Újabb műtéten esett át Robert Fico

  • narancs.hu
  • 2024. május 17.

Belpol

Még mindig súlyos az állapota, és bár stabil, még nincs túl az életveszélyen.

Pénteken közel kétórás műtéti beavatkozáson esett át Robert Fico, aki tegnap délután merénylet áldozata lett. Az orvosok megpróbálták az „állapotát a pozitív prognózis felé mozdítani” – tájékoztatott Robert Kaliňák (Smer) védelmi miniszter a kormányfő állapotáról pénteken a besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórház előtt. Az Új Szó riportja szerint Fico állapota továbbra is nagyon súlyos. Kaliňák tájékoztatása szerint a mai műtét a sebek gyorsabb gyógyulását segíti. Hozzátette, néhány napba telik, míg egyértelművé válik, miként alakul tovább a kormányfő egészségügyi állapota, és továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy rosszabbra fordul. Elképzelhető, hogy a jövőben a miniszterelnök valamelyik pozsonyi kórházba kerül át, de egyelőre nincs olyan állapotban, hogy ez lehetséges legyen.

Miriam Lapuníková, a kórház igazgatója elmondta, a miniszterelnökön CT-vizsgálatot végeztek, ennek eredményei alapján eltávolították a lőtt sebből visszamaradt, elhalt szöveteket. Ez megszokott eljárásnak számít. „A páciens állapota valóban súlyos, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályon kezelik” – tette hozzá.

Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök szerint a miniszterelnök emlékszik a szerda délután Nyitrabányán történt merényletre, és meglepődött, hogy ilyen gyorsan történtek a dolgok, és hogy mindez egyáltalán megtörténhetett. 

A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) pénteken a kora reggeli órákban átkutatta a merénylő, Juraj Cintula lévai otthonát. A merénylőt több magyar hírportál is baloldalinak nevezte egy fordítási hiba miatt, a tragikus eset már a Fidesz kommunikációjában is helyet talált. Erre mondta Ódor Lajos ma reggel, hogy mivel sokan nézik a magyar sajtót Dél-Szlovákiából, ezért nem lenne jó, ha közvetett módon próbálnák rosszabbá tenni a hangulatot.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.