E. Zsanettet 2007. május 4-én 4 óra 55 körül állították meg rendőrök a Múzeum körúton. Huszonhat perccel később mobiltelefonja hívásának elemzése szerint már a Váci úti lakhelye körül lehetett, ezért harminc perc állt a rendőrök rendelkezésére, hogy - a lány állítása szerint - autóval az erőszak helyszínére vigyék, megerőszakolják, majd visszatérjenek. Az ügyészség 2007 végén bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást, mert a cellainformációk, a tanúvallomások és a kamerafelvételek egybevetése alapján szerintük kizárható az erőszak. "A cselekmény idején már világosodott, szemerkélt az eső, az utcán gyalogos- és autóforgalom bonyolódott, így gyakorlatilag kizárható, hogy a sértettet ilyen körülmények között egyenruhás rendőrök egy belvárosi utcán, a szolgálati gépjármű előtt állva erőszakolták volna meg" - többek között erre jutott a vádhatóság.
Kulcsfontosságúak azok a kamerafelvételek, amelyeken egy a síneken szabálytalanul visszaforduló autós, majd az azt követő és a Múzeum körútra visszatérő rendőrautó látszik. Az aznap a rendőrgépkocsit vezető I. Tibor ötödrendű vádlott szerint ez az ő autójuk volt; ha pedig ők igazoltatták a szabálytalan autóst, akkor alig öt perc állhatott csak rendelkezésükre ahhoz, hogy Zsanettet elvigyék, megerőszakolják és visszamenjenek. Ráadásul a lány úgy emlékezett viszsza, hogy hosszabban utaztak az autóval. Az előző cikkünkben idézett kirendelt számítógépes szakértő szerint viszont semmi sem bizonyítja, hogy valóban a vádlottak autója hajtott a szabálytalankodó kocsi után.
Ráadásul az autósról az első kihallgatásokon csak két rendőr számolt be. Hárman egyáltalán nem említettek ilyet, sőt a másodrendű vádlott kifejezetten az ügyész kérdésére válaszolva szögezte le:
ő nem emlékszik
ilyenre. Negyedrendű az elsőrendű T. Péter utasítására emlékezett, hogy míg ők a másodrendűvel intézkedtek, hármójukat a megforduló autós után küldte. A gépkocsit vezető I. Tibor szerint nem T. Péter, hanem egyik kollégája szólt, hogy menjenek a kocsi után, és ők nem hárman, csak ketten indultak intézkedni. Második meghallgatásukkor T. Péternek már eszébe jutott az autós, ám másik két rendőrnek továbbra sem. Máshogy emlékeztek arra is, hogy melyikük szállt ki igazoltatni a sofőrt, és hány percig tartott az intézkedés. Míg a Zsanettet igazoltató T. Péter szerint a három kolléga pár percig intézkedett a szabálytalan autóssal szemben, a negyedrendű B. Gergely tíz percről beszélt. Tuza Péter (Zsanett ügyvédje) felvetésére, hogy miért nem büntették meg a szabálytalan autóst, miközben Zsanettal harminc percet foglalkoztak, és haza is kísérték, a rendőrök azt felelték: az egy kulturált úriember volt, és a papírjai is rendben voltak. A védelem szerint egyébként a vádlottak nem ellentmondtak egymásnak, csak első kihallgatásukkor nem mindenkinek jutott eszébe ez a nem releváns részlet. A védelem állítja: képtelenség úgy meghamisítani a kamerafelvételeket, hogy azok mind a vádlottak vallomásaival, mind a cellainformációkkal szinkronban legyenek; ráadásul kihallgatásukkor a vádlottaknak fogalmuk sem volt a felvételek meglétéről.
Az ellentmondások nemcsak Zsanett ügyvédjének, hanem a vádlottak akkori parancsnokának és szolgálati elöljárójának is föltűntek. P. István május 4-én ugyan nem dolgozott, de helyettese a hír nyilvánosságra kerülése után vizsgálta a kora hajnali időpontokat, és az alapján kizárta, hogy a később megvádolt öt férfiról lett volna szó. Az első hírek alapján a rendőrség azonban csak a reggel 5 óráig tartó időszaknak nézett utána, vagyis addig, amíg Zsanettal szemben intézkedni kezdtek. Majd két hétbe telt, míg rádöbbentek arra, hogy az élet 5 óra után sem állt meg.
"Figyeltem a reakciójukat, hangulatváltásukat" - mondta a nyomozás során P. István, aki beosztottai elmondásában három ellentmondásra figyelt föl. Nemcsak azt mesélték másképp, hogy ki hol ült az autóban, de a járőrpárokat is felcserélték, és az útvonalra is másképp emlékeztek. "A tévében láttam. Bebizonyosodott, hogy erőszak volt. Csak négy óráig tudtam aludni" - ezt mondta a parancsnoknak az ötödrendű vádlott, amikor az elé ment a Keletibe. I. Tibor azt is hozzátette: ő viszi az óvodába az ötéves gyermekét. "Ma még."
"Hogyan értelmezte ön azt, I. Tibor milyen erőszakról beszélt?" - kérdezte a parancsnoktól Tuza Péter.
"Fogalmam sincs" - válaszolta P. István.
"Hogyan értelmezte azt, hogy 'bebizonyosodott'?"
"Valószínűleg nem egy három évvel korábbi ügyről beszélt, hanem a május 4-iről."
"De az ötödrendű nem tette hozzá, hogy 'hát én ott voltam, mit beszélnek összevissza'?"
"Emlékeim szerint öt mondatot mondott."
"Ön nem kérdezett vissza?"
"Nem."
Az ügybe a parancsnok szerint bekapcsolódott a rendvédelmi szerveken belüli jogsértéseket vizsgáló Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata, a Rebisz kvázi ezen keresztül kommunikált az ügyészséggel. Tuza Péter szerint ez azért releváns, mert nem tudható, hogy ők folytattak-e titkos vagy nyílt vizsgálatot, és ennek van-e valamilyen írásos nyoma. Ugyanígy furcsa, hogy a magánvádló soha sem jutott hozzá a tárgyalásokon többször említett (a kocsikban lévő) szolgálati rádiók hangfelvételeihez.
A nyomozás során az ügyészség "rábukkant" néhány volt osztálytársra, akik kis színes történetekkel támasztották alá: Zsanett már 13-14 évesen is azt állította, hogy beszorították egy kapualjba, volt két kolléga, aki erőszakosan nyomult rá, és egy volt szeretőt is ezzel vádolt. Egy egész tárgyalási nap telt el a múltból előrántott volt osztálytársak meghallgatásával. E. Nikolett arról számolt be, hogy
valakitől azt hallotta,
hogy Zsanett azt mesélte valakinek, hogy valamely volt kollégái erőszakoskodtak vele. Szintén kérdezte az ügyészség Sz. Dávidról, akivel Zsanett rövid ideig kavart. Zsanett állítása szerint a fiú egyszer erőszakoskodott vele, miközben a fiú az ismerősi körben úgy mesélte: Zsanett tartozott neki pénzzel, abból volt a konfliktusuk.
"Amikor ezekről a történetekről beszéltek egymás közt, Zsanett kitalációjaként említették, vagy komolyan vették?" - kérdezte Sári Zoltán, az elsőrendű vádlott védője.
"Sz. Dávidnak adtunk igazat."
"Volt-e olyan ember, aki Zsanettnak hitt volna?"
"Hasonlóan gondolkodtak, mint én."
Zsanettől pedig a negyedrendű védője kérdezte meg:
"Önt a baráti köre hogy kezeli? Mint erkölcsös, konzervatív, vagy ledérebb személyt?"
"Ez hogy tartozik ide?" - kérdezett vissza Tuza.
"Ezt kérdezze meg másképp" - hangzott a bírói rendreutasítás.
Sz. Dávid a bíróság előtt is beszámolt az évekkel ezelőtti eseményről, amikor azért hívogatta Zsanettet, hogy - mint állította - visszaszerezzen tőle 30 ezer forintot. Erőszakról szó sem volt. Amikor végképp nem értjük, mi köze ennek az egésznek a nemi erőszak megtörténtéhez, betoppant a kulcsfigura, H. Brigitta, aki az összes régi ismerős elérhetőségét megadta a rendőrségnek. A bíró kérdésére - miért gondolta, hogy fel kellene világosítani a rendőrséget - Brigitta magabiztosan felelt: nem akarta, hogy több ember élete menjen tönkre Zsanett hazugsága miatt. Tuza érdeklődésére, vajon hogy került kapcsolatba a rendőrséggel, Brigitta azt mondta: önként jelentkezett egy mailben, de már nem emlékszik, hova küldte.
Az erőltetett ütemű meghallgatások után november 29-én a bíróság nyolc orvos szakértőt hallgatott meg: négy hemogenetikus-szerológus az ügyészség számára készített szakvéleményt, négyen pedig Tuza Péter kérésére. Utóbbiakat nem rendelte ki szakértőként az ügyészség, ezért ők csak tanúnak minősülnek.
"Döbbenetes volt, hogy én itt két személytől is vártam spermanyomot, de nem volt ilyen. Szaladtam a főnökömhöz, hogy nagy baj van, nem találtam semmit" - mondta a bíróságon Lászik András, aki elsőként vizsgálta át Zsanett ruházatát, a rendőröktől lefoglalt szolgálati ruhákat, valamint a rendőrgépkocsiban talált nyomokat (a tárgyi bizonyítékokat csak hetekkel a feljelentés után foglalták le - V. Sz.). Az elvégzett citológiai és DNS-vizsgálatok szerint nem volt Zsanett ruháján a rendőröktől, a rendőrök ruházatán pedig Zsanettől származó DNS-minta. Mivel azonban Zsanett átadta az iratait, és az elsőrendű vádlott ült a lány autójában, ezek megléte sem igazolna semmit, hisz a nyomok oda-vissza keveredhettek.
"Ha csak félrehúzták a bugyit, és nem volt ejakuláció, akkor is kellene lenni spermanyomnak?" - kérdezte Lászikot és kollégáját, Csete Klárát Nyilas Levente bíró. "Ha nem történt ejakuláció, mi miért kerestünk ondót? Akkor miért történt a vizsgálat?" - csattant föl élesen Csete doktornő. A két szakértő határozottan állította: ha megtörtént a behatolás, sérülésnek és/vagy vérnek kellene lennie a hüvelynél.
"Ha ezek nincsenek, nem történhetett meg az erőszak?" - kérdezte a bíró. "Mindig vannak csodák, kivételek - válaszolta Lászik. - Ha valaki pánikban van, a nyálkahártyái kiszáradnak, a hüvelyé is, ha valaki erőszakosan behatol, sérülést kell okoznia." A Zsanettnél látleletet készítő orvos ilyet nem jegyzett fel.
Lászikéktól gyökeresen eltérő volt a véleménye a Tuza által felkért Egyed Balázsnak, illetve a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet hemogenetikai szakértői osztálya két prominensének. Állításuk szerint a Lászikék alkalmazta módszer nem volt megfelelő. A DNS-vizsgálat egymásra épülő fázisai nem minden esetben nyomon követhetők. Egyed sajátosnak nevezte, hogy Lászikék csak az értékelhető mintákat tüntették föl, mert ez szubjektív adatcsoportosításra ad módot. Pádár Zsolt és Woller János szerint indokolt lenne további, úgynevezett Y-kromoszómás vizsgálatokat végezni, mert annál már csekély mintából is kimutathatók az esetleges férfi sejtmaradványok. Pádár szerint a kirendelt szakértőket
az ügyészség eleve
"arra predesztinálta", hogy csak a spermákat és a hajszálakat vizsgálják, de a tapasztalat szerint "számtalan egyéb biológiai nyom akadhat". Lászikék és Kósa Ferenc professzor vitatták, hogy további vizsgálatok bármilyen új eredményt hozhatnának.
Zsanett május 4-én saját nőgyógyászához ment el vizsgálatra. A külföldi orvos nem szabályszerűen rögzítette a látottakat. A hüvelynél sérülést nem jegyzett föl, ugyanakkor "mind a jobb, mind a bal combon ujjnyomatokat és ennek hatására bevérzések alakultak" (sic!). Zsanett a méh és a petefészek környékén jelzett fájdalmat, de az peteéréstől is lehetett. Mannah Rodwan doktor későbbi tanúvallomásában azt mondta: az erőszaknak nem feltétlenül kell sérülést vagy vérzést okoznia. Habár a doktor a vizsgálat során nem talált nemi erőszakra utaló jelet, szerinte "egy 21 éves nő már kifejlett, meg lehet úgy erőszakolni, hogy az ne járjon hüvelysérüléssel". Meghallgatásán azt mondta, hogy a megragadásnyomok világoskék-sárga színűek voltak.
A lány szerint a hátul álló férfi ragadta meg a combján, akkor keletkeztek a sérülések. A tárgyaláson húga és keresztanyja amellett tanúskodott, hogy egy nappal korábban még nem voltak sérülései. Soltészné Nagy Katalin ugyanakkor kérdéseivel arra utalt: semmi sem bizonyítja, hogy a nyomok csakugyan az állítólagos erőszak során keletkeztek. Egy koncert során is szerezhet az ember ilyen sérüléseket, ha például valakinek a nyakába ül, és az a combjánál fogva tartja.
De lássuk, mit állapítottak meg az igazságügyi orvos szakértők. Az elsőként kirendelt Molnár Miklós szerint a bőr alatti bevérzések kezdetben vörösek, 3-4 nappal a keletkezés után kékes-vörösek, aztán zöld, majd sárgás árnyalatúak. Véleménye szerint a sárgás szín miatt kizárható, hogy Zsanett sérülései 48 órán belül keletkeztek volna. Tuza Péter felkérésére Balogh István merőben más szakvéleményt adott. Szerinte nem lehet a nőgyógyász tanúvallomásában mondottakat tényként kezelni, mivel a vallomás 26 nappal az eset után történt: ha a látlelet nem szól a sérülések színéről, nem valószínű, hogy egy hónappal később beugrik a dokinak. "Érdekes szakértői álláspontnak" nevezte, hogy a kirendelt Molnár nem a "szakorvosi iratban szín nélkül, de friss sérülésként rögzített sérüléseket értékeli", hanem a később bemondott adatot. Ráadásul a színek alapján nem lehet kizárni a sérülés keletkezésének időpontját. Balogh szerint a combok kézzel történő megragadása "egyértelműen olyan testhelyzetet biztosít, melyben a combok hátulról történő széttárása történik". Tény, hogy a nemi szervek környékén vagy a testfelületen sérülésnek kellett volna keletkeznie - ha a közösülés elölről történik. Baloghot idővel az ügyészség kirendelte, későbbi szakvéleményében idéz az egyik hazai szakkönyvből: "Erőteljes férfi minden nyom hátrahagyása nélkül is kényszeríthet nőt közösülésre."
Az ellentmondások feloldására az ügyészség az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz fordult. A testület többségében Balogh véleményét támasztotta alá. A szakszerűtlen orvosi lelet miatt ugyanakkor nem tudtak egyértelmű kijelentést tenni, de szerintük a sérülések keletkezhettek a sértett által elmondott módon. A nőgyógyásztól hallott világoskék-sárgás szín értelmezhetetlen; ha a bőrelváltozások sárgásak voltak, az kizárja az aznapi keletkezést - de a dilettáns vizsgálati lelet miatt ebből nem lehet kiindulni. A leletből "legalább 4-5 rendbeli kézzel való megragadásra" lehet következtetni. "Rendszeres nemi életet élő személynél ilyen testhelyzetben a nemi szervek részéről sérülés nem szükséges, hogy kialakuljon" - írta a tanács bizottsága.
A per márciusban folytatódik.
Súlyos kételyek
A Társaság a Szabadságjogokért felkérésére több neves büntetőjogász azt állapította meg az iratok vizsgálata után, hogy az eljárás egészét tekintve megkérdőjelezhető annak pártatlansága és tisztességes volta. Kulcsfontosságú nyomozati cselekmények elvégzésére nem vagy csak késéssel került sor. Késtek a hatóságok a kamerafelvételek beszerzésével, érthetetlenül lassan azonosították a gyanúsítottakat. Nincs magyarázat arra, hogy ez miért csak május 17-én történt, a szolgálati ruhák lefoglalása pedig miért további hat nappal később. Ez az irreálisan hosszú idő a jogászok szerint "korlátlan összebeszélési lehetőséget teremtett a gyanúsítottak számára". A védelem álláspontja szerint ugyanakkor nevetséges arra alapozni a bizonyítást, hogy a rendőrök minden bizonyítékot eltüntettek, megsemmisítettek vagy átírtak; ráadásul erre semmi sem utal.
