Magyar Narancs: Egy friss vizsgálódása során arra derített fényt, hogyan vett ki egy miskolci cég közel félmilliárd forintot egy állítólagos kutatásfejlesztési projekt keretében (erről részletesen olvashatnak a magyarnarancs.hu-n). A beszámolójából az is kiderül, hogy a kutatásra szánt uniós pénzeknél komolyan megnőhet a korrupció kockázata.
Hadházy Ákos: A kutatások azért számítanak ígéretes területnek a nyerészkedők számára, mert nem kell feltétlenül eredményeket felmutatni. Ilyenkor egy pályázat kedvezményezettje mondhatja, hogy hosszasan kutatott valamit, miközben az eredmények hiánya elvileg nem feltétlenül jelenti azt, hogy a pénzt elcsalták. Ám sokszor vannak árulkodó jelek – az említett kutatási projektben a legjelentősebb beruházás például az volt, hogy Miskolc legszélső utcájában három garázsépületet felújítottak, és azokból kis lakásokat építettek. Ezek lettek a kutatólaborok… Ezenkívül horribilis, havi 1–2 millió forintos fizetéseket adtak az úgynevezett kutatóknak. A látogatásaim alkalmával soha nem találtam semmiféle kutatót a helyszínen. Az Európai Unió a következő ciklusban elsősorban a kutatási projekteket akarja támogatni, de az ilyen magyarországi projektek azt mutatják, meglesz a veszélye annak, hogy ezeket is ellopják.
Ez távolról sem az egyetlen ügy: Rogán Antal is milliós bevételeket vall be egy olyan találmányért, amihez neki valószínűleg sok köze nincsen – miközben biztos, hogy az a cég is rengeteg uniós pénzt kapott a találmány kifejlesztésére. És számos további olyan projekt is van, ahol már létező találmányokat próbálnak újra feltalálni, vagy épp olyasmivel kísérleteznek, amiről évtizedek óta tudjuk, hogy nem működik. Láttam nemrég egy olyan vírusellenes gyógyszerkutatást, ahol 300 milliót elköltöttek értelmetlenül egy működésképtelen megoldásra, és gyakorlatilag annak a kétharmadát fizetésben adták ki valakiknek. Most különösen aktuális kérdés ezeknek az európai uniós pénzeknek az elherdálása, hiszen a kormány azt állítja, hogy nem kapunk pénzügyi segítséget az uniótól – pedig a még felhasználatlan uniós támogatásokat adminisztratív nehézségek nélkül lehetne átcsoportosítani a járvány elleni harcra.
MN: Tud olyan konkrét projektekről, ahonnan érdemes lenne átcsoportosítani?
HÁ: Naná, sok ilyen projekt is van. Külön szeretném felhívni a figyelmet Süli János, a Paks 2 projektért felelős tárca nélküli miniszter családjának gazdagon megtámogatott tehenészetére. Mivel a miniszter úgysem tehenészkedett soha életében, mondani lehetne neki, hogy ne közpénzből valósítsa meg az álmait – odaadhatnánk azt a 730 millió forintot azoknak az embereknek, akik a járvány miatt pillanatok alatt elveszítették a munkájukat.
| ||
MN: Milyen visszhangjuk van az ügyeknek, amelyeket nyilvánosságra hoz?
HÁ: Dolgozni kell azon, hogy elérjük az ingerküszöböt. Az nem igaz, hogy az embereket hidegen hagyná, hogy mekkora összegeket lopnak el, de az tény, hogy túl sok komoly korrupciós ügy van – és ezek közül több is olyan súlyú, amekkorába korábban kormányok buktak volna bele. A megmaradt független sajtó viszont alig győzi ezeket bemutatni.
A kormány pedig úgy áll hozzá, hogy nem baj, ha kiderül valami, úgyis maximum egy-két napig lesz téma, aztán lekerül a napirendről. De ez nem azt jelenti, hogy összességében az emberek ne fognák fel, mi történik. Azt szoktam mondani, hogy antigoebbelsi propagandát kell folytatnunk: míg Goebbels addig sulykolta a hazugságokat, amíg az emberek magukévá nem tették azokat, mi ezzel szemben a tényeket tudjuk elmondani az embereknek – amilyen gyakran csak tudjuk. A kihívás az, hogy eljut-e hozzájuk az üzeneteink többsége.
MN: Ahhoz, hogy az uniós pénzeket ne lehessen következmények nélkül ellopni, hatékony eszköz lenne az Európai Ügyészséghez csatlakozás. Tavaly nyárig 680 ezer aláírást szedtek össze magyar állampolgároktól, akik azt szerették volna, hogy csatlakozzunk. Mi történt azóta?
HÁ: Rengetegen dolgoztak ezen a kampányon, nagyon sokan voltak kinn az utcán és gyűjtötték az aláírásokat, az emberek pedig megmutatták, hogy fontos nekik az ügy. Azt tudom mondani, hogy abban a témában megtettük, amit lehetett. Az elején is azt mondtam, hogy komolyabb eredményt akkor tudunk elérni, ha az unió is kellő nyomást gyakorol. Ez viszont nem történt meg. Vagy nem értette meg az ügy fontosságát, vagy nem volt elég politikai akarat, vagy pedig nem volt már elég kapacitás – hiszen amikor összegyűltek az aláírások, épp hatalomváltás volt az Európai Unióban.
MN: Mi garantálja, hogy az Európai Ügyészség tényleg hatékonyan fel tud lépni a tagállamokban folyó korrupció ellen? Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) nyomozásának sem volt érdemi hatása.
HÁ: Az OLAF jelenleg is nagyon hatékonyan dolgozik, mindent megtesz, amit csak tud a visszaélések felderítése érdekében – viszont az OLAF nyomozó hatóságként működik, nem pedig vádemelő hatóságként. Az uniós ügyészséghez csatlakozás után senki sem tudna nyugodt szívvel visszaélni az uniós pénzekkel, hiszen jelenleg pont a vádemelésnél akadnak el nálunk a dolgok. Nyilvánvaló, hogy egy uniós ügyészség sem tudja azt elérni, hogy mindenkit felelősségre vonjanak. De arra jó, hogy senki ne lehessen biztos abban, hogy büntetlenül megússza.
Olyan sem fordulhatna elő, mint ami történt például a Híd a munka világába projekt keretében eltűnt milliárdok kapcsán: 2015-ben tettem feljelentést és most, öt év elteltével kaptam azt a választ, hogy már van öt gyanúsított, de azok között még nem szerepel Farkas Flórián (fideszes országgyűlési képviselő, a Lungo Drom vezetője – a szerk.), aki gyakorlatilag a szerződések 95 százalékát aláírta. Hiszen a mentelmi jogát még nem kérték ki. Az ügyészség tulajdonképpen fenntartja a Fidesz kétharmadát azzal, hogy Boldog Istvánt és Simonka Györgyöt sem tartóztatta le, Farkas Flóriánnak pedig még a mentelmi jogát sem kérte ki.
MN: A parlamenti munka hogyan zajlik a koronavírus idején?
HÁ: A parlamenti munkáról sok mindent nem tudok mondani, mert én korábban is azt vallottam, hogy a képviselői munkának most már csak a parlamenten kívüli eszközeit szabad és érdemes felhasználni. Sajnos, azt lehet látni, hogy a legerősebb, legjobb szónoklatok is inkább csak ártanak az ügynek, mint használnak, hiszen az elhangzottak legnagyobb része nem fog eljutni a választók túlnyomó többségéhez – a propagandamédia ugyanis egyszerűen elhallgatja. Viszont azzal, hogy a parlamentben maradunk, úgy teszünk, mintha ez a rendszer még működne.
| ||
Szerintem a miniszterelnök azért engedi még, hogy a parlamentben kritizáljuk a kormányt, mert tudja, hogy ennek úgysem lesz következménye. Ugyanakkor azt is tudja, hogy a képviselői munka nem csak abból áll, hogy felszólalunk a parlamentben – és azokat a jogköreinket gyakorlatilag teljesen elvette, amelyekkel a végrehajtó hatalmat ellenőrizni tudjuk. Nincsen például szabad belépési jogunk a közintézményekbe, emiatt pedig a járvány valódi menetére semmilyen rálátásuk nincs az ellenzéki képviselőknek. Ezelőtt pár hónappal, ha azt mondta volna Müller Cecília országos tiszti főorvos, hogy ő majd csak a járvány után hajlandó engem fogadni, akkor dönthettem volna úgy, hogy elmegyek a kórházakba, megkereshettem volna a laboránsokat, megnézhettem volna a naplókat, és a saját szememmel bizonyosodhattam volna meg róla, hogyan is mennek ott a dolgok.
MN: Mit kell tenni a parlamenti munka helyett?
HÁ: Ha okosan akarunk viselkedni, akkor azt kellene tennünk, amit Orbán csinált 2006 után: ő gyakorlatilag kizavarta a képviselőit a parlamentből, ezzel mutatva, hogy probléma van a demokráciával – és tényleg probléma volt, de távolról sem akkora, mint most. Másrészt a képviselőknek kiadta, hogy minden településen – még kicsi falvakban is – találjanak legalább néhány embert, aki tevékenyen is csatlakozik hozzájuk. Akinek ez nem sikerült, az nem lehetett képviselőjelölt a következő alkalommal. Nekünk is hálózatépítésre lenne szükségünk, hiszen mostanra gyakorlatilag ott tartunk, hogy van számos olyan település, ahol egyetlenegy olyan ember sincs, aki vállalná, hogy ő a helyi ellenzék, aki hajlandó lenne beülni a választás ellenőreként, szórólapokat osztani vagy pedig csak egyszerűen elmondani az igazságot az embereknek. Ezeket az embereket meg kell keresni és bátorítani kell – és az a száz-kétszáz úgymond főállású politikus, aki megtalálható még a magyar ellenzékben, talán éppen elég lenne a felkutatásukhoz.
MN: Jelent minőségbeli változást a felhatalmazási törvény?
HÁ: Egyértelműen igen. Még akkor is, ha messziről nézve nem is olyan nagy a változás, továbbra is beadhatunk például törvénytervezeteket vagy felszólalhatunk a parlamentben. A felhatalmazási törvénynek az a lényege, hogy kimondja: a törvényeket rendeletekkel felülírhatják. Az egyik legelső ilyen rendelet például megtiltja a kórházaknak, hogy az Operatív Törzsön kívül bárki másnak felvilágosítást adjanak a járványmenetről. Egyszerűen átléptek ezzel az országgyűlési képviselők már eddig is megnyirbált jogain. Ez nyíltan diktatórikus lépés, hiszen gyakorlatilag semmiben nem tudjuk már ellenőrizni a kormányt, amely innentől olyan járványgörbéket és olyan számokat mond be, amilyeneket csak akar.
| ||
.jpg "Hadházy Ákos")
MN: Meddig tarthat a felhatalmazási törvény?
HÁ: Ezt senki nem tudja, hiszen a menekültválság miatt bevezetett válsághelyzet is tart még. Úgy van megfogalmazva a felhatalmazási törvény, hogy nemcsak az egészségügyi vészhelyzetről beszél, hanem a gazdasági vészhelyzetről is, az pedig bőven kitarthat akár a választásokig is. Viszont még ebben a helyzetben is azt kell mondani, hogy nagyon sok múlik azon, képesek leszünk-e cselekedni. Minden kormánnyal lehet tenni valamit – de minél nagyobb távolságra vagyunk a demokráciától, annál nehezebb a helyzet, és annál nagyobb nyomásgyakorlásra van szükség. Ha továbbra is azt gondoljuk, hogy elég közleményeket megfogalmazni vagy az Alkotmánybírósághoz meg ombudsmanokhoz fordulni, azzal nem fogunk elérni semmit.
MN: Önnek van lehetősége orvosokkal beszélni?
HÁ: Elég sok inputot kapok, de mindig azt mondom az informátoroknak, hogy csak akkor tudok vele mit kezdeni, ha névvel is vállalják, amit megosztanak velem. Számtalan helyről hallottam, hogy az orvosoknak titoktartási nyilatkozatokat kellett aláírniuk, a nővéreket pedig szóban presszionálták, hogy semmiről nem beszélhetnek. De ezeket úgy tudom csak elmondani, hogy közben kézzelfogható bizonyítékom nincsen rá – bár árulkodó, hogy nem jönnek ki információk a kórházakból. Nagyon sok múlna ezeken az információkon, mert nagyon úgy tűnik, hogy a kormány nem szolgáltat valós adatokat – már csak azért sem, mert nagyon keveset tesztelünk.
Amikor pedig a kórházak nem mondják el például, hogy hány tüdőgyulladásos vagy hány koronás betegük volt az elmúlt időszakban, akkor annak nem lehet más oka, mint az, hogy a kormány maga akar bizonyos adatokat generálni. Teljesen nyilvánvaló, hogy ha nem számol be arról, hogy melyik kórházból vagy melyik területről, melyik városból jöttek azok a fertőzéses adatok vagy betegadatok, akkor gyakorlatilag a lebukás veszélye nélkül tud bármit felrajzolni. Ha pedig rosszabbak az adatok, mint amit gondolunk, az komoly veszélyeket hordozhat magában, hiszen a saját vállukat veregető propaganda hamis biztonságtudatot ad az embereknek. Budapesten ugyan látom, hogy az itt lakók elég fegyelmezettek, de kisebb településeken már kevesen törődnek az elővigyázatossággal, hiszen Müller Cecília nemrég még azt mondta, nem kell maszk, és mindenhonnan az folyik, hogy a kormány mennyire jól kezeli a járványt, mi vagyunk Európában a legjobbak.
MN: A járvány elején még úgy tűnt, mintha Orbán nyitottabb lenne az ellenzékkel való együttműködésre.
HÁ: Számomra ez soha nem volt hiteles. Nyilván meg volt zavarodva, és valószínűleg fel sem fogta ennek a dolognak a súlyát, hiszen nem volt, aki fel tudta vagy fel merte volna világosítani. Magyarországnak az egyik legnagyobb tragédiája, hogy a kormányzat körül eltűntek a valódi szakemberek, maradt a szervilis dilettantizmus. Nézzük csak meg Müller Cecíliát, aki rendszeresen hülyeségeket és sarlatánságokat mond a képernyőn.
MN: Mennyire jó ötlet lazítani a korlátozásokon?
HÁ: Beszéltem jó néhány olyan szakemberrel, aki mer még ellenzéki politikussal is beszélni. Ők azt mondják, hogy fogalmuk sincs arról, mi is van ma Magyarországon. Ha a kormány által mutatott adatokból indulunk ki, akkor indokolt lehet, hogy nagyon óvatosan elkezdjünk lazítani a korlátozásokon – de ez sem azt jelenti, hogy innen kezdve minden ugyanúgy működik majd, mint a járvány előtt. A maszk használatát nyilvánvalóan kötelezővé kell tenni, és az üzletekben is nagyon komoly szabályokat kell hozni. És a kormányzati döntéshozatalon is változtatni kellene: az egyik legészveszejtőbb például az jelenleg, hogy a kormány azt mondja, a polgármesterek döntik el, milyen intézkedéseket hoznak.
| ||
És teszi ezt azért, mert a kormánypárt fél attól, hogy népszerűtlen intézkedéseket hozzon. Így hiába dönt egyik polgármester felelősen, ha a szomszédos település semmibe veszi a védekezést. De alapvetően az sincs rendben, hogy azt hazudják, Európában a legjobbak között vagyunk a járvány kezelésében – miközben a négy legfontosabb intézkedést sokkal lazábban vettük, mint a környezetünkben lévő országok. A maszk használatát később tettük csak kötelezővé, mint a szomszédaink, alig tesztelünk, és egészen elképesztően lazák a távolságtartási szabályok is. Arról nem is beszélve, hogy nincs felelős tájékoztatás, mindenki titkolózik.
MN: Hogyan látja az ellenzék lehetőségeit és feladatait?
HÁ: Az ellenzéknek ugyanaz a feladata a járvány idején – sőt úgymond a diktatúrába vezető úton is –, mint egy demokráciában. Megpróbálja ellenőrizni a hatalmat, megbízható adatokat keresni – ha kell, a hivatalos csatornákat megkerülve is –, illetve javaslatokat tenni a kormánynak. Sajnos most olyan intézkedések idejét éljük, amelyek nem pusztán hibásak, hanem bűnösek is: ez ellen például meg kell próbálni a politikai nyomásgyakorlás eszközeit is használni. Szerintem az utóbbi két hétfőn az autójukban dudálva tüntető embereknek köszönhetően tudtunk egy bemutatót tartani arról, hogy ilyenkor is ki lehet fejezni az elégedetlenséget. Az biztos, hogy ha csak online próbálunk tüntetni, abból semmi nem fog látszani. Az pedig, hogy azt mondja a kormány, egy ilyen időszakban összefogás kell, nem azt jelenti, hogy az ellenzéknek mindenre bólogatnia kellene, és a legkárosabb döntéseket is szó nélkül végignézni. Az összefogás nem szájbefogást kell, hogy jelentsen.
MN: Két év múlva lesz a következő országgyűlési választás. Ön hogyan készül rá? Belép például valamelyik pártba?
HÁ: Csak akkor szabad ezt a munkát csinálni, ha van esély leváltani a kormányt. Évek óta szinte mindennap azzal kelek és fekszem, hogy azt kérdezem magamtól: szabad-e ezt még csinálni? Hiszen bármennyire is keményen bírálom a kormányt és mutatom be a disznóságait, ha egyébként már nincs esély választáson legyőzni, akkor ezzel a tevékenységemmel is csak legitimálom a rendszerét. Ha valaki ilyen feltételek mellett is meg akarja magát mérettetni a választáson, akkor egyénileg egyetlen célja lehet: legyen valami ráhatása arra, hogy az ellenzék milyen struktúrával és hogyan megy neki a választásoknak. Én annyit szeretnék elérni, hogy annak a reményében mondhassam el a javaslataimat, hogy azt valaki meg is fogja hallgatni.
MN: Akkor a többi párttal még nem egyeztetett a közös jövőről?
HÁ: Az én jövőm nem különösebben fontos. De ha azt kérdezi, hogy keresek-e szorosabb politikai szövetségeseket, akkor azt tudom mondani, hogy nyilván az ember gondolkodik. És örülök, hogy egyáltalán nem kellett, nem kell úgy éreznem, hogy egyedül vagyok. Az elmúlt időszakban volt két eset, amelyek kapcsán az ellenfeleim azt terjesztették, hogy egy összeférhetetlen, mitugrász balfék vagyok. A Fidesz azért állítja ezt, mert azt mondtam, hogy nem kéne lopni, az LMP-sek egy kisebb része meg azért, mert azt mondtam, hogy együtt kell működni olyanokkal is, akiket egyébként nem nagyon szeretünk. Szerintem utólag kiderült, hogy mind a kettőben igazam volt.
(Interjúnk eredetileg a Magyar Narancs hetilap 2020. április 30-i számában jelent meg, most újraközöljük teljes terjedelmében online is.)
