Interjú

„Valakinek ki kell fizetnie”

Zsiday Viktor befektetésialap-kezelő az inflációról

Belpol

Az infláció, főleg a magas energiaárak tartósan velünk maradhatnak, miközben a kormány ármaximálási gesztusa cseppet sem enyhít az inflációs nyomáson. De mi gátolhatja meg az árak vágtatását?

Magyar Narancs: A 2008–2010-es válságot követő évtizedben az elemzők és az elméleti közgazdászok jó része is úgy vélte, hogy hosszú időre, talán örökre búcsút inthetünk a magas infláció veszélyének. Most viszont visszatért – mi változott? Vajon csak a koronavírus okozta válság tehet az elszabadulásáról?

Zsiday Viktor: A történetet érdemes az 1970-es évektől kezdeni: akkor volt egy igen jelentős infláció, és utána a 80-as, 90-es években a jegybanki gondolkodást az határozta meg, nehogy még egyszer előálljon ugyanez a helyzet. A jegybankárok nagyon agresszíven léptek fel akár a nagyon kis inflációs veszély ellen is. Ennek az lett a következménye, hogy infláció híján lecsökkentek az inflációs várakozások. Másrészt jött a minden korábbi szintet meghaladó globalizáció, ami nagy árubőséget eredményezett és ez dezinflációval is járt: bármilyen árut bármekkora mennyiségben nagyon gyorsan lehetett gyártani. A 2008-as válság után ehhez hozzájárult a gazdasági visszaesés, ami, szemben a mindig inflatorikus hatású fellendülésekkel, dezinflációt okozott. E három tényezőről azt gondolták, hogy nem változnak: a globalizáció örökké tart, a jegybankok nagyon kemények lesznek, a gazdaság pedig gyengélkedni fog, nem gerjeszt inflációt. Ehhez képest ezek terén is folyamatos változásban van a világ. Például 2008 óta nem erősödik a globalizáció, ráadásul a mostani vírusválság egyre inkább abba az irányba tereli a vállalatokat, hogy csökkentsék, lerövidítsék a beszállítói láncokat, közelebb vigyék magukhoz a termelést, sőt inkább otthon termeljenek.

A jegybankok 2008 óta lassan, de folyamatosan elengedték az inflációt. Emellett van egy nagy gazdasági fellendülés a világban, 2019 végén 40 éves mélyponton volt – és lesz hamarosan megint – a munkanélküliség a világ fejlett államaiban. Tehát mindhárom tényező, amelyek miatt 2008 után esetleg még azt lehetett mondani, hogy ezután nem lesz infláció, mára rendre megfordult. Azt gondolom, nincs ebben semmi meglepetés, csupán a logikus következményt látjuk.

MN: A jegybankok által kitűzött inflációs céltól sokáig elmaradt a tényleges árdrágulás – a jegybankok a cél érdekében sokszor nem szokványos eszközöket is bevetettek. Ez is hozzájárulhatott az infláció túlpörgéséhez?

ZSV: Az inflációs cél önmagában is érdekes dolog: a Fed és a nagy európai jegybankok 2 százalék körüli vagy éppen az alatti inflációt céloztak meg – de hogy miért ennyit, annak semmiféle empirikus alapja nincsen. Tudták, hogy a defláció, azaz az átlagos árszint csökkenése veszélyes a gazdaságra: az 1 százalék még nagyon közel van a nullához, akkor már legyen inkább 2 százalék – valahogy így kalkulálhattak, de ilyen erővel mondhattak volna 3-at vagy 2,6-et is. A másik problémát az okozza, hogy miként mérjük az inflációt. A két legnagyobb devizablokkot nézve látszólag ugyanarra a 2 százalékos inflációs célra lőnek, miközben az amerikai fogyasztói inflációban olyan egyharmad súllyal benne vannak a lakásárak, az európaiban viszont nincsenek benne.

MN: A magyar inflációszámítás tartalmazza az ingatlanárakat?

ZSV: A magyarban sincsenek benne, mivel mi is az Eurostat-metodológiát alkalmazzuk. Ez óriási különbség Amerikához képest. Mintha egy amerikai meg egy európai autónál is az lenne a cél, hogy menjünk 100-zal, miközben az egyik mérföld/órában a másik meg kilométer/órában számolna. Az elmúlt időszak adatai alapján egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy a jegybanki kamatpolitika alkalmas lenne az inflációnak olyan mértékű finomhangolására, hogy mondjuk az 1 százalékos inflációt pusztán az alapkamat csökkentése révén emeljük meg 1,5 százalékra. Fordítva is igaz: egy 2,2-es infláció nem fog lemenni engedelmesen 1,6-re, amint a jegybank kamatot emelt. Nagyon úgy tűnik az elmúlt húsz év adatai alapján, hogy bár a jegybanki politika hat az inflációra, de sokkal durvábban, mint hogy általa pontos inflációs célokat érhessenek el. Emiatt a jegybankok mindenhatósága, az, hogy pontosan meg tudják határozni az inflációs célt, borzasztóan kétséges. Ráadásul nem is biztos, hogy 2 százalékon van az egyensúlyi infláció egy fejlett gazdaságban: lehet, hogy ennél kevesebb, miközben a jegybankok erőlködtek, hogy menjen még feljebb. Emiatt túlzottan alacsony kamatokat tartanak, remélve, hogy az majd felnyomja az inflációt – közben az alacsony kamatszint miatt mennek fel az ingatlanárak, de ösztönzően hat a részvénypiacokra is. Ezeknek pedig társadalmilag nagy kára lehet.

 
Fotó: Németh Dániel 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.