Ujhelyi bevallotta: szokott Ákos-dalokat dúdolni

  • narancs.hu
  • 2023. november 26.

Belpol

Az EP-képviselőnek tetszik a Várkert Bazár, a magyar válogatottnak szurkol, és leszögezi, ehhez ugyanúgy joga van, mint a kormánypártiaknak. 

„Tizenhárom évnyi NER után sok elkötelezett ellenzéki is bizonytalan, hogy van-e egyáltalán bármi, amit támogatni/szeretni/kedvelni lehet, ha az Orbán Viktor és a Fidesz számára is fontos” – veti föl Ujhelyi István európai parlamenti képviselő most vasárnapi, nyílt levelében.

A korábbi szocialista politikus Orbán Viktor 2014-es tusványosi beszéde óta minden héten ír a kormány viselt dolgairól, elkeseredéssel vagy épp „hídépítési szándékkal”. A sorozat a négyszázharmincötödik résznél tart.

Most azért írt, mert undorítónak tartja, „ahogyan a kormánypárt kiszolgáló közege szervezett módon hergelt a válogatott csoportgyőzelme után a fideszen túli tömegek ellen és vonta kétségbe bárki magyarságát, aki nem ugyanolyan vallásosan rajong a fociért”.

Ujhelyi azt mondja, attól még lehet elkötelezett ellenzéki valaki, ha – mint ő –, önkéntelenül is Ákos- és Bonanza Banzai-dalokat dúdol vezetés közben, ha tetszik neki a Várkert Bazár, és a futballválogatott meccsein rekedtre üvölti magát. Ettől egy ember magyarságát és ellenzékiségét sem szabadna kétségbe vonni.

„Teljesen elkorcsosult az a gondolkodás, ami mindent fekete-fehér mátrixon keresztül közelít és értelmez; bármelyik oldalról legyen is szó” – írja Ujhelyi, megállapítva, mégis ez a sematikus gondolkodás határozza meg sokak világlátását.

„A magunk által húzott frontvonal egyik vége szerint a »szemkilövetők«, a másik véglet szerint »O1G« és tolvajbandája miatt van szellemi polgárháború az országban. Nekem is van véleményem, hogy mi volt az az első, tudatos politikai lépés, amely a választói táborok előre megfontolt szembeállítását célozta (én ezt a nemzeti kokárda fideszes kisajátítására és a »haza nem lehet ellenzékben« kijelentés idejére teszem), de mint jeleztem, ezt meghagyhatjuk a szubjektív értékelés keretei között. Abban viszont határozott és megingathatatlan vagyok, hogy a 2010-es kormányváltással – az előző politikai időszak vétkes és vétlen lépései miatt először még tulajdonképpen jogosan – elnyert kétharmados, vagyis korlátlan felhatalmazást szerző Orbán Viktor és pártközössége ezt a valóban kivételes lehetőséget, és vele együtt az ekkor még a jelenleginél jóval szélesebb és színesebb támogatói tömeg (ha úgy tetszik az ország teljes) bizalmát nem arra használta fel, amire hivatott lett volna. A Fidesz miniszterelnökének minden eszköz és lehetőség a rendelkezésére állt, hogy saját gazdasági, politikai és ideológiai céljainak megvalósítása mellett túllépjen a rendszerváltás utáni elitharc hibáin és végre megtörje a magyar átkot, vagyis, hogy mi valahogy mindig készek vagyunk egymást szemét örömmel kivájni az aktuális hatalmasok sakktábláján tologatott bábuként. A jelenlegi kurzus támogatói – ha egy picit is őszinték magukhoz – sem gondolhatják, hogy Orbánnak sikerült az elmúlt tizenhárom évben valóban egységbe rendeznie a magyar nemzetet. A saját táborát nyilvánvalóan igen, de a magyar nemzet nem pusztán abból a néhány millió emberből áll, akik most követik és támogatják a miniszterelnököt” – írja a baloldali politikus.

Azt gondolja, amíg ez a szemlélet terjed, addig bármi is szerepel az óriásplakátokon, Magyarország nem lesz sikeres.

Meggyőződése, hogy lehet rajongani a magyar futballért és közben azt firtatni, hogyan költi el a közpénzt a kormány a labdarúgás támogatására, annál is inkább, „mert az utánpótlás akadémiai rendszerének eredményessége mindezt nem igazolja vissza. (A méltán ünnepelt Szoboszlai Dominik is tudtommal alapvetően édesapja utánpótlás-nevelőjéből került ki, nem a felcsúti közpénz-akadémiáról).”

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

Cserna-Szabó András: „Csinálnék egy kocsmát”

Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.

Lefotózta a Kígyó-sziget egyik védőjét, aki visszaszólt az oroszoknak

Emeric Lhuisset fotográfus fényképein valódi harctereket és igazi katonákat látunk, még akkor is, ha a kompozíció klasszikus festményeket idéz. Mi a viszonya valóságnak és beállításnak, hogyan nyerhetik vissza hangjukat a történelem tényleges főszereplői, és hogyan sikerült lefotózni a Kígyó-sziget védőjét, aki rádión szólt be az orosz hadihajónak? Budapesti kiállítása apropóján beszélgettünk.