlott sztrájkbizottság újraalakítását is.

A gimnáziumok elleni hadjárat a kormányzati, kormányközeli nyilatkozatokból is kiolvasható. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke, az Orbán-kormány szakképzési elképzeléseinek egyik jelentős alakítója korábban bírálta azt a „közhangulatot”, amely a gimnáziumok felé tereli a fiatalokat, a szakmunkásképzést pedig zsákutcának tartja. Orbán Viktor szeptember 30-án, Nagyatádon elmondott beszéde szerint „a valóságnak úgy kellene festenie Magyarországon, hogy egy jó szakmunkásképző intézetben megszerzett szakma biztosabb megélhetést nyújt, mint egy csak általános műveltséget nyújtó, de konkrét szaktudást amellé nem adó oktatási intézményben elvégzett időszak. Ez lehet, hogy kicsit nyersen hangzik, de szeretném világossá tenni, hogy ez a realitás, ez a valóság.” Friss uniós oktatásügyi biztosunk, Navracsics Tibor az Inforádiónak nyilatkozva úgy találta, hogy „a gimnáziumi férőhelyek növelésével vagy csökkentésével kapcsolatban azt kell megnézni, hogy a középiskolák inkább a foglalkoztathatóság javításához vagy az ifjúsági munkanélküliség súlyosbodásához járultak-e hozzá”. A leg­egyértelműbben Czomba Sándor szakképzésekért és munkaerőpiacért felelős államtitkár fogalmazott: a kormány hosszú távú célja „a szakközép- és szakiskolai képzésben részt vevők arányának növelése, a gimnáziumi létszám korlátozása”.

Rendszerré áll össze

A szakképzés erősítése az érettségit adó intézmények rovására különösen azért lenne veszélyes, mert a 2011-es köznevelési törvénnyel Orbánék radikálisan átalakították a szakmunkásképzés rendszerét. A korábbi 2+2 éves tanrendet 3 évre vágták vissza, ami a mindennapos testnevelés előírásával együtt azt eredményezte, hogy a közismereti tantárgyak heti 6 órás időkeretbe szorultak. Ennyi idő alatt kellene megtanulniuk a szakiskolásoknak a magyart, a történelmet, a matematikát, a fizikai, kémiai, biológiai, földrajzi alapismereteket és az idegen nyelvet. Szenes György, a Magyar Pedagógiai Társaság szak­képzési kollégiumának elnöke szerint ez illúzió. „Iparostanonc-képzéssé silányították a szakképzést. Ez a tanmenet nyilvánva­lóan nem alkalmas a korszerű, informatikai támogatottságot, nyelvtudást igénylő szakmák elsajátítására” – véli a szakember. Szenes úgy látja, az új szakképzési rendszerben végzetteknek olyannyira hiányosak lesznek az alapisme­reteik, hogy szemfényvesztés az
a kormányzati ígéret, miszerint plusz két év tanulás után érettségit szerezhetnek, és a felsőoktatásba is bekerülhetnek. A helyes irány inkább az lenne, ha érett­ségi után tanulnának szakmát, ahogy az a szakközépiskolákban történik. Varga Júlia oktatáskutató hozzáteszi, hogy a kormány megtéveszti az embereket, amikor a német duális képzéshez hasonlítja a magyar szakképzést: Németországban ugyanis a miénknél hosszabb, 9-10 éves alapképzés után kezdenek szakmát tanulni a fiatalok.

A szakképzés iránti kormány­zati aggodalmat a számok sem igazolják. A Központi Statisztikai Hivatal idősoros adatai szerint a 2013–2014-es tanévben a nappali tagozaton, középfokon tanulók 22,5 százaléka járt szakiskolába, 37 százaléka gimnáziumba, 40,5 százaléka pedig szakközépiskolába. A beiskolázási arányok – azaz a 9. osztályos tanulók – tekintetében jóval kiegyenlítettebb a helyzet, és a válság óta egyértelmű
a szakiskolák erősödése. Míg a 2007–2008-as tanévben 34 821 szakiskolás kezdte meg tanulmányait, tavaly ez a szám már 37 355 volt. Ez idő alatt a friss gimnazisták létszáma 43 796-ról 41 650-re, a szakközépiskolásoké 49 212-ről 41 624-re esett. Az érettségit adó képzések mélypontja a 2012–2013-as tanév volt, amikor a legtöbb kilencedikes diák már szakiskolába került. Elképzelhető, hogy az addig töretlenül szélesedő szakmunkásképzés tavalyi megtorpanását szeretné adminisztratív eszközökkel ellensúlyozni a kormány.

A gimnáziumi kapacitások csökkentését pedig akár kevéssé látható módon is elérhetik. Radó Péter szerint a Klik könnyűszerrel korlátozhatja az indítható osztályok vagy a felvehető pedagógusok számát. Érdekes Czomba államtitkár nyilatkozatának azon része is, miszerint „a szakiskolákat és szakközépiskolákat leválasztják majd a gimnáziumokról”. Ez első ránézésre logikusnak tűnik, hiszen a mintegy 500 szakképző intézmény 2015. szeptember 1-jétől a Klik fennhatósága alól átkerül a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz. Ugyanakkor a többcélú intézményekben sok pedagógus áttanított a különböző képzések között, így a szétválás csak akkor lenne megoldható, ha újabb pedagógusokat alkalmaznának – az ő fizetésük fedezete viszont végképp nem látszik a költségvetésben, ezért sokan attól tartanak, hogy a „profiltisztítás” egysze­rűen a gimnáziumi osztályok kivezetését fogja jelenteni.

Időzített bombák

Természetesen oktatáson túli eszközök – például bizonyos szociálpolitikai intézkedések vagy azok elmaradása – is befolyásolhatják az intézménytípusok erősorrendjét. A leszakadó, szegény rétegek számára kedvezőtlen döntés volt 2011-ben a tankötelezettségi életkor leszállítása 16 évre. Mivel az intézménytípusok közül messze a szakiskolában a legmagasabb a tanulók lemorzsolódási aránya, a korhatárcsökkentés is elsősorban őket érinti – olyannyira, hogy hiába növeli a kormány a szakiskolák beiskolázási arányát, elképzelhető, hogy a szakiskolai végzettséget megszerzők nem lesznek többen. „A rendszer egyszerűen kilöki magából ezeket a gyerekeket. Persze meg lehet ezt tenni, de ne csodálkozzunk, ha pár év múlva az aluljáróban jönnek majd szembe” – vázolja a rendelkezés következményeit Szenes György. Az állami oktatásból 16 évesen kihulló, jelentős részben hátrányos helyzetű gyerekeknek a kifejezetten rájuk koncentráló alapítványi iskolák ­jelenthetnek valamekkora esélyt. Bár erre vonatkozó kutatások nincsenek, L. Ritók Nóra iskolaigazgató a saját tapasztalatai alapján is megerősíti azt a vélekedést, mely szerint a 18 éves koruk előtt az iskolát elhagyó fiatalok növekvő számban keresik az alternatív intézményeket. A társadalmi létra másik végén is emelkedik az érdeklődés az alapítványi szféra iránt, igaz, a tehetősebb szülők inkább a központosított, sokak szemében poroszos szemléletű és romló minőségű állami oktatásból próbálják kimenekíteni a gyerekeiket. „Egyértelműen nő a túljelentkezés” – mondja Horn György is, aki az AME elnöki pozíciója mellett az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumot is igazgatja. Ha az állami gimnáziumok férőhelyeit jelentősen csökkentené az állam, ez a tendencia vélhe­tően tovább erősödne. „Most a Du­náig áll a sor az AKG előtt, ha a gimnáziumi férőhelyek megfe­leződnek, az Alföldig fog érni” – érzékelteti a kilátásokat Horn György.

Nem lenne tehát meglepő a kormánytól, ha meg kívánná akadályozni, hogy a szülők – szakképzés helyett – alternatív gimnáziumokba adják a gyerekeiket. Ezt tükrözheti a költségvetési javaslat azon pontja, mely az alapítványi iskolákban tanítók támogatását a Klik pedagógusainak 75 százalékára vágná vissza (némi csökkentést a forprofit vállalkozások iskoláinál is előirányoz a tervezet, de ezen intézmények száma gyakorlatilag elenyésző). „Nálunk 70 százalékban hátrányos helyzetű gyerekek tanulnak, és a maradék 30 százalék sem kőgazdag családból jön. Esélyegyenlőségi és finanszírozási szempontból is rend­kívül káros a javaslat” – mondja L. Ritók Nóra, a berettyóújfalusi alapfokú művészeti intézmény vezetője. Horn György szerint az AKG ki tudná ugyan gazdálkodni a kieső bevételt, ám térítési díjat kellene emelniük, ami a szegényebb családok hozzáférését nehezítené.

Az alapítványi iskolák finan­szírozása igen sajátosan alakul. 2010-ben a kormány megállapodott az AME-vel, hogy a kerettantervben előírt órákhoz szükséges pedagógusok bérét az állam finanszírozza. Emellett a kormány a kiválasztott iskolákkal köznevelési megállapodást köthet, ezek az intézmények a pedagógusok bérén felül az egyházi iskoláknak járó támogatásokat is megkapják (2010 előtt 127 intézménynek volt köz­oktatási megállapodása, az Orbán-kormány ennél jóval kevesebbet választott ki, ráadásul ismeretlen szempontok alapján). Horn György és L. Ritók Nóra is arról számolt be lapunknak, hogy az utalt bérek nem fedezik a teljes költséget, a kormány ugyanis nem a valós pedagóguslétszámot veszi figyelembe, hanem az állami iskolák ­átlagosztálylétszáma alapján kalkulálja ki, hány tanárnak kellene tanítani az egyes alapítványi iskolákban. 2014-ben viszont ennek ellenére nőtt az alapítványi iskolák támogatása, hiszen rájuk is vonatkozik a béremelési kötelezettség. Horn szerint ez szúr­hatott szemet a kormánynak, a költségve­tési javaslat törekvése az lehetett, hogy az állami finanszírozást a 2013-as szinten tartsa. „A törvény azonban ránk is vonatkozik. Ha nem adjuk meg a béremelést, akkor törvényt sértünk, és be kell minket zárni. Ha megadjuk a béremelést, akkor csődbe megyünk, és azért kell minket bezárni” – mondta az intézményvezető. Aztán jött Balog Zoltán telefonja, és az ígéret: visszavonják a javaslatot (ez lapzártánkig nem történt meg, igaz, az Országgyűlés el sem kezdte
a törvénytervezet tárgyalását). Horn szerint nem lesz alkudozás, csak a 100 százalékos finanszírozást fogadják el, nem lehet 75 helyett 83 vagy 95.

Az alapítványi iskolák minden gondja akkor sem oldódik meg, ha a kormány ezúttal betartja, amit ígért. A 2015–2016 évre vonatkozó úgynevezett szakmaszerkezeti kormányrendelet tervezete például Horn György szerint lényegében kiszorítaná az alapítványi szakiskolákat azok­ból a szakképzési programokból, amelyekhez állami keretszám tartozik. A 2017-ben lejáró köznevelési megállapodások meghosszabbítása egyelőre teljesen bizonytalan, és vélhetően az utolsó pillanatig az lesz. L. Ritók Nóra egy további, a szegény gyerekekre leselkedő „időzített bombára” hívta fel a figyelmünket: 2013-ban a kormány jelentősen megszigorította a hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű tanulói státuszok megszerzését. A művészeti iskolákban így máris nagyobb arányban kerülnek fizetős kategóriába a gyerekek, de ha ehhez a státuszhoz kötnék például az ingyenes étkezést, az tovább mélyítené a szegény és gazdag gyerekek közötti szakadékot.