A Fidesz szombati rendkívüli kongresszusa a várakozásoknak megfelelően szétválasztotta a kormányfői és a pártelnöki posztokat (ez ellen hárman szavaztak csupán), s mindössze egy tartózkodással választotta elnökévé Kövér László titokminisztert. (A Világgazdaság szerint Kövér márciusig miniszterségét is megtartja.)
Kövér László kongresszusi beszéde - amit, mivel elnökjelölti minőségében mondta el, programbeszédnek is nevezhetnénk, ha éppen a programadás nem hiányoznék belőle - esemény lett: a média erre figyel, az ebben elhangzottakat idézi, elemzi. Pedig hülyeséget Kövéren kívül mondott más is, leginkább Deutsch Tamás (lásd erről keretes írásunkat); pedig Orbán Viktor érdekes dolgokról beszélt, ráadásul okosan és szellemesen; pedig voltak figyelemre méltó hozzászólások is (például a Mádi Lászlóé); pedig néhány nagy név - Áder János, Pokorni Zoltán - korrekt tárgyszerűségre törekedett.
De hát Kövért verbálisan általában is nehéz überelni, olyankor meg, amikor egyértelműen ő a főszereplő, vagyis hivatalból is muszáj neki odamondani, egyszerűen verhetetlen.
"Vagyok, aki vagyok"
Pedig semmi váratlannal nem állt elő: "csak nekünk fontos ez a nemzet", csak a Fideszt (és a hozzá közel állókat) érdekli, mi lesz ötven év múlva a határon túli magyarokkal, csak nekik van érvényes mondandójuk a magyarságról, mert "nekünk nem térkép e táj", mert "mi nem ideiglenesen állomásozunk itt, nem világpolgárokká akarjuk nevelni gyermekeinket", és mert az elmúlt tíz évben Magyarország polgáraival együtt osztoztak jóban-rosszban, nem pedig zsíros ösztöndíjakon dekkoltak nyugati nagyvárosokban, és "nem onnan szakértettük meg, mit rontanak el itthon a többiek". Meg hogy 1998-ban az volt a tét, hogy az ország abba a posztkommunista mocsárba süllyed-e vissza, amit Meciar, Iliescu, Milosevic és itthoni elvbarátaik neve fémjelez. A már jól ismert kövéri filippikák ezek, kétségkívül mély érzelmi átéléssel előadva. Hangja a fent idézett részeknél remegett, világos, hogy e szavak legbelülről jöttek.
Kövér Lászlót szokás szerint elragadták az érzelmei. Ezért is védtelen; most sem bírta megállni, hogy ne szaladjon bele egy kétes ízű gondolatfutamba: ugyanazon mondattal akarta bizonyítani az SZDSZ alávalóságát és azt, hogy ő nem antiszemita (amit pedig sokan gondolnak róla, és ami Kövérnek őszintén fáj). "Ez nem az a liberális párt, amelyben azért nem választanak meg valakit elnöknek, mert a szülei kommunista zsidók voltak", mondta, s erre, tapintatból, ne is vesztegessünk több szót e helyütt.
"Vagyok, aki vagyok", jelentette ki Kövér arra célozva, hogy a párt személyében "nem vesz zsákbamacskát"; ő kiszámítható, miként pártja is az ("vagyunk, akik vagyunk", volt az ezt megelőző logikai lánc beszédében).
Nincs alternatíva
Kövér, akit azért állítottak (fogalmazzunk pontosabban: azért állt) pártja élére, hogy teljes energiáját a 2002-re összehozandó választási szövetség megteremtésére fordítsa, az SZDSZ-en és az MSZP-n kívül jókorát rúgott koalíciós partnereibe is. E gesztusban tagadhatatlanul volt valami Petőfi Sándor-i: a költő képviselőjelöltként úgy korteskedett anno, hogy mindenféle tahó állatoknak elmondta reménybeli választóit, akiket majd ő jól kivezet a világosságra. (Kétségtelen, a választási kudarcélmény aztán ragyogó Petőfi-műveket inspirált.)
Az a keménykedő magabiztosság, hogy nincs alternatívája a Fidesznek - erről Rogán Antal is értekezett -, mindenekelőtt az akadékoskodó kisgazdáknak és MDF-nek szólt. (Csak közbevetőleg: Orbán két évvel ezelőtt azon rágott be, hogy Hornék elkezdték hajtogatni ezt az alternatíva-dolgot; de hát régen volt ez.)
A Fidesz szempontjából Kövérnek akár igaza is lehet: az MSZP-t, példa rá 1998, csak együttesen lehet legyőzni, a kicsinyes önérdekek e nagy cél ellen hatnak ("nem nekünk van szükségünk összefogásra, hanem az országnak", mondta kongresszusi beszédében). A kisgazdák meg az MDF nézőpontjából szemlélve az ügyet viszont Torgyán Józsefnek és Dávid Ibolyának is igaza lehet: az együttműködés nem a másik bedarálását, súlytalanná tételét célzó leplezetlen szándékot kell hogy jelentse. (Mint például az egyébként is mesterkélt ún. kabinetrendszer újragondolása, aminek nyilvánvalóan Torgyán meggyöngítése volt a célja; és amelynek során, nem először, alábecsülték a kisgazda Vezért. Meg is lett az eredménye: Torgyán úgy elhajtotta a kancelláriát, hogy arra Orbán Viktor sem tudott mást mondani, mint azt: ha nem, hát nem.)
A reménybeli szövetséggel (pártunióval?) amúgy is gondok lehetnek: a kisgazdák eddig sem akartak integrálódni, újabban az MDF sem rohan a Fidesz karjaiba. Aligha véletlen, hogy kisgazda és MDF-es főembert nem láttunk vendégként a kongresszuson. A párt pedig bevetette a titkos csodafegyvert, Surján Lászlót: a Fidesz-frakció részét képező Magyar Kereszténydemokrata Szövetség első embere nem csupán hűségnyilatkozatot tett a Nagy Testvérnek, de meg is feddte a koalíciós partnereket, útmutatást adva egyúttal a helyes viselkedés mikéntjét illetően (a problémákat ő nem viszi a nyilvánosság elé, hanem belső körben veti fel "a cipő szorításának a helyét").
A jó meg a rossz?
Kövér a megválasztása előtti napokban és szombat óta is többször kifejtette: vannak ügyek, amik tényleg azok, amiknek látszanak; a Fidesz szervezeti változása is ezek közé tartozik. A jelek szerint így is van, noha sokan próbáltak más magyarázatot adni a szombaton történtekre. Íme néhány: Kövér pozíciója gyengült, az érzelmein uralkodni képtelen miniszter egyre kényelmetlenebb lett Orbán Viktornak, ezért kellett őt átirányítani pártvonalra; Kövér pozíciója erősödött, lám, Orbán kezdeti ellenkezése dacára szétválasztották a párt- és miniszterelnökséget, befolyása a Fidesz élén tovább nőhet; egyszerű kommunikációs trükkről és nem lényegi fordulatról van szó, amit éppen az jelez, hogy Orbán helyére a hű barát és legfőbb bizalmas lép és így tovább.
Pedig valóban arról lehet szó, hogy az önképe szerint a magát a jobbközép integráló erejének tartó Fidesz felkészítése - ha kell, akár a szövetségesekkel is konfrontálódva - a 2002-es választásokra egész embert kíván, s erre Orbán mellett/helyett a keménykezű Kövér a legalkalmasabb. Merthogy tőle tartanak a barátok is; az azért nem véletlen, hogy sem Dávid Ibolya, sem Torgyán nem fogadta kitörő lelkesedéssel a vezércserét, Torgyán ki is jelentette, hogy az ő partnere továbbra is Orbán Viktor marad - és ebben hiba lenne Kövér lebecsülését látni. Az sem állítható viszont, hogy Torgyán beijedt volna; játszhatja a kérlelhetetlen erőskezűt Kövér, ha mondjuk Torgyán belengeti Orbánnak néhány törvénytervezet esetleges meg nem szavazását. Az az elképzelés tehát (ha van ilyen a Fideszben, márpedig a jelek szerint van), hogy Kövér nemcsak a pártmunka, de Torgyán alól is tehermentesítheti a miniszterelnököt, gyermeki lélekre vall. Mint ahogyan az is, hogy a mérsékelt hangvételre váltó Orbán majd begyűjti, illetve megtartja a hovatovább legendássá váló volt SZDSZ-es szavazókat, a rettenthetetlen Kövér meg belekanyarint egy derekasat a kisgazda meg miépes bázisba.
Kérdéses az is, hogy a pártelnökként egyre többet nyilatkozni kénytelen Kövér miatt megrettenő híveket Orbán megtervezett nyugodtsága megtarthatja-e. Működhet-e egyáltalán ez a "jó rendőr - rossz rendőr" párosára hajazó forma? Már ha tényleg szó van erről is. Amit nem hinnénk, hiszen ha egy ilyen taktikát komolyan gondol bárki is, ahhoz nagyon hülyének kellene tekintenie a választópolgárt.
Ami viszont feltűnő volt: Orbán a beszédében nem ideologizált, hanem konkrét dolgokról szólt, érvelt és nem kijelentett, Kövérrel ellentétben - egy erőltetett és valószínűleg nem is igaz anekdotától eltekintve - nem vagdalkozott. (Az anekdota szerint 1994 nyarán ő lement a falujába megkérdezni a földijeit, mit válaszoljon az MSZP koalíciós ajánlatára, a nép bölcs fiai pedig rávezették, hogy ezt bizony nem szabad elfogadni; túl azon, hogy a történet milyen roppant módon életszerű, nem árt tudni, hogy a Fidesz semmiféle hivatalos koalíciós ajánlatot nem kapott 1994-ben.)
A helyzet belül
Orbán a szétválasztás mellett a párt jelenlegi állapotával érvelt. Nem valószínű, hogy puszta hangulati elemről volna csupán szó. Mádi László is hasonlókról beszélt; a Fidesz, amely bár a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkezik, nem nagy párt. És valóban: mint szervezett erő a Fidesz az MSZP-t meg sem közelíti (alighanem az FKGP-t sem), a végeken ráadásul mindenféle baljós dolgok történnek (a Helmeczy-ügy Szabolcsban, a nyelvvizsgaügy miatti erjedés Szombathelyen, a renitenskedő gyöngyösi alapszervezet stb.)
A Fidesz irányítóit (ez legjobb esetben is hat ember: Orbán, Kövér, Áder, Pokorni, Szájer József, Várhegyi Attila), de a második vonalat is elvitte a kormányzás; nem csoda, ha több felszólaló is arról panaszkodott, hogy magukra maradtak. Kövér megválasztásával viszont a párt megkapja az egyik legfőbb embert; de a változással a másik legfőbb embernek is könnyebb lesz a helyzete. Ez már a kongresszuson is kiderült: a Magyar Köztársaság miniszterelnöke szombat délután kettő és fél három között a sportcsarnok "A" szektorának lépcsőjén ülve demonstrálta vezető és vezetettek újra kiteljesülő harmóniáját. (Azt nyilván csak közismert rosszmájúságunk mondatja, hogy e spontán epizód éppen az újságírók számára kijelölt padsorok előtt esett meg.)
A miniszter- és pártelnöki posztok szétválasztását bevallottan is a romló népszerűségi mutatók motiválták: ezt többen is megállapították a kongresszuson. (Az MDF válasza egy hasonló helyzetre 1992-ben egyfelől Csurka István dolgozata, másfelől a mosolyoffenzíva meghirdetése volt, ha emlékezünk még erre.)
Pánikhangulat mégsem volt. Nincs is oka erre a Fidesznek; korai lenne bármely politikai erőnek azt hinnie, hogy 2002 már eldőlt. Annyi történt, hogy a Fidesz deklaráltan is megkezdte a felkészülést a következő választásokra. Hogy aztán a formai változtatásokat tartalmiak is követik-e, s hogy mindez mire lesz elég, azt per pillanat tán a Kövér Laci se tudná megmondani. Pedig ő aztán sokat tud.
Bundula István
A Tamás rettentő
MSZP-káderek csemetéi amőbáztak méregdrága amerikai egyetemeken Soros-ösztöndíjasokkal, miközben a magyar családok többségének itthon gyerekeik taníttatása is gondot jelentett - imigyen buzgott föl a sportminiszterből a keserűség.
Deutsch Tamás rettentő dühe a zsíros Soros-ösztöndíjakon tovább zsírosodó, hájas MSZP-funkcionárius gyerekek ellen különösen szemléletes eleme volt a sportminiszter cizellált metaforáktól amúgy is csillogó felszólalásának. Szinte magunk előtt láttuk, amint a sok kis kommunista gömböc véres, hurkás ujjával a pad alatt amőbázott mondjuk a University of California, Los Angeles uzsoraszemináriumán, miközben itthon maradt kortársaik csak butultak és butultak és még tovább butultak!
Bár Deutsch csak most leplezte le a Soros Alapítvány titkos stratégiáját, a Fidesz vezetői már a 80-as évek végén átláthattak a szitán, és személyesen is mindent elkövettek e stratégia kudarcáért. Ha másként nem ment, hát inkább öntestükkel fogták fel az ördögi ösztöndíjosztó gépezet csapásait, vállalva akár az önkéntes száműzetés keserű hónapjait is, csak azért, hogy eggyel kevesebb kis funkcionárius torpedózhassa el a magyar jövőt. Mert ugyan mi másért pályázott volna maga Deutsch Tamás is (sikerrel) "útiköltségre, biztosításra és zsebpénzre" a Soros Alapítvány ösztöndíj-kiegészítő programjához, megfejelendő a University of Tenesseen elnyert ösztöndíját? (Forrás: névSoros 1984-1994, Budapest, kiadja a Soros Alapítvány Titkársága.) Orbán Viktor, Szájer József és Németh Zsolt pedig egyenesen 3-9 hónapos külföldi posztgraduális képzésnyi ösztöndíjjal késleltették a komenista hájlerakódást ("a költségeket teljes egészében az Alapítvány fedezte"): Orbán politológiát, Németh szociológiát, Szájer pedig jogtudományt hallgatott - e két utóbbi illető 8-8 hónapig - Oxfordban. Érdekesség, hogy Schmidt Mária neve is felbukkan a névSoros eme fejezetében: ő az Egyesült Államokban, az Indiana Universityn habzsolta el a tudást a vörösök elől. Sőt: maga a ravasz Stumpf Sztyopa is megrövidítette a tőzsdecápát egy amerikai repülőjeggyel (lásd: i. m. "Külföldi nemzetközi tudományos konferenciákon való részvétel"), arról már nem is beszélve, hogy az überminiszter éveken át tagja volt az Alapítvány egyik legfontosabb testületének, a nagykuratóriumnak.
A Soros Alapítvány a hősi, rendszerváltó időkben egyébiránt nemcsak e reményteli ifjakat hordozta a tenyerén, hanem infrastruktúrával is ellátta formálódó pártjukat: így kapott a Fidesz Molnár utcai irodája 1989 szeptemberében 3,2 millió forintnyi számítógépet, videomagnót stb., a pápai Fidesz-csoport 600 ezerért irodát (Pápa már akkor is Kövér Country volt) és kisebb adományokat a szombathelyi, pécsi szervezet. A Századvég kiadó, ahol a mostani pártvezetés úgyszólván teljes számban szerkesztői feladatokat látott el, szintén a Soros Alapítvány segítségével indult el pályáján, miként bőven kapott akkoriban a Bibó István szakkollégium is; és nyilván még számos csatornán áramlott Soros-pénz a Fidesz-vezetők irányába.
Amit, tegyük hozzá gyorsan, természetesen így visszatekintve is teljesen rendjén valónak kell látnunk. Hiszen megérdemelték, s a cél is nemes volt. Sőt Deutschot talán érdemes lett volna tovább taníttatni is: milyen jól jönne most a Fidesznek az a komcsi ifjonc, aki helyett most nem ő lenne ilyen rettentő buta.
- dha -
