Takács Péter feljelentést ígért, mégsem indult nyomozás Magyar Péterék ellen

  • narnacs.hu
  • 2025. február 7.

Belpol

Azt nem tudni, hogy az egészségügyi államtitkár végül tényleg tett-e feljelentést.

Takács Péter egészségügyi államtitkár egyelőre nem, vagy mégsem tett feljelentést Magyar Péterék ellen, legalábbis nyomozás nem indult az ügyben – tudta meg a Telex.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, miután a koronavírus-járvány ötödik évfordulója alkalmából a kormány egy kisfilmben ünnepeltette „sikeres járványkezelését”, Magyar Péter és Kulja András EP-képviselő arról beszélt, „hogyan hagyta magára a kormány az egészségügyi dolgozókat és a magyar vállalkozókat, tulajdonképpen a magyar embereket. És kik nyerészkedtek még a legnehezebb pillanatokban is.” Takács Péter erre reagálva a Facebookon azt írta, a személyét is érintő hazugságokkal kapcsolatban feljelentést tesz.

A Telex a poszt után közöl két héttel kereste meg az Országos Rendőr-főkapitányságot (ORFK), hogy érkezett-e feljelentés az ügyben, és ha igen, indult-e nyomozás vagy eljárás. Az ORFK válasza szerint:

„A kérdezett üggyel kapcsolatban a rendőrség nem folytat nyomozást.”

Igaz, ebből nem derül ki biztosan, hogy érkezett-e feljelentés, mindenesetre, ha érkezett is, eljárás nem lett belőle.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.