Pattanásig feszült, félelemtől eltorzult arcok, géprombolásba hajló, parázs munkásmozgalmi hangulat helyett ritkán látott béke és nyugalom honolt a Keletiben hétfő délelőtt, a hatvanórásra tervezetett sztrájk első napján. Az üres flaszteren csak néha tűnt fel egy-egy hetyke váltókezelő vagy sípját pörgető, fütyörésző kalauz húszéves munkaviszonnyal és havi nettó ötvenezerrel a háta mögött, akik egyebek mellett azzal csapták agyon az időt, hogy a sztrájk felől érdeklődőtől minden létező fényképes igazolványt elkértek ellenőrzésre, majd a rendkívüli helyzetre való tekintettel félrehívták egy csendesebb részre, és közölték vele, hogy ők semmit sem tudnak erről az egészről, mivel ők nem is sztrájkolnak, ám szívük a sztrájkolókkal van, de éppen most járt le a munkaidejük, így inkább otthon sztrájkolnak a tévé előtt. A "tízesen" álló vonat kalauza is sztrájkolt volna nagyon, mert szerinte is kevés a nyolc és fél százalékos béremelés, de nem tudott, mert éppen a reggeli vonatra osztották be, és sajnos ez a vonat éppen beleesett az elégséges szolgáltatásnak elnevezett dologba. Egyébként az ő szíve is együtt dobogott a sztrájkolókkal, de az "utazók" nem olyan összetartók, mint a mozdonyvezetők, akik úgyis mindig sztrájkolnak, ha szólnak nekik. Ezek után minek erősködjenek, ők egyszerű "utazók", a vonat így sem, úgy sem közlekedik.
Lélektani hadviselés
Az opportunista jelzőtől Szabó János sztrájkbizottsági elnök mentette meg a Keleti pályaudvart, aki érdeklődésünkre közölte: a látszat ellenére a vasutasok több mint fele nem vette fel a munkát a pályaudvaron. Azért csak ennyi, mert a felső vezetés "pszichikai ráhatással" folyamatosan megfélemlíti a dolgozókat. Ennek egyik ékes példája szerinte az, hogy hétfőn az országban mindenütt szakmai oktatást rendeltek el a vasutasoknak, amelyeken az állomásfőnökök más vezetőkkel és jogászokkal jelentek meg. A negyedévente szokásos kötelező fejtágítókon általában az új tarifákról, szabályzatokról kapnak tájékoztatást a sztrájkoló dolgozók. A Keletiben alig egy hónapja volt az utolsó, hétfő délelőtt, a szokásosnál hamarabb kiosztott fizetések után megint összegyűltek a posta felőli épület nyomasztó csarnokában, hogy a nem sztrájkoló állomásfőnöktől beszámolót hallgassanak meg "a kialakult helyzetről, a jegyek új áráról és sok más aktuális kérdésről". Az állomásfőnök kérdésünkre megerősítette, hogy a Keletiben a vasutasok fele nem vette fel a munkát, igaz, ezt a kijelentést a három reprezentatív vasutas-szakszervezet sztrájkbizottsági tagjainak szoros gyűrűjében tette a MaNcsnak.
Kérdőívek
A "pszichikai ráhatások" tárháza nem merült ki ennyiben. Jól értesült sztrájkoló vasutasok tudni vélik, hogy a MÁV felső vezetői közül többen a sztrájk kezdete előtt egy nappal, vasárnap délután felkeresték a forgalmasabb vasúti csomópontokat, hogy személyesen is elbeszélgessenek a dolgozókkal. "Cirkuláltak az országban, mint a mérgezett egerek", mondta Szabó János sztrájkbizottsági elnök, aki életében nem látott még MÁV-vezetőt vasúti kocsi kupéjában ücsörögni. Pontosabban Katona Kálmánról egyszer azt hallotta, hogy tavaly, amikor közlekedési miniszter lett, bevállalta a vonatot, és egyhuzamban síneken gördült le az egyik nagyobb vidéki állomására.
A szakszervezetisek szerint hétfő reggel valósággal égtek a telefonok a MÁV állomásain. A vonal egyik végén vezérigazgató-helyettesek, állomásfőnökök, de legalábbis szolgálatvezetők lógtak, a másikon adminisztratív dolgozók, kisfőnökök álltak, és olyan kérdésekre válaszoltak, hogy mi a véleménye a sztrájkról, vagy hogy szolgálatfelvételkor mit írt a kérdőívre. Ez a kérdőív amúgy köztudottan törvénytelen, mert a világon sehol és nálunk sem lehet írásban is kérni a munkavállalótól, hogy óhajt-e aznap sztrájkolni vagy sem.
A Keleti pályaudvar állomásfőnöke ezzel kapcsolatban azt mondta: a nyilatkozat azért fontos nekik, mert ezek alapján számolják el a fizetést a sztrájkolós napokra, ezért kell nekik pontos névsor. A munkabeszüntetők ezzel szemben azt mondják, hogy ha valaki sztrájkol, az úgyis látszik rajta. Azt hozzák fel példaként, hogy a beteggel sem íratnak alá egy kérdőívet arról, hogy dolgozik. Persze a beteg meg sem jelenik a mukahelyén, ellentétben a sztrájkolóval, aki a szolgálati helyén tartózkodik, és arra vár, hogy megegyezzen a munkáltató a szakszervezetével.
Van-e sapkád, kis füttyösöm?
A "pszichikai ráhatás" a sztrájkkal nem ér véget, sőt akkor kezdődik igazán. A Keleti sztrájkfőnöke szerint a MÁV-szabályzat olyan, hogy annak alapján bármelyik magyar vasutast bármikor ki lehet rúgni az állásából. "A kalauznak az állomáson az a dolga, hogy a vonat mellett álljon, és segítse, tájékoztassa az utasokat. Ha egy öreg nénit csomagjaival együtt felsegít a vonatra, akkor máris meg lehet fogni azzal, hogy nem állt a vonat mellett. Ha nem segít a néninek, akkor meg azért", ad ízelítőt a vasutas-hétköznapokból. Könnyű belekötni a munkaruhába is: ha egy mozdonyról olajosan száll le a gépész, és kijön elé egy, az átlagnál barátságtalanabb szolgálati főnök, máris begyűjtheti első írásos figyelmeztetését. Ha az illető nem túlságosan tanulékony, és ragaszkodik ahhoz, hogy munkaköri leírásának megfelelően sokat matasson az olajos gépházban, könnyedén az utcán találhatja magát. De ez még mind semmi a vasutasok cipőhelyzetéhez képest, villan Szabó János szeme. A MÁV évente egy új cipőt biztosít a kollégáknak, amit egy kifejezetten jó mozgású krampácsoló sem tudna egyben tartani fél évnél tovább. Ám ha a vasutas kolléga arra vetemedne, hogy saját pénzéből vásárolt saját cipőt húzna a lábára munkaidőben, és ezek után nem átallana még egy balesetet is elszenvedni, akkor bizony oda lehetne az egész táppénz, és még jól meg is büntetné őt a cég.
Bíró Tibor, a Vasutasok Szakszervezetének (VSZ) alelnöke a vasutas pszichoterror egy különös változatát, egy kitöltetlen fegyelmi megrovást mutat be nekünk a MÁV Andrássy úti vezérigazgatóságán. A mostani sztrájkra készített és speciálisan a jegyvizsgálók számára kidolgozott értesítésen a név, a fizetés összegének, valamint az elvárt büntetési összegnek a helyét a debreceni állomásfőnök üresen hagyta. A formanyomtatvány gyakorlatilag megelőlegezi a kalauz hanyag munkavégzését, és többek között olyan frappáns mondatokkal ajándékozza meg a kellemetlenné vált kollégát, mint: "Az előzőekre való tekintettel, miután lefizetése a munkatársai által teljesített lefizetési átlag felét sem éri el, munkája hatékonyságát elfogadhatatlannak ítélem meg", vagy: "Felhívom a figyelmét, hogy az Ön jelenlegi mukavégzése e területen nem biztosítja a MÁV jogos bevételeinek behajtását", majd miután a MÁV Rt. üzletszabályzatára hivatkozik, sejtelmesen úgy fejezi be, hogy "az előzőek miatt amennyiben munkája hatékonyságán pozitív irányban nem változtat, kénytelen leszek az érvényben lévő jogszabályok szerint eljárni. Debrecen, 2000. január 4. Aláírás: Balla Károly csomóponti állomásfőnök."
A számok világában
Márkus Imre, az VSZ elnöke hétfőn délután öt óra körül, egy rövidke egyeztető tárgyalás után nevetgélve járkált a MÁV-központ konferenciatermében, majd nyilatkozott egyet az egyik kereskedelmi tévének, aztán arról beszélt szakszervezetis kollégájának, hogy másnapra jól fel kell készülniük a vasutasok fizetéséből, mert az egyik jobboldali újság szerint azok nem is olyan rosszak, és mindenáron a többi fizetéssel akarja összehasonlítani az övékéit egy tévéműsorban. Bíró Tibor alelnök eközben a MaNcsnak egyhuzamban cáfolja a MÁV-vezetés által közzétett számokat, és felhívja a figyelmüket, hogy a Kukely Márton vezérigazgató által ajánlott 8,5 százalékos béremelés valójában csak 5,88 százalék, a többi a tavalyról elmaradt teljesítményjuttatás, illetve "pofapénz", amit majd a 400 ezertől 1,2 millió forintig különprémiumban részesített csomóponti vezetők és állomásfőnökök osztanak el a dolgozóknak. Cáfolja azt is, hogy a MÁV 2000-re tervezett vesztesége 28 milliárd lenne. Szerinte ez csak számolási trükk "az amortizációs kulccsal", hiszen 1999-ben is csak 7-9 milliárd volt az eltérés, majd egy huszárvágással rosszízű csúsztatásnak minősíti, hogy a vezérigazgató a szakszervezeteknek adott milliárdról beszél, és abból akar bért emelni, amikor összesen ha kapnak 150-200 millió forintot. A MÁV-ot ő egy csődtömegnek tartja, számításai szerint a vasút annyira eladósodott, hogy tíz éven keresztül évi 80 milliárd forint fejlesztési pénz kellene a feltámasztásához.
A szakszervezeti vezetők több mint harminc tárgyalási kísérlet után is váltig állítják: nem haragszanak a MÁV-vezetésre és a mögötte álló kormányra, csak azt fájlalják, hogy a vasút nyolc százalékkal kevesebb állami pénzt kapott idén, mint tavaly. Az ígérgetésekből azonban elegük van, ráadásul most még csak nem is ígér nekik senki semmit, legfeljebb egy 800 fős létszámleépítést. Nem tudják elfogadni az egy számjegyű béremelési ajánlatot, és kitartanak: ha kell, az idők végezetéig sztrájkolni fognak.
A MÁV-vezetést és Katona Kálmán szakminisztert eddig nem hatotta meg e pszichés ellenhatás. Kérdés, hogy az 1,3 millió vasúton utazó embert meghatja-e.
Kovács Róbert
