Szerveződő ellenzék: a 4K! - Negyedik Köztársaság mozgalom

Párnacsatától a kongresszusig

  • Rényi Pál Dániel
  • 2011. október 27.

Belpol

Lapunk nyomdába kerülésének napján a négy éven át alternatív ifjúsági mozgalomként tevékeny 4K! - Negyedik Köztársaság szervezői bejelentették, hogy novemberben nekilátnak egy baloldali, szociáldemokrata párt megalapításának. Miként jutottak el idáig?

Szűk egy évvel 2006. október 23-a után egy bel-budai borozóban tíz-tizenöt fővárosi egyetemista megalapította a 4K! - Negyedik Köztársaság mozgalmat. Nekik tehát már 2007-ben nem tetszett a rendszer, és nem a második Orbán-kormány arroganciája hívta őket életre. Amikor kérdeztük őket, hogy miért bukott meg a harmadik köztársaság, a társadalmi szolidaritás leépülését, a valódi képviseleti demokrácia látványos csődjét és a társadalmi közösségektől történő teljes elidegenedését említették. "Ezekre a problémákra az MSZP egyáltalán nem tudott válaszolni, a Fidesz meg úgy válaszol, hogy elkezdi lebontani a jogállamot. Ez még kevésbé tetszik" - összegzett Istvánffy András koordinátor a mozgalom kilencedik kerületi törzskocsmájában. Omar Salha, a mozgalom jogi szakértője azt hangsúlyozta, hogy megalakulásuk óta baloldali értékeket képviselnek, és azóta sem találtak maguknak hiteles politikai képviseletet. Szerintük az MSZP partnere volt a Fidesznek a képviseleti demokrácia lezüllesztésében, "miközben nem tudtak semmit kezdeni ennek a nemzetnek az identitásával. Minket is kiráz a hideg az üres díszmagyar szlogenektől, de van bennünk egy erős patriotizmus: eltökéltség, hogy itt akarunk élni, ebből az országból akarunk jó helyet csinálni." Omar szerint 2007-ben az késztette őket a mozgalom elindítására, hogy "mind a többségi társadalom, mind a politika, és ami legfájóbb, a mi generációnk is rendpárti lózungokkal és elképzelésekkel próbált választ adni a 2006 őszétől egyre meredekebben mélyülő közéleti válságra. Mindenki jobbra tolódott, a Jobbik végül is épp ezena hullámon kapaszkodott fel. Mi kezdettől azt gondoljuk, hogy ez tévút. Erre a válságra a köztársa-sági eszméhez való visszatéréssel lehet hatékony választ adni."

Tér

Négy éve a 4K! szimbolikus, a "közterek visszafoglalását" célzó utcai akciókkal kezdte működését. Mint mondják, az elejétől így próbálják kifejezni igényüket a normális közbeszéd és az érdemi társadalmi párbeszéd feltámasztására. Ilyen projektjük például a Pál utcai fiúk csatajeleneteire emlékeztető "Keresd a zászlót!" játék, melyben a megjelenők két csapatra oszlanak, és közösen kigondolt csapat-stratégia szerint próbálják megszerezni az ellencsapat zászlaját. A játék négy éve megy kisebb-nagyobb rendszerességgel; volt, hogy ezren is összejöttek. A Facebook tanúsága szerint a legutóbbi, júniusi margitszigeti "csatán" több mint ötszázan vettek részt. Hasonlóan sikeres köztéri akciójuk az össznépi párnacsatázás, amit nemcsak a nemzetközi párnacsatanapon szerveztek meg, és ami, Omar szavai szerint, arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy "ideje lenne elérni, hogy a mindennapokban ne egymást, a zöldségest meg a taxist küldjük el az anyjába a sok felgyülemlett feszültség miatt, hanem találjunk ehhez kulturált formát". Szerveztek önképzőköröket is, ahol ismert társadalomtudósok és közgazdászok tartottak előadásokat néhány tucat egyetemistának.

A 2010-es kormányváltás sokat segített, hogy láthatóvá váljanak; akciócsoportjaik azóta még aktí-vabbak. A fülkeforradalmi retorika erősödésével Budapesten elszaporodtak a "Fülke vagyok, de ez nem az én forradalmam!" feliratú telefonfülkék, de az átnevezés előtt álló Köztársaság tér utcatábláit is a balos aktivisták szedték le - nyilván azzal a nem titkolt céllal, hogy egy megfelelő időben újra visszatehessék. Legutóbbi emlékezetes akciójuk során a Széll Kálmán tér tábláját Peking térre cserélték. Idén árpilisban pedig a szorosan vett politikai térben is megjelentek: ügydöntő népszavazást kezdeményeztek az OVB-nél az újonnan elfogadott alaptörvény megsemmisítése érdekében.

Út

A második Orbán-kormány jogállamellenes intézkedéseit övező civil felháborodás nekik is nagyobb nyilvánosságot biztosított: az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) csoport szervező brigádjának gyűlésein - néha csak ketten, néha tizenöten - mindig ott vannak. "Rengeteg ember ad bele hihetetlen munkát a Milla szervezésébe, pusztán elhivatottságból. Nyilván volt sok vitánk, de ezek a viták inkább inspiratívak voltak, csak ritkán rombolók. A Milla mára letisztult annyira, hogy csak olyanok maradtak benne, akiknek ez fontos. Ennek megfelelően sok biztatást is kaptunk. Hasonló folyamat zajlott a 4K!-ban is: azok maradtak a mag körül, akik tényleg elhivatottságot mutattak, és sokat dolgoztak. A munka kovácsolt minket közösséggé" - mondja Omar. A kormányváltás óta egyre többen kimondottan azért keresik őket, mert politikai képviseletre, aktivitásra vágynak. Ez új a 4K!-soknak, hiszen "2010 előtt, akiben ez megfogalmazódott, az inkább valamelyik jobboldali ifjúsági mozgalomhoz csatlakozott. Ciki volt baloldaliként politizálni, és ez nyilván az MSZP egyszemélyes bűne." Maa 4K! levelezőlistáján nagyjából négyezren vannak - ők azok, akik szorosabban-lazábban kapcsolódnak a mozgalomhoz; Facebook-közönségük pedig több mint hétezer fős. A kormányváltás után kérdőívben tudakolták, milyen programokra, akciókra volna igény, amit több ezren töltöttek ki online.

Eddig nem volt nyilvántartott tagság - a szervezet sem volt bejegyzett -, önkéntes mozgalmi alapon csatlakoztak hozzájuk kisebb-nagyobb, jórészt egyetemen verbuválódott csoportok. Egy egyesületet létrehoztak, de csak azért, hogy ne kelljen a szürke-fekete zónában kezelni a pénzügyeiket. "Sosem pályáztunk sem állami, sem alapítványi pénzekre. Ha költséges projekt került kilátásba, saját zsebből dobtuk össze rá a pénzt" - mondják.

Ismertté válásukban jelentős szerepet játszhat az is, hogy a 4K! vállaltan generációs alapokon igyekszik meghatározni magát. Az aktív szervezőknek tekinthető 50 fős mag túlnyomó része vagy egyetemista, vagy az elmúlt egy-két évben végzett diplomás. Ugyanez áll a vidéki nagyvárosi sejtekkel kiegészülő tágabb, 100-120 fős aktivista-közösségre is. Omar szerint a maga 31 évével majdhogynem ő a korelnök a 4K!-ban.

Az is segítette őket, hogy a városi felsőoktatási intézmények környékén az elmúlt években egyetlen más komolyan vehető, diákok által szervezett politikai formáció sem mutatta magát. Istvánffy a médiatörvény, majd az új Alaptörvény ellen szervezett tüntetésen mondott beszédeivel a széles politikai nyilvánosság előtt mintegy "arcosította" a 4K!-t. (Beszédeit egyedül írja, de "öt-hat ember mindig betűről betűre végigbeszéli, mielőtt kiállna vele".) Aligha véletlen, hogy sorozatban adott interjúiban Istvánffy visszatérően az Y generáció - az amerikai sajtóban az informatikai forradalom alatt szocializálódott,a 70-es évek közepe után született fiatalokat szokás összefoglalóan így nevezni - tagjainak sorsközösségéről beszélt, melynek szerinte Magyarországon "speciális élménye, hogy a 2006-os politikai válság közben nyílt rá a szeme a politikára".

Pillanat

"Most van itt az idő. Egyrészt óriási az igény egy új ellenzéki alternatívára, ezt a március 15-i tüntetés óta a saját bőrünkön érezzük. Másfelől az MSZP szétesése történelmi momentum: a baloldalta 40-es évek óta egy monolit tömb uralja, ennek most végleg vége" - mondta az e hét elején tartott újságíró-találkozón Istvánffy, oldalán a másik két főszervezővel, Nagy Andrással és Omar Salhával. Többször elhangzott: azzal, hogy alternatívát állítanak az MSZP-nek és az LMP-nek, egy percig sem vetik el egy esetleges későbbi választási együttműködés eshetőségét. Istvánffy visszautalt vasárnapi beszédére is, hogy "később kimondott cél lehet asztalhoz ültetni őket, akár hidat képezni a Fidesszel szemben álló demokratikus erők között". Az LMP és a Jobbik gyors felfutása fontos tanulságot hordoz számukra, főleg azt, hogy nem feltétlenül kellenek milliárdok egy politikai párt sikeres indulásához - erős mozgalmi háttér viszont annál inkább.

Az LMP-vel ellentétben ők nem készülnek "egyensúlyozásra" a szocialisták és a Fidesz között. Vállalják szociáldemokrata értékeiket, a legfontosabb, képviselni kívánt rétegek közül a szegényeket és a fiatalokat emelik ki. A beszélgetés során végig hangsúlyozták: valójában nem pártalapítás zajlik, hanem "egy nyilvános pártalapítási részvételi folyamatot indítanak" el. Az egyes helyi sejtek november végéig regisztrálhatják magukat, és fél év áll rendelkezésükre, hogy kidolgozzák programpontjaikat, javaslataikat, továbbá küldötteket jelöljenek a vélhetően májusban esedékes első kongresszusra.A programtervek és az alapszabályra vonatkozó ötletek összehangolását egy szervező-előkészítő bizottság koordinálja. "Sok nemzetközi és hazai párt alapszabályát tanulmányoztuk. A Fidesz alapszabálya egy centralizált struktúrához illeszkedik, az MSZP-é több egyenlő erejű hatalmi pólus fenntartását szolgálja, az LMP alapszabálya egy túlzottan bázisdemokratikus, nem igazán hatékony működést tesz csak lehetővé, a Jobbiké pedig nem elérhető" - foglalta össze tapasztalait Istvánffy. Azért találtak követendő példát is: a 2008-ban indult francia antikapitalista párt által sikeresen végigvezetett felépülési folyamatot szeretnék megvalósítani itthon. Újszerűnek tartja, hogy a leendő pártnak - a mostani magyar pártoktól eltérően - lesz igazi pártprogramja: olyan, amely évtizedes távlatra rögzíti annak alapelveit és céljait. E pártprogramot a csatlakozók hozzák létre, több hónapos egyeztetési folyamat végén, és a tervek szerint a párt alakuló kongresszusa fogadja majd el. A választási programokat, amelyek a pártprogram céljait adaptálják az adott helyzetre, szakértők fogják írni. Kérdésünkre, hogy mitől tartanak leginkább, a szervezők azt felelték: "Eddig nem volt valódi szervezet, következésképp nem voltak valódi belső nehézségek sem."

Figyelmébe ajánljuk