Amikor kényelemből, butaságból és számításból tizenéve szőnyeg alá söpört problémák megoldása egyszerre válik elodázhatatlanná, társadalmi üdvrivalgásra eleve nem lehet számítani; bizonytalanság pusztán az ellenállás mértékét illetően állhat fenn. A kormánypárti álmokban nyilván belátó, logikusan gondolkodó, a végletekig megértő állampolgárok szerepelnek, míg a másik iskola szerint (ez leginkább a közírói megnyilvánulásokban érhető tetten) a magyar ember olyan birka, ami még csak nem is béget a vágóhíd felé menetelve (lám, a franciák). Ehhez képest a héten demonstrációdömping kezdődik, melynek támogatottsága és eredménye persze egyáltalán nem megjósolható.
Az első akció a Kossuth téri "igazság napja", július 4-én. A helyszínt magánszemélyek foglalták le, szervezője Szentannai József, a Jobbinfo hírportál főszerkesztője, de a Magyar Hírlap és a Hírszerző információi szerint az ötlet Kubatov Gábortól, a Fidesz új pártigazgatójától származik, és a nyár folyamán álcivil megmozdulások egész sora követi majd. Az éppen a 2002-es hídlezárás évfordulójára eső demonstráció szervezője a Gyurcsány-csomag ellen már korábban internetes aláírásgyűjtést indított (lapzártánkkor 1536 szignónál járt), valamint szerepelt a választások után Orbánnak mélyen benyaló, a mestert többek között a "XX-XXI. század Európa-szerte legkiemelkedőbb politikusának" tituláló levél aláírói között is. A felbujtói szándékot mindenesetre a Fidesz vezérkara és Szentannai is cáfolták, "vizslás" bizonyítékok sem kerültek elő, ezek szerint a pártnak szimplán szerencséje van a számára költségkímélő és konfrontációkerülő megoldással.
Mindenki egy ellen
Bár az ellenzéktől kézenfekvő volna kritikai álláspontot várni, ennek - Szijjártó Péter vagdalkozásain kívül - egyelőre még sincs nyoma, s úgy tűnik, a lényegi kérdésekről a jelenlegi állapotukban egyáltalán nem gondolnak semmit. Az érdekalapú felosztásban ennélfogva a megállíthatatlanul előretörő miniszterelnökön kívül két szereplő reakciói befolyásolják a folyamatot. A szabaddemokraták nyilvánvalóan frusztráltak, hiszen választási programjuk egyelőre kevéssé látszik megvalósulni, s a jó ideje adócsökkentésben utazó párt éppen bődületes adóemelésekhez kénytelen asszisztálni. A magyarázatok ideiglenes válsághelyzetről és kényszermegoldásokról szólnak, melyek eredménye majd megágyaz a két-három év múlva esedékes tehermérsékléseknek. És nincsenek könnyű helyzetben a szakszervezetek sem: természetes kötődésük a (magát) baloldali(nak valló) kormányhoz egyfelől, a bázisuknak szóló erőfelmutatás másfelől.
Az Új Egyensúly néven futó program részeként június 10-én bejelentett elképzelésekről négy fordulóban tartottak egyeztetést az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT). Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnöke szerint már az indulással gond volt: "November óta dolgozott egy anonim stratégiai csoport az előterjesztésen, mi mégis csak egy nappal a bejelen-tések előtt kaptuk meg a kétszáz oldalas törvénytervezeti halmazt, normaszövegek nélkül. A párbeszédet már a választások előtt el kellett volna kezdeni, ráadásul a kormány rossz tárgyalási helyzetbe kényszerítette magát azzal, hogy a miniszterelnök kijelentette: akkor is végigcsinálja, ha egyedül marad." Ennek megfelelően az intézkedéscsomag valamennyi elemét kritika érte. Az áfa, az egészségügyi járulék, a munkavállalói járulék és a gáz, illetve az áram árának egyszerre történő emelése Borsik szerint olyan reálbércsökkenést idéz elő, melynek hatásmechanizmusáról a kormánynak fogalma sincs, a bonyolult elemzésekhez jóval több időre volna szükség. De a lakosság jó része sem gondolta végig, hogy mindez mit jelent a saját háztartásában, és csak az első számlák érkezésekor fog szembesülni a tényekkel. Az ad hoc koalíció többi tagja is megtalálta a saját kifogásolnivalóját. A pedagógus-szakszervezetek a kötelező óraszámemelést tartják elfogadhatatlannak. A munkakörtől és intézménytípustól függően 5-20 százalékkal nő a kötelező óraszám, ezenfelül a munkáltató plusz heti négy óra megtartását is előírhatja, óradíj nélkül. Az érdekképviseletek reprezentatív felmérést sürgetnek a pedagógusok leterheltségéről (honlapjukon példaként megemlítenek 18 tevékenységet, amelyet brit kollégáiknak velük ellentétben nem kell elvégezniük), addig nemigen látják a tárgyalási alapot sem. A közszféra érdekképviseletei igencsak nehezményezik, hogy a kormány kommunikációja szerint immáron a területükön dolgozók volnának minden baj okozói, ami nem tesz jót a lelkiállapotuknak, ezáltal a munkájuk minőségének. Márpedig a kormányprogram végrehajtásában a kormány kénytelen az apparátusra támaszkodni, ezért nem célszerű, "ha maga alatt vágja a fát". Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke is messzemenőkig egyetért az ésszerűen takarékos állam kialakításával, ha az végiggondoltan történik: "Vannak párhuzamosságok, az új követelmények pedig új konstrukciót igényelnek, viszont a társadalmilag fontos területeken biztosítani kell a működés feltételeit. Eddig azt hozták nyilvánosságra, hogyan változik a kormányzati struktúra és a dekoncentrált szervezetek rendszere. De komplex feladatrendszernek kellene mögötte lennie, ahhoz lehetne hozzárendelni a személyi és anyagi erőforrásokat. A működési oldaláról viszont nincsenek információk. Ha létszámkontingenseket jelentenek be, az azt a gyanút kelti, hogy nem a feladatokból indulnak ki, hanem az elérendő megtakarításból. Ez így fűnyíróelv."
Játéktér
Mind a munkáltatói, mind a munkavállalói oldal képviselői szem-öldökemelgetéssel nyugtázták a kormányfő kifakadását, miszerint akinek nem tetszik a program, áll-jon elő saját javaslattal - szakértői csapata és felelős kormánya a mi-niszterelnöknek van, mondogatták, nekik nem ez a feladatuk, a tiszta szerepek pedig hozzátartoznak a demokráciához. Borsik János azért néhány alternatívát felvillantott a Narancsnak. Elképzelhető szerinte, hogy a kormány talán mégsem tett meg eddig mindent a közpénzek megóvásáért, amikor a közbeszerzések 90 százaléka gyanús. Elkelne egy lista azokról a sikerként beharangozott magánbefektetésekről is, ahol utóbb még némi állami csatlakozó beruházás is szükségessé vált, a feketegazdaság pedig becslések szerint a 20-30 százalékát teszi ki a GDP-nek. "Emellett nyilvánvalóan elkerülhetetlen a tehernövekedés, de elfogadhatatlan, ha az a munkavállalók, az állam és a tőketulajdonosok között 50-30-20 százalékos arányban oszlik meg" - összegezte kifogásaikat. Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke is a feketegazdaság elleni sokkal erősebb fellépést hiányolja: "Amíg egy cég üzleti tervében elenyésző összeggel szerepel a bírság, élni fog ezzel a lehetőséggel. A Suzukit az utóbbi időben négyszer kapták rajta szabálytalanságon, a hatmillió forintos bírságplafon a 250 milliárdos forgalomhoz képest semmi. Angliában ilyenkor visszavonják a cég működési engedélyét. A szankciók súlyosbítására és hatékonyabb ellenőrzésre van szükség."
A kormány nevében tárgyaló Pénzügyminisztérium lényegében egy ponton mutatott hajlandóságot a változtatásra: a középső áfakulcs 15-ről 20 százalékra emelése helyett késznek mutatkozott (az érdekes módon a munkáltatói oldal által javasolt, de a szakszervezeteknek is elfogadható megoldásként) rábólintani a 18 és 23 százalékos jövőbeni kulcsok kijelölésére, egyúttal a munkavállalói járulék félszázalékos emelésétől is eltekinteni. A tárca államtitkára, Katona Tamás június 27-én még elfogadhatónak tartotta a javaslatot a kormány számára, s ezzel öngerjesztő folyamatot indított be, míg a sú-rolófényben egy pillanatra látha-tóvá váltak a valódi erőviszonyok. Az SZDSZ-nek kitűnő alkalom kínálkozott kiállni az elvei mellett: "Nem tartom elfogadhatónak, hogy a koalíciós partner elnökeként rádióhírekből értesüljek fontos kormányzati döntésekről, miközben persze kormányülésen ezek a döntések még nem szerepeltek napirenden" - dohogott néhány óra múlva Kuncze Gábor egy sajtótájékoztatón. Horn Gábor már aznap kifejezetten elutasította a javaslatot, mondván: az adóemelések támogatásával már egyébként is lehetőségeik határára értek, és feltételük a 2009-ben bevezetendő egykulcsos rendszer: a régi áfaemelési terv ehhez közelít, az új azonban nem. Az OÉT-ülésen részt vevő forrásunk viszont úgy látta, ott mindenki tisztában volt azzal, hogy az államtitkár nem dönthet az ügyben, és a következő napon lesz a kormányülés; igaz, a sajtó tudósítói szerinte látványosan nem értették a döntési mechanizmust. Mindenesetre már két hete folyt az egyezkedés, így érthetetlen volt a szabaddemokraták meglepődése. "Az SZDSZ élt szokásos zsarolási módszerével" - kommentálta a történteket Borsik János. Katona Tamás miniszterelnöki figyelmeztetést kapott "pontatlan" nyilatkozatáért, a középső áfakulcs és a munkavállalói járulék az eredeti elképzelések szerint változik, a szakszervezetek pedig az egyetlen mozdíthatónak tűnő elem visszabetonozása után patyolattisztán mutathattak kérlelhetetlenséget. "Jó alkalom ez nekik, hogy megmutassák, mire képesek. Egy buta fogalmazás és a legitimációs kényszer beindította a cselekvéssorozatot" - fogalmazott ugyanakkor a kormányfőhöz közel álló forrásunk.
Ablakból nézhetik
A demonstrációhoz végül mind a hat szövetség csatlakozott: a főként vállalkozói (ipari) területen dolgozókat tömörítő MSZOSZ, a közszférát képviselő SZEF, a közszolgáltatá-sokat végzőkért felelős ASZSZ, a felsőoktatás és a kutatás dolgo-zóiból álló Értelmiségi Szakszerve-zeti Tömörülés, valamint a vegyes összetételű Munkástanácsok és Liga Szakszervezetek. Megjegyzendő: egyedül a kényszervállalkozókért (akik tehát sem per definitionem, sem törvény előtti jogaikban nem számítanak munkavállalóknak) nem aggódik senki, holott az intézkedések éppen az ő hereszorítójukon csavarják a legnagyobbat. Persze hivatalos érdekvédelmük jog-állásukból következően nem is nagyon lehet, hiszen - amellett, hogy a közvéleménynek az adócsaló szinonimájaként van érkezése megemlékezni róluk - státusukat többéves halogatás után e hónap elejétől erőből kívánja megszüntetni a kormány, anélkül, hogy az "ipar" kiváltásának okait és peremfeltételeit bárki akár csak szóba is hozná.
A július 8-i gyűlés érdekes módon nem a Kossuth téren lesz, és nem is a klasszikus szakszervezeti helyszínnek számító Kodály köröndön vagy az Andrássy úton. Közös állásfoglalásukban a Képviselői Irodaház elé szólítják a szimpatizánsokat - a forradalmak nem éppen innen szoktak elindulni. Mint Borsik János elmondta, a Kossuth tér azért esett ki, mert ott már elkezdődnek a kulturális fesztivál előkészületei, a rendezvény pedig a híradásokkal ellentétben a Fehér Ház és a Parlament közötti parkban lesz. Itt sokan elférnek, és szimbolikus jelentése is van: a demonstráció kifejezetten a képviselőknek szól, akik megmutathatják, hogy a szavazáskor önállóan is tudnak dönteni, míg "kötött mandátum esetén valóban nagy a baj". Az időpont is ehhez igazodik: hétfőn lesz az Új Egyensúly program parlamenti végszavazása, a honatyáknak így lesz egy napjuk, hogy magukba szálljanak. "A kormány arroganciáját látva a javaslatok visszavonására nincsen esély, ezért minden képviselőt egyenként levélben megkérünk az előterjesztés elutasítására: csak az ő lelkiismeretükre számíthatunk" - értékeli hasonlóan a helyzetet Gaskó István.
Ilyen méretű, az összes érdekvédelmi szervezet által támogatott demonstrációra eddig egyszer volt példa: 2001. március 24-én a munka törvénykönyvének drasztikus átszabása ellen tiltakoztak 15-20 ezren a Hősök terén. Akkor több ponton sikerült kikényszeríteniük a módosítást.
