Hazaengedték a svájcifarkas-ügy két gyanúsítottját

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 13.

Bűn

A szabolcsi vadászok nem hagyhatják el lakóhelyüket, a nyomozás tovább folyik.

Már nincsenek előzetes letartóztatásban, hazamehettek, de nem hagyhatják el lakóhelyüket a jeladós svájci farkas lelövésével gyanúsított vadászok. 

A 24.hu kérdésére a Borsod Vármegyei Főügyészség szóvivője, Barkó Tamás azt mondta, a két gyanúsított bűnügyi felügyelet alatt áll. Az üggyel kapcsolatban nem adhat ki több információt, tekintettel a nyomozás érdekeire.

Az M237-es számú jeladóval ellátott ragadozó Svájcból indulva nagy utat tett meg, folyókon, forgalmas utakon kelt át, eljutott Magyarországra is, ahol azonban tavaly áprilisban ugyanúgy járt, mint 2021-ben a szintén jeladós, és ugyanígy fél Európa természetvédői által nyomon követett barátkeselyű: puskás emberek agyonlőtték.

Amikor a farkas nyomkövetője nem adott több jelet, a rendőrség nyomozást indított természetkárosítás bűntettének gyanújával. A tanúkutatás, bizonyítékgyűjtés eredményeképp eljutottak két szabolcsi vadászhoz, akiket a TEK tavaly augusztus elején őrizetbe vett. 

 

Mindkét férfi megtagadta a vallomást, panaszt tettek a gyanúsítás ellen, ezt az ügyészség elutasította. Arról is lehetett olvasni, egyikük kilencéves kisfia lőhette le a fokozottan védett, 250 ezer forint eszmei értékű állatot. A gyanú szerint az eset Hidasnémeti külterületén történt. A farkas tetemét a Hernádba dobták. Arról, hogy előkerült-e a tetem vagy a jeladó, nem lehet olvasni a közleményekben, valami oka mégis volt annak, hogy épp ezeket az embereket gyanúsítják a farkas lelövésével.

A két férfival szemben természetkárosítás, lőfegyverrel vagy lőszerrel való visszaélés és más bűncselekmények miatt indult eljárás.

 

A 24.hu tudni szerette volna, hogy a bűnügyi felügyelet alatt álló vadászoknak

kell-e nyomkövetőt viselniük,

de erre nem adott választ az ügyészség. 

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.