Visszavonják a pedofíliával gyanúsított edző kitüntetését Szigetszentmiklóson

Belpol

Az MSZP szólította fel erre a polgármestert, aki ezután egy órán belül kezdeményezte S. Tibor díjának visszavonását.

A szigetszentmiklósi MSZP elnöke, Fazekas-Verba Szabolcs szombat este felszólította Nagy János polgármestert, hogy hívjon össze rendkívüli képviselő-testületi ülést, amelyen méltatlanság miatt azonnali hatállyal vonja vissza a gyermekprostitúció elsősegítésével gyanúsított S. Tibor városi kitüntetését. S. Tibor még 2000-ben részesült Szigetszentmiklós Városi Testnevelési és Sport Díjában, korábban kézilabdaedzőként dolgozott az egyik helyi általános iskolában.

Fazekas-Verba közösségi posztjában úgy fogalmaz, kétli, hogy a polgármester ne lenne képben S. Tibor korábbi díjazásával kapcsolatosan. „Lehetett valaki akármilyen jó kézilabdaedző, városszerte közismert személy, azt gondolom, hogy ez az eset nem tűr halasztást és érthetetlen Nagy János csendje az ügyben. Csütörtökön testületi ülés volt, ahol lehetősége lett volna sürgősségi indítvánnyal kezelni ezt a helyzetet. Ehelyett egy újabb TAO-s földeladás került csak a képviselők elé, amit szerencsére nem támogattak a képviselők Nagy szándékainak megfelelően.” Fazekas-Verba felszólítását azzal is nyomatékosította, hogy S. Tibort 2006-ban hasonló bűncselekményekért jelentették fel, és jogerősen elítélték.

Nagy János polgármester az MSZP elnökének posztja után egy órán belül arról közölt videót a Facebookon, hogy kezdeményezi a kitüntetés visszavonását, miután megbizonyosodott arról, hogy a bűncselekményt elkövetett férfi megegyezik S. Tiborral.

Telex a rendőrség beszámolójára hivatkozva arról írt a hét közepén, hogy maszkokat, szexruhákat, szexuális segédeszközöket foglaltak le a rendőrök egy férfinél Szigetszentmiklóson, miután kiderült, városszerte tinédzsereket traktál itallal, cigarettával, ajándékokkal, és nem titkolja vonzódását a fiatalokhoz. S. Tibor a kihallgatásán azt mondta, szerinte nincs semmi kivetnivaló ösztönei kielégítésében. A férfit előzetes letartóztatásba helyezték, több rendbeli gyermekprostitúció, kihasználás és kóros szenvedélykeltés vétségének gyanúja miatt.

A szigetszentmiklósi rendőrök egy anya októberi bejelentése után kezdtek el nyomozni, majd eljutottak a 63 éves férfihoz, akinek három áldozatát is azonosították. Kiderült, a pedofil férfi esetenként 5-10 ezer forintot is kínált a kamaszoknak szexért cserébe. Házának szeparéjában egy zöld békajelmezt is lefoglaltak a rendőrök.

S. Tibor 2000-ben a Kézilabda Sportkör elnökeként részesült a városi díjban. Az önkormányzat rendelete szerint Városi Testnevelési és Sport Díjat azok kaphatnak, „akik a település sportéletének fejlődése érdekében hosszabb időn át kiemelkedő tevékenységet folytattak és tevékenységükkel számos elismerést vívtak ki” maguk és a város számára.

Szigetszentmiklóson az ellenzéki pártok viszonya megromlott a korábban még az MSZP által delegált, azóta a Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz kötödő Nagy János polgármesterrel. S. Tibor 2002-ben az önkormányzati választáson is indult a SZÖ-SZI (Szövetség Szigetszentmiklósért) Egyesület színeiben. Ekkor közös csapatban szerepelt a helyi városüzemeltető cég 2020-ban nyugdíjba vonult igazgatójával, Szarvas Tiborral valamint az önkormányzati cég jelenlegi igazgatójával.

Az ellenzéki pártok közötti első nagyobb konfliktust többek között S. Tibor jelölttársa, Szarvas Tibor leváltásának szándéka okozta. Az ellenzéki pártok szövetsége, a DK-MSZP-Momentum-LMP rögtön a 2019-es önkormányzati választás után szerette volna leváltani a korábban adócsalásért és közokirat-hamisításért jogerősen elítélt Szarvas Tibort, azonban Nagy János visszavonta az erről szóló előterjesztést. Nagy ezt követően váltotta le a DK-s alpolgármesterét, majd váltotta le a fideszes képviselőkkel együttműködve az önkormányzati bizottságokból a DK-s, momentumos és szocialista delegáltakat az őket támogat civilekkel együtt.

(Címlapképünkön a szigetszentmiklósi városháza. Forrás: Szigetszentmiklós város hivatalos oldala Facebook)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.