A közoktatás szünet nélküli, egyre céltalanabb, de mind elszántabb átalakítására jól illik Che Guevara híres mondása, miszerint a forradalom olyan, mint a bicikli, ha nem megy előre, eldől. Jó eséllyel már tényleg csak a beborulástól való egyre fokozódó félelem viszi előre a Hoffmann-Gloviczki-tandemet, a közoktatás permanens forradalmárait is: nyomukban egyre több a szabályozási lyuk, az ellentmondás és a bizonytalanság. Az alapítványi és magániskolákról csak annyit lehet tudni, hogy működésük és finanszírozásuk bizonytalan, s nagyon nagy bajban vannak.
Az alapítványi iskolák indításának lehetőségét a rendszerváltást követő tanügyi liberalizálás hozta meg, a létező szocializmus oktatásügye nem ismert ilyet. Közkeletű félreértés, hogy ezek a "gazdagok" vagy az "alternatív budapesti értelmiség" elitiskolái lennének. Valójában az alapítványi fenntartású tanintézmények (óvodák, általános iskolák, szakközépiskolák és szakiskolák, alapfokú művészetoktatási intézmények) a társadalom két "szélét", a jómódú, legalábbis a felső középosztályhoz tartozó családokat és a legszegényebbeket célozzák. Fontos feladatokat látnak el a hátránykompenzáló oktatás területén különböző speciális pedagógiai programokkal, módszerekkel. Foglalkoznak nehéz szociális körülmények közt élőkkel (hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel), a sajátos nevelési igényű (testi vagy értelmi sérült, diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás, autista) vagy beilleszkedési, tanulási és magatartás-problémákkal küzdő (BTM) diákokkal. Alapítványi iskolákba országszerte jelenleg körülbelül 55-60 ezer gyerek jár, ha pedig az iskola mellett, után látogatható ún. alapfokú művészetoktatási intézményeket is beszámoljuk, az alapítványi iskolákban tanulók száma megközelíti a 400 ezret.
Fogáspontok: a tanterv
Ahhoz, hogy egy alapítványi iskola teljes értékű oktatási intézményként működhessen, először is tantervvel, majd pedig pénzzel kell rendelkeznie. A jelenlegi oktatási kormányzat épp e két ponton látja jónak a csavart szorítani.
Az alapítványi iskolák helyi tantervének jóváhagyása az Orbán-kormányzat előtti időkben szinte automatikusan zajlott: a központi oktatási kormányzat legfeljebb távoli, ellenőrző szerepet játszott. Bár az új köznevelési törvény a teljes tanügyi központosítás ellenére is lehetővé teszi alternatív kerettantervek benyújtását, arról, hogy ezeket milyen szempontok szerint hagyják majd jóvá vagy utasítják el, a törvény elfogadása után nyolc hónappal sem tudni semmit. Nem világos, hogy az "alternatív tanterv" eltérhet-e például az új Nemzeti Alaptantervtől (NAT), amely minden magyar gyermek közös nemzeti műveltségét vési kőbe. Furán is venné ki magát, ha egyes kis magyarokat mégis az a szerencse érne, hogy felmentést kapnak - miközben a törvény betűje mégis ezt sejteti, mondván, hogy az "alternatívok" a tananyag és a követelmények tekintetében is eltérhetnek a köznevelési törvényben és annak végrehajtási rendeleteiben foglaltaktól, tehát akár a NAT-tól is.
Ugyancsak talány, hogy mi lesz a tantervek ügyében véleményezési joggal rendelkező szakmai testülettel, az Országos Köznevelési Tanáccsal (OKNT). A köznevelési törvény szerint ez a testület szeptember 1-jével megszűnik, ám tagjait idén januári - visszavonásig érvényes - kinevezésükkor úgy tájékoztatták, hogy mégis fennmarad, amíg külön jogszabály nem rendezi az oktatáspolitika és a pedagógusszakma kapcsolatának részleteit. Mára állítólag tantervi bizottsága is alakult - dacára annak, hogy jogi értelemben másfél hét múlva már nem létezik. Az iskoláknak december 31-éig kell felülvizsgálniuk pedagógiai programjukat, hogy harmonizáljon az új törvénnyel, ugyanakkor a központi kerettantervek, amelyektől majd talán el lehet térniük, az előzetes tervek ellenére máig sem ismertek.
Fogáspontok: a finanszírozás
Az alapítványi iskolák finanszírozásáról az új köznevelési törvény is kimondja, hogy minden olyan intézménynek, amely az engedélyében foglaltaknak megfelelően működik, jár pénz a központi költségvetésből - mégpedig a tanárok bére és annak járulékai. Azok az alapítványi iskolák viszont, amelyekkel az oktatási kormányzat ún. köznevelési szerződést köt majd, további, a pedagógusbéreken felüli támogatásra is számíthatnak: számos ilyen intézménynek - a legszegényebbeknek, amelyek a legszegényebbeket és a leginkább rászorulókat szolgálnák ki - ez a pénz éppenséggel elengedhetetlen lenne a működéséhez.
A helyzetet bonyolítja, hogy a szakképzési törvény szerint az alapítványi iskolák egy fajtája, jelesül a szakképző iskolák (szakközépiskolák és szakmunkásképzők) csak akkor jogosultak már a pedagógusi bérköltségekre is, ha az illetékes kormányhivatal szakképzési megállapodást köt velük. Ellenkező esetben nemcsak a kiegészítő támogatástól, de a bérköltségektől is elesnek: magyarul egyetlen megveszekedett állami fillért sem kapnak, és azonnal lehúzhatják a rolót. Arról, hogy milyen megfontolások alapján fogják kiválogatni, hogy ezen élet és halál kérdését eldöntő szerződések (akár a köznevelési, akár a szakképzési) kivel köttetnek majd, egyelőre semmit nem tudunk - ám ami az idei tanév előtt történt, semmi jót nem sejtet.
Mivel a köznevelési szerződések jövőre lépnének életbe, az iskolák 2012-2013-as finanszírozását még a régi rend szerint kellett volna megoldani. A 2006-ban öt évre kötött hasonló megállapodások (ezeket az előző kormányok alatt közoktatási szerződésnek hívták) tavaly év végén kifutottak: az Orbán-kormány augusztusig kitolta az érvényességüket, és közben lebonyolította a pályázatot. Ezen az eddigi 127 helyett mindössze 27 intézményt talált alkalmasnak a szerződéskötésre. A minisztérium honlapján található indoklás szerint azért döntöttek így, hogy "a támogatott kör valóban számottevő működési segítséghez jusson, az érdemes iskolák közül is csak korlátozott kör kerülhetett kiválasztásra", mivel "kötött" összegre írta ki Balog Zoltán a pályázatot. Az azonban nem derül ki, hogy ki miért minősült "érdemesnek", miként az sem, hogy tervezi-e valamilyen formában támogatni a fennmaradó rengeteg, szintén "érdemes" iskolát és az ezekben tanuló nehéz helyzetű gyerekek ezreinek oktatását az államtitkárság - vagy ezt netán a továbbiakban már nem tekinti közfeladatnak. A pályázható összeg egyébként még nagyobb is volt, mint 2006-ban (évi 1 milliárd 400 millió az évi 900 millió helyett), mert a támogatás alapja az egyházi kiegészítő normatíva, ami az elmúlt évek során nagyjából a duplájára emelkedett. A kimaradók most félnek, hogy nemcsak ebből a körből estek ki, de ugyanerre a bánásmódra számíthatnak a hasonló funkciójú köznevelési szerződések megkötésekor is.
A lista pedig szívszorító.
Kivonulás a zsákfalvakból
Feltehetően Hoffmannék szerint is járt volna, de nem jutott például a ferencvárosi Zöld Kakas Líceum szakközépiskolának és 260 növendékének, akik többségét három-négy állami iskolából is eltanácsolták már. Mindegyikőjüket külön mentor segíti pluszmunkaórákban és - mostanáig - pluszpénzért; ezt fedezték a közoktatási szerződéssel járó kiegészítő támogatásból. E személyre szóló figyelem nélkül nem lehet semmilyen eredményt elérni - hangsúlyozza Braun József iskolavezető; és ha ezentúl ingyen kell a tanároknak többletmunkát végezniük, az óhatatlanul demotiválóan hat majd. Braun úgy saccolja, hogy csak Budapesten 5-6000 gyerek hatékony oktatása került veszélybe. Braun az Esély Kövessi Erzsébet Szakképző Iskolát meg a mozgás- és hallássérült, részképesség-zavaros, hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó, általánosan elismert Burattino Általános és Szakképző Iskolát említi. (Sokan a Burattino esetét tartják a legfelháborítóbb döntésnek.)
A jelenleg 130 fős piliscsabai Palánta Általános Iskola speciális módszertana alkalmas részképesség-zavaros, speciális nevelési igényű és beilleszkedési, tanulási és magatartászavarral küzdő gyerekek fejlesztésére; ők adják a tanulói létszám nagyjából ötödét. De a Palánta is szerződés nélkül maradt, s így költségvetésének a tizede esett ki - ez pedig a puszta működését is veszélyezteti. Lehet, hogy a BTM-esek fejlesztésén kell majd spórolniuk, mivel ez nem kötelező, csak ajánlott tevékenység. A kompetenciaméréseken produkált eredményeik átlag felettiek, minden évben több gyerek jelentkezne át hozzájuk a kistérség állami közoktatási intézményeiből, mint amennyit pedagógiai programjukkal összhangban fel tudnak venni. Az övékénél is megdöbbentőbb a jászberényi Maci Alapítványi Óvoda, Fejlesztő Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat esete, ahová 80 gyerek jár, közülük 30-an súlyosan sérültek (mozgás-, hallás-, látássérültek). Pedagógiai programjuk hatékony és országosan elismert - idáig mindig kötöttek is velük szerződést. Most nem, és ez havi egymillió forinttól fosztja meg őket. Költséget faragni nem lehet, így sem tudnak évek óta béren felüli juttatásokat biztosítani a pedagógusoknak. A kezdettől segítő jászberényi önkormányzat is kénytelen visszafogni a támogatásukat. Most a versenyszférában, a környékbeli multiknál próbálkoznak, remélik, hogy ők "komolyan veszik társadalmi felelősségüket". A Samsungban reménykednek, ahol sok szülő dolgozik. Az idén kezdődik a huszadik tanévük, de kérdéses, hogy be is fejeződhet-e. A környék állami iskolái nincsenek felkészülve az esetleg iskola nélkül maradó sérült gyerekek fogadására - ki tudja, mi lesz velük, ha a Maci Iskolát bezárják. "Nem tudom elképzelni, hogy mindaz, amit csináltunk, most elvesszen" - nyilatkozta a Narancsnak Dobó Katalin igazgató.
A mezőberényi Leg a láb művészeti iskola elsősorban néptáncot tanít, de a képzőművészet-oktatás is része a profiljuknak. Szinte csak hátrányos helyzetű településeken dolgoznak Békésben, Hajdú-Biharban és Jász-Nagykun-Szolnok megyében. A román határszélen fekvő zsákfalvakban is oktatnak, ahol, mint a vezető, Szabó Csaba fogalmaz, "nem tolonganak a szolgáltató intézmények" - ha a kormányzaton múlik, nemsokára ők se lesznek. Úgy 7-800 gyerekkel foglalkoznak, a pályázat elbukása 30 százalékos lyukat ütött a költségvetésükön. Pályázatukban szinte az összes érintett település vezetője jelezte, mennyire fontos a Leg a láb munkája, de együtt sem tudták meghatni az államtitkárságot.
A nyertesek
Bár a kiírás nem állami és nem egyházi iskoláknak szólt, a tatai református egyházközség mégis nyerni tudott, ami a többi jogsértés mellett nem is különösebben meglepő. Ezt az esetet valamelyest menti, hogy az államtitkárság beszámolója szerint egy most elindítani tervezett hátránykompenzáló célú pedagógiai kísérletüket támogatta. A Fóti Ökumenikus Iskola papíron megfelel a kiírásnak, nem egyház, hanem a vallási nevelés elősegítésére létrejött helyi egyesület a fenntartója, az iskolát támogató alapítványt viszont közösen működtetik a négy fóti keresztény (katolikus, kálvinista, lutheránus, baptista) egyházközséggel. Az iskola küldetésnyilatkozatából az is kiderül, hogy nemcsak a nevelésben, de már a felvételnél is számít nekik a vallásosság: "a vallásos családból érkező, már korábban is hittanra járó diák elsőbbséget élvez". Az intézmény elsősorban nem "köznevelési közfeladatot" kíván ellátni, hanem keresztény nevelést óhajt nyújtani. Ez természetesen teljesen legitim tevékenység, csak az nem világos, hogy miért érdemel inkább közpénzt, mint a zsákfalvakba elvitt művészetoktatás vagy a reménytelenül súlyos szegénységből érkező, sajátos nevelési igényű, súlyosan látás-, hallás- vagy mozgássérült, autista gyerekek komoly szakmai felkészültséget igénylő, speciális oktatása. Lévén a kormány üzenete elég világos volt, az alapítványi iskolák közül is sokban elgondolkoztak, hogy egyházi fenntartót keressenek maguknak. Ha az alapítványi iskolák mégis szeretnék megőrizni autonómiájukat, joggal tarthatnak attól, hogy az egyházi fenntartók érvényesíteni akarják az oktatásban világnézeti preferenciáikat - a törvényi szabályozás legalábbis korlátlan lehetőségeket biztosít ehhez. Elsősorban ezért vált népszerű ötletté a felnőttkeresztelő baptistáknál próbálkozni, ők talán már teológiai okokból sem próbálnak meg semmit ráerőltetni az iskoláikban tanuló gyerekekre.
Egyéb intézkedések
Az önkormányzati iskolák januártól esedékes "államosítása" is tovább szegényítheti az alapítványi szférát. Azokat a fővárosi iskolákat ugyanis, amelyek hátrányos helyzetű és/vagy sajátos nevelési igényű gyerekek hátránykompenzációjával foglalkoztak, a fővárosi önkormányzat támogatta (ezek az intézmények tőle mint iskolafenntartótól vettek át közfeladatot). Jövő januártól azonban a főváros nem lesz fenntartó, így nem az ő feladatait végzik ezek az iskolák. Azt pedig, hogy az állam átveszi-e ezt a terhet Budapesttől, egyelőre nem tudják az érintettek, pedig a dolog sürgős lenne. Számos iskolát a köznevelési törvény ama paragrafusa hoz nehéz helyzetbe, mely szerint "a köznevelési szerződés keretei között a nevelés és oktatás a gyermekek, tanulók számára térítésmentessé válik". Ez a kérdés differenciáltabb szabályozást igényelne: egy-egy intézményben számos olyan diák tanulhat, akinek a megsegítésébe fontos lenne az államnak a köznevelési szerződés megkötésével beszállnia, míg másoktól minden további nélkül kérhetnének pénzt bizonyos szolgáltatásokért. Ezt megtiltani elég ésszerűtlennek tűnik.
Az általunk megkeresett, alapítványi szakképzésben érintett iskolaigazgatók közül sokan úgy látják, hogy az egyszerre bonyolult és hiányos szabályozás végső célja a nem állami szereplők teljes kiszorítása a szakképzésből. Holott az alapítványi szféra egy része éppen arra szakosodott, hogy az állami oktatásban különböző okokból nem jól boldoguló gyerekeknek segítsen - aminek pedig kitüntetett terepe a szakképzés. Ha minden így marad, csak azok az intézmények élnek túl, amelyeket eddig is jelentős részben a szülők tartottak el, és ha kell, még többet is tudnak fizetni. Pedig az állam akkor jár a legjobban, ha továbbra is részben "kiszervezi" elkötelezett és szakmailag jól képzett vállalkozásoknak ezeket a közfeladatokat. Ha ezek az iskolák megszűnnek, és az állam veszi a nyakába ezt a terhet is, mindenki csak rosszabbul jár. Nemcsak a megnövekedő költségek miatt, hanem azért is, mert az alapítványi iskolarendszerbe sokan éppen azért kerültek be, mert az állami közoktatás nem tudta integrálni őket. Ezt az állami iskolákra erőltetett Hoffmann-Gloviczki-féle merev pedagógiai kultúra ma még kevésbé tenné lehetővé. Arra a lehetőségre pedig, hogy az állam azon akarna spórolni, hogy egyáltalán sehogy sem kezeli a legelesettebb gyerekek problémáit, s ezek az embertársaink mától egyáltalán nem számítanak fontosnak, még gondolni sem merünk.
