Az eljövendő "atomkor" jelei egyébként már most is látszanak a kis Tolna megyei községen: az átlagnál jóval több a felújított ház, az utcák tiszták és rendezettek. A helyiek pedig tájékozottak és naprakészek mindenben, ami őket érinti. A jelek szerint a polgármester nemhiába konzultált külföldi tanulmányútján az atomhulladék-tároló melletti településeket irányító kollégáival.
Bátaapáti egy információs és ellenőrző társaságot (TETT) tart fenn, amely segít a környékbelieknek eligazodni az ügyben. Ami a szakmai oldalt illeti, teljes mértékben megbíznak a szakemberekben: a Magyar Tudományos Akadémia háromtagú független bizottsága rendszeresen elmegy a TETT üléseire, amelyeken véleményezik a kutatások menetét.
Kísért a múlt
Bátaapáti-Üveghuta térségét a paksi atomerőműből származó kis és közepes aktivitású radioaktív hulladék elhelyezésére az 1992-ben indult országos felmérés után választották ki. Itt volt ugyanis alkalmas gránitréteg a föld alatt, és a lakosság sem viselkedett elutasítóan. A különböző szakhatóságok és az időközben alakult, Pakstól a hulladékproblémát átvevő és zömében volt paksi szakemberekből álló Radioaktív Hulladékkezelő Közhasznú Társaság (RHK Kht., melynek felügyelő szerve az Országos Atomenergia Hivatal) elkezdte a kutatásokat.
Amikor 1994-ben hivatalos felkérés érkezett a községhez a kutatások engedélyezésére, népszavazással felérő aláírásgyűjtést tartottak ezzel kapcsolatban, és szinte az egész falu igent mondott a próbafúrásokra. Krachun Szilárd polgármester elmondta: akkor tartanak valódi népszavazást, ha eldől, hogy itt épül a tároló.
Bátaapáti egyébként csak a gazdasági oldalát nézi az ügynek: azt, hogy milyen előnyei származhatnak a tárolóból a falunak. Munkahelyek, infrastrukturális fejlesztés, iparűzési adó, sőt a polgármester abban is reménykedik, hogy a Nyugaton bevett kompenzációs pénz Magyarországon is meghonosodik előbb-utóbb. "Itt is, mint annyi más területen, egy alkuról van szó. Ha egy település többet vállal az átlagnál, azért fizetni kell neki" - mondta a polgármester.
A környező településeken azonban távolról sem nézik ilyen jó szemmel a "paksi hapsik" újbóli felbukkanását. Az atomhulladék-tárolót ugyanis már megpróbálták egyszer ugyanebben a körzetben, "falu határában megépíteni a nyolcvanas években, hatalmi szóval, de akkor a heves társadalmi tiltakozás és a néhány független szakértő által felvetett szakmai ellenérvek miatt megbukott az ügy. Mint akkoriban a bős-nagymarosi vízlépcsőnek, az ófalui terv látványos bukásának is önmagán túlmutató, szimbolikus jelentősége volt, miszerint nem lehet többé a lakosok akaratát figyelmen kívül hagyni. "A rendszeres lakossági tájékoztatás nagyon fontos. "falunál ez hiányzott, és emiatt én is tiltakoztam volna ellene" - emlékezett Krachun Szilárd. Abban egyébként ma sincs egyetértés a szakértők között, hogy csak a társadalmi ellenkezés akadályozta-e meg az ófalui építkezést, vagy valóban alkalmatlan volt a terület a hulladék befogadására.
A fő ellenzők egyikeként vált ismertté Wekler Ferenc, az akkori mecseknádasdi tanácselnök - ma az Országgyűlés szabaddemokrata alelnöke -, aki sokak szerint a tároló elleni folyamatos tiltakozásnak köszönheti politikai karrierjét. "falunál mindent és mindenkit mozgósított, és amikor 1990-ben végül pecsét került az elutasító határozatra, azt a kis falu a bürokrácia elleni győzelmének nevezte. Mikor újra szóba került a térség, Wekler a helyi értékeket és a turizmust védendő a lakossági akarat képviselőjeként állt az ellenlobbi élére.
Bár a hivatalos szervek határozottan visszautasítják a feltételezést, Bátaapáti kiválasztásában többen is "a birodalom visszavág" helyzetét látják: a paksiak nem bírták elviselni a kudarcot, és egy évtizeddel később újra megpróbálták elképzelésük keresztülvitelét, ezúttal finomabb módszerekkel.
Atompénzre váltott ígéretek
Akár visszavágásról van szó, akár nem, azt mindenesetre meg lehet állapítani: a hulladékkezelők tanultak az ófalui közjátékból. A társadalmi tájékoztatással - hogy az információk érthető formában jussanak el az érintettekhez - külön PR-cég foglalkozik. "Az ófalui lakossági fórumokon az erőmű képviselői outsider módon védték igazukat, a helybeliek nem értették a tudományos magyarázatokat, és a demagógoknak könnyű volt befolyásolni őket. Most sokkal nagyobb súlyt fektettünk a lakossági tájékoztatásra. Sőt az akkori nagy tiltakozás miatt most nem is felszíni, hanem föld alatti tárolót akarunk építeni" - tájékoztatott Czoch Árpádné, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) munkatársa.
A pártoló és ellenző falvak szövetkezni kezdtek, információs társaságokat alapítottak (TETT, Kelet-Mecsek és Völgység Önkormányzati Környezetvédelmi Társulás), melyet az 1996-os atomtörvény értelmében támogatni lehet az úgynevezett nukleáris alapból. Az alapba a központi költségvetésből évente közel tízmilliárd forint folyik be, és ebből finanszírozzák a hulladékok elhelyezésével kapcsolatos költségeket (illetve majd az atomerőmű teljes leszerelését is).
A támogatásból azok a falvak (mindenekelőtt Véménd és "falu) azonban nem kaptak, amelyek eleve elutasítóan álltak az ügyhöz; ez sokak szerint egyébként teljesen jogos és magától értetődő. Az OAH szerint is az a természetes, hogy a tájékoztatásra fordítható pénzből csak az a falu kap, amelyik pozitívan áll hozzá az építéshez. Mások viszont úgy értelmezték e gesztust, hogy a pénzek szelektív osztogatásával az atomlobbi megvette a támogatást a térségben. Igaz, a falvak az évi néhány millió forintos összeget néha az atomhulladékhoz nem kapcsolódó befektetésekre költötték: buszvásárlás, községháza felújítása stb.
A befogadó környezet tehát nem homogén, de gyakorlati szempontból elég, ha a megépítés előtt tartandó népszavazáson a konkrét befogadó, Bátaapáti igent mond.
Az ellenlobbi képviselői egy három évvel ezelőtti népszavazásra hivatkoznak, holott már csak egy község, "falu ellenzi a beruházást. Tavaly a Kelet-Mecsek és Völgység Önkormányzati Környezetvédelmi Társulás részéről Véménd és "falu még egyhangúan kijelentették: a javadalmazás hiánya nem tudja megtörni az ellenállásukat. Most azon morfondíroznak többen, hogy mi éri meg jobban a falunak: egy közel húsz évvel ezelőtti sérelemre hivatkozva ragaszkodni az elutasításhoz, vagy pedig, aláírva egy társulási nyilatkozatot, megkapni az őket megillető milliókat az "atompénzből".
Ráadásul a tároló miatt a jelek szerint egyelőre senkinek sem kell hogy fájjon a feje: a konkrét megvalósításig több komoly szűrőn kell még átmenniük a terveknek. (Egyébként a törvény szerint akkor is elég lesz csak az érintett falu beleegyezése.)
Valószínűleg Véménd képviselő-testülete is így gondolta, amikor az idén szeptemberben váratlanul csatlakozott a TETT-hez, s így a tájékoztatásra szánt évi összegből (közel negyvenmillió forint) 11,54 százalék illeti meg. Wekler Ferenc ezt kérdésünkre a következőképpen kommentálta: "Tragédiának tartom, hogy ebben az országban ellenőrizetlen állami pénzeken meggyőződéseket lehet vásárolni."
Reng a föld
Az atomhulladék térségbeli elhelyezése ellen ismét felléptek Wekler Ferenc és szakértői, az ófalui elhelyezést szakmai szempontból kritizáló Horváth Ferenc és Tóth László geofizikusok. Az ellenzők 1998-ban, az első próbafúrásokat értékelő és azokat eredményesnek találó, optimista hangvételű, a Magyar Állami Földtani Intézetben tartott konferencia után jelentették ki, hogy a terület szeizmikusan aktív, különböző törésvonalak miatt veszélyes, és alkalmatlan a hulladékok befogadására. Ezzel a váratlan fordulattal alaposan fölkavarták a tudományos közönséget, több fórumon kezdődtek nyilvános és kevésbé nyilvános szakmai viták.
A gazdasági miniszter az Országos Atomenergia Bizottság elnökeként 1999 május végéig az atomtörvény értelmében kormány elé vitte volna a kérdést, hogy folytatható-e a kis és közepes aktivitású hulladékok lerakására kiszemelt térség kutatása. Csakhogy gyorsnak bizonyult az iram, hiszen a felmerült tudományos aggályok miatt még a parlament környezetvédelmi bizottsága sem fogadta el a tervet. Az emlékezetes ülésen Wekler és szakértői a kutatási eredmények érvényességét támadták szakmai és jogi szempontból (szerintük a dokumentálási eljárások lezárása után is folytak még vizsgálatok). Azt javasolták, hogy kutassák tovább Püspökszilágy környékét (lásd erről a keretes írást), vagy keressenek más helyet egy olcsóbb, bár nem kevésbé biztonságos felszíni tároló számára. A nem titkoltan antinukleáris beállítottságú környezetvédelmi biztottsági elnök, Illés Zoltán (Fidesz) még ennél is tovább ment: október 30-án kijelentette: abba kellene hagyni a végleges lerakóhely keresésére irányuló kutatásokat, mert az EU-hoz való csatlakozás után más hulladékokhoz hasonlóan várhatóan az atomszemét előtt is "megnyílik" valamennyi tagország.
Az eddig magabiztosan haladó programot tehát "földrengésként" érte a szeizmikusságra vonatkozó érv. Az Országos Atomenergia Hivatal a tudományos vitában végül a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) szakembereire bízta a döntést, akik hosszas vizsgálat után arra a határozott eredményre jutottak, hogy "a terület potenciálisan alkalmas lehet", és folytatni kell a kutatásokat.
E megállapításban mindkét fél igazolva látta saját álláspontját. "Horváthék a NAÜ előtt nem tudták fenntartani érveiket. Szakmai körökben a szeizmikusságot nem lehet már érvként használni" - mondták kérdésünkre az OAH szakértői. Horváth Ferenc viszont azt nyilatkozta, hogy a NAÜ 80 százalékban az ellenzők érveit támasztotta alá.
Fű alatt
Bármit is állít a NAÜ jelentése, az "atomászok" nemrégiben újra elkezdték a térségben a kutatásokat, melyek az RHK Kht.-nak az idén májusban Matolcsy György gazdasági miniszter által jóváhagyott közép- és hosszú távú terve szerint még két évig tartanak. Utána két akadály következik: amennyiben a kutatások eredményesek, a tervek 2002-ben az engedélyező szakhatóság, a Magyar Geológiai Szolgálat elé kerülnek. Ha az szabad jelzést ad a programnak, akkor a parlamentnek is el kell fogadnia. Ám a hatósági engedélyezési eljárás előtt szükséges még egy előzetes és egy részletes környezetvédelmi hatástanulmány is. Az Erőterv Környezetvédelmi Kft.-nek a NAÜ javaslatára most elkészült környezetvédelmi biztonsági analízise ehhez az első lépcsőfok: a szakvélemény várhatóan elősegíti, hogy a közeljövőben tárcaközi egyeztetésekre kerüljön a program. Mindez azt jelenti, hogy közel egy év után a kormányzat - megfontoltabban és óvatosabban - újra megkísérli jóváhagyatni a hazai atomhulladék-tárolás tervét
Az RHK Kht. optimistának tartott számításai szerint a tároló legkorábban 2005-ben fogadhatja az első hulladékkal teli hordókat, melyek most Pakson állnak, "az udvar végében". Az időtényezőt nem mindenki értékeli ugyanolyan fontosságúnak. Buday Gábor, az RHK Kht. műszaki és tudományos igazgatója szerint a jelenleg Pakson tárolt hulladék időzített bomba, és legfeljebb 2006-ig lehet ott, amikor is "eljön az igazság pillanata", és lépni kell az ügyben. Horváth Ferenc szerint viszont bármennyi hordó elfér az erőmű hatalmas területén, és még veszélyes sem lenne különösebben. Ez az alapja azoknak az elképzeléseknek (főleg az ellenlobbi oldaláról), hogy maradjanak is ott, nem kell milliárdokat költeni a föld alatti fúrásokra.
Az Energia Klub civil zöld szervezet szerint tömörített formában évtizedekig lenne hely a kis és közepes aktivitású hulladéknak Pakson. A fő gondot ők abban látják, hogy csak egy terv van az atomászok tarsolyában, aminek nincs is kellően kidolgozva a technikai és a gazdasági oldala. Nem érthető tehát az sem, hogy miért sietnek ennyire, és miért ragaszkodnak mindenáron a drágább, felszín alatti tároláshoz. Az ellenzők főbb ellenérvei között egyébként végig az szerepelt, hogy a terv nem is számol más lehetőséggel, csak a bátaapáti elhelyezéssel. Horváth Ferenc szerint az, hogy egyetlen változatot futtatnak végig bármilyen tervben, önmagában is rejt veszélyforrásokat: ha arról az egyről kiderül, hogy nem lesz jó, elölről lehet kezdeni az egészet. Szerinte egy alternatív terv is kellett volna ahhoz, hogy megkezdjék a kutatásokat.
A hulladéktároló-ügy túlmutat önmaga jelentőségén, hiszen a szóba jöhető megoldások a szerint is változhatnak, hogy egyes szakmai, politikai körökben hogy ítélik meg az atomenergia jövőbeni helyét az ország energiaellátásában. Illés Zoltán azt mondta a környezetvédelmi bizottság tavaly májusi ülésén, hogy "a hulladékok elhelyezése lehetővé teszi újabb atomerőműblokkok építését, ez pedig ugyanannak a hibának az elkövetése lenne, mint amikor ezt az erőművet létrehozták". Más szakértők szerint viszont kérdéses, hogy jelenleg az ország energiaellátásának 40 százalékát kitevő atomenergiát lehet-e hatékonyan mással helyettesíteni a közeljövőben, különös tekintettel az olaj- és gázárak jelenleg is tartó világpiaci robbanására.
Fiedler Ágnes
(A riportban szereplő információk összegyűjtésében Rácz Johanna és Nagy Sebestyén működött közre.)
Atom, csend
Ahol van atomerőmű, ott elvileg kell lennie atomhulladék-tárolónak is - kivéve Magyarországot, ahol jelen pillanatban is egyik ideiglenes tárolóból a másikba pakolják át a sugárzó anyagokat azóta, hogy Pakson az első részecskék felgyorsultak a reaktorokban. 1989-től "baráti alapon" szállítottak ugyan vissza a Szovjetunióba elhasznált fűtőelemeket (hadászati célokból újra tudták őket hasznosítani), de egy 1992-es orosz törvény ezt megtiltotta. Magyarországnak tehát, mint minden más országnak, magának kell eltemetnie hulladékát, legalábbis a kis és közepes aktivitású fajtát, mivel a nagy sugárzású hulladékok - jobb megoldás hiányában - az egész világon az erőművek területén pihennek. Szakértők szerint a hulladékok első fajtáját, a kis és közepes aktivitásúakat (munkaruhák, kesztyűk) befogadó hely kritériuma az, hogy hatszáz éven belül ne érintkezhessen környezetével a tárolt anyag. Erre nehéz garanciát vállalni, de nagyjából előre lehet látni a folyamatokat. A nagy aktivitású hulladékok esetében ezer évekről van szó, amely időtartamra már nem lehet megbízhatóan kalkulálni.
Van egy tároló nem atomerőművi eredetű radioaktív hulladékok számára Püspökszilágyon, ahová 1983-tól 1997-ig Paksról is szállítottak hulladékokat. Paks a 90-es évek elején finanszírozta a tároló kibővítését, hogy ez lehetne a kis és közepes aktivitású hulladék végleges lerakóhelye. Az engedélyező szerv, a Magyar Geológiai Szolgálat azonban az azóta megszigorodott szabályok alapján alkalmatlannak minősítette erre a területet, és csak ideiglenes működési engedélyeket adott a tárolónak, melyeket azóta háromévenként megújítanak (az utolsó decemberben jár le).
Püspökszilágyon már nem maradt több hely, a hulladékok meg csak gyűlnek az erőmű területén lévő ideiglenes tárolókban. Ott viszont nem maradhatnak, egyrészt a helyszűke miatt (a tárolótér-kihasználtság a szilárd hulladékoknál 32, a folyékonyaknál 70 százalékos), másrészt mert folyóvizekhez közel nem célszerű tárolókat építeni.
