Előzetesben marad a gyermekpornográfiával gyanúsított karateedző

Bűn

Két hónappal hosszabbították meg az előzetes letartóztatását.

„A Békés Megyei Főügyészség indítványára a Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója 2022. január 30-ig meghosszabbította a gyanúsított letartóztatását” – tájékoztatta a Narancs.hu-t a vádhatóság H. L. gyulai karateedző büntetőügyével kapcsolatban. Még augusztus elején adtuk hírül, hogy gyermekpornográfia miatt büntetőeljárást indítottak ellene, egyben a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásba helyezését. Később arról is beszámoltunk, hogy a nyomozás érdekeire hivatkozva november 30-ig meghosszabbították a gyanúsítottal szemben elrendelt kényszerintézkedést.

A Gyulán élő H. L. karateedzőként dolgozott. Gyermekpornográfia bűntett és más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja merült fel vele szemben; pornográf felvétel tartásával, illetőleg készítésével elkövetett – azaz két rendbeli – gyermekpornográfia bűntettének megalapozott gyanúját is közölte vele szemben a nyomozó hatóság még hónapokkal ezelőtt. A rendőrség akkor azt írta, „a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya – szakértők bevonásával – folytat nyomozást egy gyulai férfival szemben”. Lekapcsolásából, őrizetbe vételéből és előzetes letartóztatásából országos hír lett.

Ahogy korábban, most is azt kérdeztük a Békés Megyei Főügyészségtől, hogy az eddig közölteken kívül időközben merült-e fel más gyanúsítás H. L.-lel szemben. Van-e már hozzávetőleges képe a rendőrségnek és az ügyészségnek arról, hogy hány áldozata lehetett a gyulai férfinak? Várhatóan mikor zárul le a nyomozás?

Ezekre a felvetésekre azonban a folyamatban lévő nyomozás érdekeire hivatkozva nem válaszolt a vádhatóság.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.