Toroczkai szerint a Mi Hazánk kormányozni fog

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. szeptember 24.

Belpol

Már nem a Jobbikkal, hanem a Fidesszel és a DK-val versenyeznek.

A Mi Hazánk elnöke egyre inkább úgy érzi, hogy pártja kormányozni fog. Toroczkai László ezt szombaton, a párt harmadik kongresszusán  jelentette ki, ahogy azt is, hogy a Mi Hazánk már nem a Jobbikkal, hanem a Fidesszel és a DK-val versenyzik. A kongresszus megerősítette posztján az elnököt.

Toroczkai László a fővárosi rendezvényen elmondta, a DK árnyékkormánya nem a Fidesznek szól – „ők köszönik szépen, jól vannak” –, ez a Mi Hazánknak szól. „A globalista baloldal velünk harcol az ellenzék vezetéséért. Hárompólusúvá vált a magyar politika” – fogalmazott a Mi Hazánk elnöke. A pártelnök szerint az ukrajnai háború egy „lokális világháború”, és az energiaválság sem természetes: politikusok és globális pénzemberek okozták. Toroczkai megjegyezte:

„Elképesztően sok mocskos trükk áll ezek mögött.” 

A kongresszuson ismertették a Kiáltvány a magyar létért: önrendelkezés, létbiztonság, nemzetvédelem című dokumentumot, amely szerint az eurázsiai, „Északi Civilizációt” pusztulás fenyegeti.

„Szívében, az egykori Etelköz környékén borzalmas, véres háború dúl. De folyik egy más típusú háború is ellenünk: laboratóriumból ránk szabadított vírussal, biofegyverekkel, energiaválsággal, élelmiszerkrízissel, inflációval, gazdasági katasztrófával. Zajlik a háború a szellem és a lélek ellen is. Algoritmusokkal, erkölcsromboló szexuális devianciákkal, LMBTQI mozgalmakkal, szennymédiával. Ez a halálszagú sötét erő már a gyermekeinket sem kíméli. Sőt, a magzatokat sem” – áll a dokumentumban.

A kiáltvány szerint a Mi Hazánk szembeszáll mindezzel és követeli többek között a független gazdaságpolitikát és energiapolitikát, a multik támogatásának leállítását, a családi, paraszti gazdálkodás feltételeinek megteremtését, berendezkedést az önellátásra. A kongresszus küldöttei Toroczkai László elnöki beszámolóját és a kiáltványt ellenszavazat, tartózkodás nélkül támogatták.

A párt közleményben tudatta az MTI-vel: a szavazatok száz százalékával választották újra a Mi Hazánk elnökévé Toroczkai Lászlót, a párt III. Kongresszusán. Újra bizalmat szavaztak a küldöttek a párt eddigi elnökségének, így a kongresszus alelnökké választotta Dúró Dórát, Apáti Istvánt, Dócs Dávidot, Novák Elődöt és Pakusza Zoltánt is.

(Címlapképünkön: Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke beszédet mond a párt III. kongresszusán Budapesten, a Hotel Bara rendezvénytermében 2022. szeptember 24-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.