Szerveződő ellenzék: a tüntetés

Nem tetszik!

  • - kovácsy -
  • 2011. október 27.

Belpol

Szilvási Istvánnak (Szilvási Gipsy Folk Band) teljesen igaza volt, amikor - már a tüntetés közepe táján - bekiáltotta: örül, hogy nem lehet a jó időre fogni, hogy sokan vagyunk. Konokságból voltunk sokan.

Jó időről aztán tényleg nem lehet beszélni. Nyirkos, kellemetlen a kora délután, nem csoda, hogy jó a forgalma a Jégbüfének, van, aki az üzlet előtt tányérral-krémessel várja a tüntetés kezdetét. Az Astoria környékén is állnak, de igazán itt, a Ferenciek terénél kezd sűrűsödni a tömeg, ahogy közeledik a háromórai kezdés. Addig is 1956-os hanganyagokat kísérnek a kivetítőn korabeli filmrészletekkel, élőben pedig egy vonós duóval.

"Nem tetszik a rendszer?" - a költői kérdés még a Kádár-érából származik, és az értelme nagyjából az volt, hogy "Nocsak, barátocskám, ejnye, csak nem tiltakozni akarsz valami miatt?" Tartozott hozzá egy javaslat is a kérdező szájából, hogy "Akkor írjá' Kádárnak!", és a kettő együtt már eléggé fenyegető színezetet nyert, hogy tehát jobban teszed, ha bekussolsz. Szerencsére a tüntetők többsége olyan korosztályokból került ki, amelyeknek ez már aligha élő emlékük. Az állító formában viszont éppen ezzel a múlttal, és éppen október 23-án van a mondatban egyfajta jogfolytonos dac, a jogállam, a demokrácia melletti kiállás örök helyénvalósága.

Fidesz-KDNP: "Most akkor trollkodnak, vagy csak hülyék?" - kérdezi (szabad fordításban) egy házi készítésű, angol nyelvű transzparens - hálás témaként a külföldi sajtó fotóriportereinek, és hogy a Budapestről küldött hírügynökségi és sajtótudósítások javíthassanak az utóbbi időben némileg leharcolttá vált országimázson. "Köszönöm, Istenem, hogy nem vagyok fideszes" - teszik közszemlére véleményüket "újbudai fiatalok". Vannak aztán kisebb tüntetőtáblák, amelyek már felbukkantak egy héttel korábban az Erzsébet téri - mondjuk így - vitafórumon is, amely "az első, egész bolygót érintő állampolgári találkozó" volt a nemzetközi szerveződés szerint "egy jobb világért", és akárcsak ott, itt is fölemelkedik egy piros-fekete anarchista lobogó. Megjelenik a Seres Mária-féle Civil Mozgalom, bevonul a helyszínre a Szolidaritás, zászlók sokasága jelzi a Negyedik Köztársaság mozgalom jelenlétét. Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért - immár közkeletű nevén csak Milla - Facebook-csoport aktivistái pedig egyéb szervezési teendőik mellett kiosztanak több tízezer "sajtóigazolványt", hogy a

befogott szájú állami média

helyett mindenki felszólítva érezze magát a tájékoztatásra minden közérdekű hírről, amelyek csak fű alatt, elfojtva terjednek értelmetlen rendelkezésekről, közhivatalt viselők megfélemlítéséről.

Csákányi Eszter és Kulka János vezeti be, köti át és konferálja a színpadi történéseket. Bevezetőben megjegyzik, hogy már a március 15-i Milla-tüntetést is elbagatellizálta az állami média (mint ahogy aztán ezt a mostanit is). Hatalmi arrogancia, megfélemlítés, igazságtalanság: már az első hívószavakra megjön a több tízezer tüntető hangja. Juhász Péter bevezető beszéde után Nagy Eszter Mira intonálja a Himnuszt, az első pillanatokban kissé egyéninek tűnő rubato felfogásban, de a tömeg jó része bekapcsolódik az együttdünnyögésbe.

Ezután a Hallgatói Hálózattól Papp Réka Kinga az egyetemek visszafoglalására, a múlt- és jövőbeli tandíjtervek elutasítására biztat. Jónás Marianna szociálpedagógus roma értelmiségi nőként bemutatkozva már beszéde előtt hatalmas tapsot kap, akárcsak a szegényellenes intézkedéseket bíráló mondatai. A zenei betét után a 4K!-s (Negyedik Köztársaság) Istvánffy András a következő szónok, aki már itt utal az ellenzéki és demokratikus szerveződés szükségességére, amelyre aztán épp ennek a mozgalomnak a közelgő párttá alakulására vonatkozó bejelentése mutat némileg talán elhamarkodott példát. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) részéről Dénes Balázs beszél hasonlóan kemény hangon arról, hogy mi minden nem tetszik: "a rohamtempóban törvénybe iktatott marhaságok rendszere, a kiújuló kultúrharc, a háborús retorika".

Jól csengenek a szónokok nyers, határozott mondatai, és miközben a tüntetés dalának refrénjét ismételgetjük, úgy érezzük, hogy nem hiába didergünk, amikor tömeget alkotva állunk ki az értékeink mellett. Amikor pedig Juhász bejelenti, hogy a Milla megkezdi a szervezést egy alternatív köztársasági elnök megválasztására, kitör az őszinte lelkesedés. Nem azért, mert az alternatív köztársasági elnök léte majd mindent megold, hanem mert jó a hangulat, és jólesik mindenféle józanság és politikai realitás ellenére arra gondolni, hogy előbb-utóbb csak ki lehet törni a hiábavaló elégedetlenkedés alattvalói állapotából.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.