Több Pest megyei településen módosítják a helyi építési szabályzatot a vízhiány miatt

Belpol

Van, ahol kiteszik a „megtelt” táblát, valamint nem lehet majd többlakásos társasházat építeni. Másutt az önkormányzat ösztönözni szeretné a lakosságot az esővíz gyűjtésére és felhasználására

Idén nyáron már több olyan hőhullám is volt az országban, amely súlyos vízhiányt okozott számos településen. Ahogy arról korábban beszámoltunk, július közepén például tizenöt Pest megyei településen vezettek be másodfokú vízkorlátozást.  Ennek értelmében tilos volt 

- az automata öntözőberendezések működtetése;

- a járdák, utak mosása;

- a gépjárművek tömlős mosása;

- a medencék töltése;

- továbbá minden tömlős locsolás és mosás az érintett települések egész területén

Az önkormányzatoknak azonban nagy szükségük van ilyen helyzetekben a lakosság együttműködésére, ugyanis a tiltások betartását nincsen joguk szankcionálni. Ahogy azt lapunk érdeklődésére Tömöri Balázs, Pilisborosjenő polgármestere mondta, csak kérni tudják a lakosokat a szabályok betartására. Emellett a polgárőrségnek van felhatalmazása arra, hogy - úgymond - járőrözés közben szóvá tegye, ha szabálytalanságot tapasztal. Ennek némileg ellentmond Göbl Richárd budakalászi polgármester lapunk megkeresésére küldött válasza, miszerint "a vezetékes víz felhasználását korlátozó intézkedéseket nem betartókat bírságolni lehet, de érdemi eredményt rövid távon inkább a szolidaritás és az egyéni felelősségvállalás hozhat". A polgármester szerint hosszú távon az el nem végzett beruházások, karbantartások mielőbbi elvégzése a megoldás a vízkorlátozásokra. A döntéshozók előtt nem ismeretlen a probléma, hiszen a hazai víziközmű szektor válságos helyzetéről 2017 óta folyamatosan érkeznek jelzések. Földrajzi helyzete miatt Budakalász a magasan fekvő pilis-dunakanyari településekhez vagy településrészekhez képest kedvezőbb helyzetben van: ez azt jelenti, hogy itt csak nyomáscsökkenés volt, vízhiány nem. Mivel az ellátás azonos hálózati körben van, ezért az itteni fogyasztás hatással van a többi településre is. Ezért szükséges a vezetékes víz használatát Budakalászon is korlátozni - tájékoztatott a polgármester.

"Természetesen senki nem örül annak, hogy korlátozzák a vízhasználatot, de általában betartják, és felhívják erre szomszédjaik figyelmét is" - mondja ezt már Szente Kálmán, Solymár polgármestere mondta. Visszakanyarodva Pilisborosjenőre: a településen azt tapasztalták, hogy különböző vélemények feszülnek egymásnak. "Egyik oldalon vannak azok, akik úgy érzik, alapvető, hogy visszafogja mindenki a saját vízfogyasztását a többiekért, mások meg egyedül a vízhálózat fejlesztését várják és várják el. A faluban sétálva egyaránt látunk megsárgult gyepeket és kerteket kútról vagy esővíztartályból locsolókat. Azt is tapasztaltuk lakosok beszámolói szerint, hogy a gyepet és veteményest az ilyen forrásokkal (kút/esővíztartály) nem rendelkezők könnyebben elengedik, de a kis facsemetéket, fákat egy-egy vödör vízzel megöntözik, hiszen hosszú távon nemcsak termést, hanem árnyékot remélnek tőlük" - részletezi Tömöri.

Érdekesség, hogy a vízkorlátozás után Pilisborosjenő vezetése megkérdezte a Duna Menti Regionális Vízműveket (DMRV), hogy milyen hatással voltak a szigorítások a Pilis térségében a vízellátásra. Azt a választ kapták, hogy nem tapasztaltak javulást, azonban amikor konkrétan Pilisborosjenőre kérdeztek rá, úgy tájékoztatták őket, hogy itt volt eredménye a tiltásoknak. 

Még nincs vége

Mivel a nyár még javában tart, és várhatóan lesznek még jelentősebb hőhullámok augusztusban, az önkormányzatoknak előre fel kell készülniük hasonló, vízhiányos időszakokra. Solymáron ezzel kapcsolatban a térségi országgyűlési képviselőkkel folyamatos a kapcsolattartás, valamint sikerült megszervezni a honvédség bevetését is. "A vízmű (DMRV) pedig napi jelentést ad nekünk a fontosabb térségi (benne a 4 solymári) tározó állapotáról. A napi jelentésben a 6, 8 és 22 órás vízszinteket jelenti" - tájékoztatta lapunkat Solymár polgármestere.

A DMRV-re Pilisborosjenőn sem panaszkodnak. A település első embere azt állitja, nagyon jó a kapcsolat a vízművekkel. "Rendszeresen egyeztetünk velük és segítenek minket információkkal. A pár héttel korábbi vízhiánynál például - Solymáron a települési vezetők, térségi országgyűlési képviselők, katasztrófavédelmi és vízügyi vezetők válságmegbeszélésén - kértük, hogy kicsit előbb értesítsenek minket, ha tapasztalják, hogy baj lehet, és már akkor víztakarékosságot kérünk a lakosoktól, megelőzve ezzel, hogy ezt el is kelljen rendelni. Vízhiány esetén rögtön jelezzük a lajtoskocsi igényt, amire gyorsan szoktak reagálni a vízműveknél" - állítja Tömöri Balázs. A polgármester megállapododott a DMRV-vel, hogy útfelújítások előtt kicserélik a régi, gyakran meghibásodó, csőtöréseket okozó eternit csöveket korszerűre, hogy kevesebb csőtörés és ezáltal vízelfolyás, illetve ideiglenes, részleges vízhiány következzen be. "Próbáljuk a lakosok mentalitását szemléletformáló kampányokkal is változtatni, mert nálunk is sok helyen előfordulnak ingatlanok medencékkel, pázsitokat öntöző automata rendszerekkel. Igyekszünk népszerűsíteni a víztakarékos megoldásokat, permakultúrát és egyéb esővízmegtartó lehetőségeket. Gondolkozunk azon, hogy lehetne ezeket a lakossági beruházásokat anyagilag is ösztönözni" - tette hozzá Tömöri. Pilisborosjenőn ezenkívül az önkormányzat valamennyi olyan pályázaton indul, ami azt támogatja: a településeken ne csak elvezessék, hanem meg is tartsák az esővizet, sőt külön tanácsnokuk is van kék és zöld ügyekre. "Érzékenyíteni is próbáljuk a lakosokat azok szenvedésére, akik nem jutnak vízhez például esténként, mert magasabban fekvő utcákban laknak, vagy szomszéd településen (pl. Solymáron), amikor az egyik területnek napokig nem volt vize" - magyarázza a pilisi település vezetője.

Az érzékenyítésen túl azonban fontos kérdés, hogy az önkormányzatok saját hatáskörükben hogyan tudják szabályozni azt, hogy ne legyen rosszabb a helyzet. Jobban mondva: hogy a már így is zsúfolt Pest megyei agglomerációs települések élhetőbbek legyenek. Ezzel kapcsolatban az általunk megkeresett önkormányzatok mindegyike úgy reagált, hogy felülvizsgálat alatt vannak a települések helyi építési szabályzatai, amelyek módosításával szigorítani lehet a beépítéseket. Solymáron konkrét medenceépítési korlátozást nem terveznek, ugyanakkor annak érdekében, hogy ne növekedjen továbbra is drasztikusan a lakosságszám, nem engedélyezik a jövőben sem lakóparkok, illetve kettőnél több lakásos társasházakat építését. Ezen kívül zártkertes, mezőgazdasági területeket  továbbra sem vonnak lakóövezetbe, illetve a településrendezési terv tartalmazni fogja a vízvisszafogó műtárgyak helyét (pl. záportározó).

"A magasabb szintű jogszabályok által szabályozott területeket nem tudjuk felülírni. Településünk új önkormányzati vezetése olyan programmal nyert, amelyik tartalmazza, hogy nem von be új területeket belterületbe.

Vagyis ezzel mi tulajdonképpen már kitettük a »Megtelt« táblát.

Az előző vezetéstől örökölt ingatlanfejlesztések ivóvízhálózatra és csatornahálózatra való csatlakoztatása is a DMRV engedélyéhez kötött, és tájékoztatásuk szerint kapacitásaik végére értek. Pilisborosjenő esetében nemcsak az ívóvíz kapacitása korlátos, hanem a csatornáé is. Ez utóbbi probléma a fővárosi csatornahálózatra való csatlakozást célzó nyertes pályázatunk megvalósulásával fog tudni megoldódni - remélhetőleg - 2024-re" - mondta Tömöri Balázs. Pilisborosjenőn közterületen lévő ásott/fúrt kutak megnyitásának előkészítésén, illetve olyan, a lakosságot esővíz-visszagyűjtésre (és annak felhasználására) ösztönző program előkészítésén is dolgoznak, ami a következő nyárra enyhítheti a vízhiányt. 

"Budakalászon tavaly elindult a településrendezési eszköztár teljes körű felülvizsgálata. Új helyi szabályzatok készülnek, amelyek az infrastrukturális feltételeknek, a településünk lakóinak, és nem az ingatlanbefektetők érdekeinek megfelelő szabályozások lesznek. Korábban sajnos fordított volt a sorrend. Észszerű korlátok közé szorítjuk az építési feltételeket, mert a város a víziközműhálózat terhelhetősége szempontjából (is) régen megtelt" - tájékoztatta lapunkat Budakalász polgármestere.

Menczer Tamás országgyűlési képviselő többször úgy nyilatkozott a nyár folyamán, hogy a Pest megyei településeket érintő időszakos vízhiány megoldása egy mintegy 16 milliárdos korszerűsítő beruházás lenne, ami az érintett területek vízhálózati problémáját hosszútávon megoldaná.  "A szükséges beavatkozási pontokról és problémáinkról tud a kormány Vitályos Eszter országgyűlési képviselőnkön keresztül, és azt a tájékoztatást kaptuk tőle, hogy a mi vízproblémáink orvoslását célzó Pilisborosjenő - Üröm expressz ivóvízvezeték-hálózat megvalósítására nemcsak a pénzügyi forrást nyerte el a DMRV, hanem azóta az uniós közbeszerzés is eredményesen zárult. A Pest megyei és Komárom-Esztergom megyei településeket érintő, a Duna jobb és bal partján lévő vízellátást fejlesztő beruházások megvalósítására közel 950 munkanap és 16 milliárd forint áll a kivitelező rendelkezésére. 2024-ben tehát a csatorna és vízproblémáink is megoldódhatnak tehát, de az ívóvízzel takarékoskodni, a talajt megújítani és az esővizet megtartani utána is hasonlóan fontos lesz klímavédelmi szempontokból" - mondta Pilisborosjenő polgármestere.

Budakalászon azonban szkeptikusak a belengetett fejlesztéssel kapcsolatban. Ahogy a polgármester mondja, olvasták a nyilatkozatot és halottak a tervekről, de a részleteket nem ismerik. "Nem tudjuk, hogy a 16 milliárd forint mire lesz elég. A Magyar Víziközmű Szövetség elnökétől, Kurdi Viktortól, az elkészült szakértői anyagokból azonban tudható, hogy a szakemberek 1000-3000 milliárd forintra becsülik az elmúlt évtizedben a szektorban összegyűlt hiányt. Egy biztos, a kormányzati beavatkozás tovább már nem halogatható" - fogalmazott Göbl Richárd.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk