Tompa Andrea: Vilmányi Benett nagyon jól, szépen, okosan tette, amit tett

  • narancs.hu
  • 2022. szeptember 27.

Belpol

Az író szerint egy független díjnak mindent ki kell bírnia. 

„Vilmányi Benett nagyon jól, szépen, okosan tette, amit tett. Civil kurázsinak hívják. Visszautasított egy díjat magán a díjátadón, amikor kiderült, hogy nem beszélhet arról, amiről szeretne. Szóltak neki, hogy nem politizálhat. Egy független díj nem engedhet meg magának ilyet – nem mondhatja meg, hogy a díjazott miről beszélhet. Gesztusával rámutatott a díj mögött húzódó láthatatlanlan, de jelenlévő hatalmi struktúrákra” – írja Facebook-bejegyzésében Tompa Andrea író. 

Mint ismert, Vilmányi Benett visszautasította a Junior Prima Díjat, mert állítása szerint a szervezők „nyomatékosan kérték, hogy ne politizáljon a köszönőbeszédében”. Tették követően 25, korábban szintén a 30 év alatti kitüntetett színész nyílt levélben kelt ki ellen, ugyanis „ebben a közegben kardot rántani indokolatlan és felesleges”. 

Ezzel kapcsolatban Tompa Andrea azt írta, a „díj függetlenségét nem a díjazottak beszéde tartja tiszteletben (ahogy a Vilmányi gesztusát bíráló kollégái írják tévesen), hanem egy olyan konszenzus, amely a díjat körülveszi. Egy független díj mindent ki kell bírjon. És függetlenségére kínosan kell ügyelnie”. Hozzátette, a „civil kurázsi rettentően hiányzik ma. Aki gyakorolja a civil kurázsit, kiteszi magát – támadásnak, megvetésnek, médiacincálásnak, politikai retorziónak, sőt, kollégái dühének, akik viszont a hallgatást, megalkuvást, megfelelési kényszert gyakorolják”. 

Tompa teljes bejegyzése alább olvasható. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.