Visszavonták a kisfiút felrúgó karateedző kiemelt tehetséggondozásért kapott díját

  • narancs.hu
  • 2024. július 24.

Bűn

A közlemény szerint mára világossá vált, hogy A. Tibor mindig is méltatlan volt a kitünetésre.

A Nemzeti Tehetség Központ visszavonta a jászberényi karateedző, A. Tibor „Bonis Bona–A nemzet tehetségeiért” díját. A közleményük szerintmára világossá vált, hogy az edző mindig is méltatlan volt erre a kitüntetésre, ezért a díjat a lehető legrövidebb időn belül, július 19-én visszavonták tőle.”

Hozzátették: „A Nemzeti Tehetség Központ Közhasznú Nonprofit Kft. határozottan elítéli a gyermekbántalmazás minden formáját és a magukat gyakran gyermekszeretőnek feltüntető aljas gyermekbàntalmázókat.” A Bonis Bona–A nemzet tehetségeiért nevű díjat 2013 tavaszán hozták létre azzal a céllal, hogy elismerjék a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző magyarországi és határon túli magyar szakembereket. A kitüntetés 400 ezer forint összegű díjazással is együtt jár.

Július közepén előkerült egy felvétel, amin az látható, hogy egy férfi olyan erősen kirúgta egy gyerek lábát a szolnoki kalandparkban, hogy a kisfiú ráesett a fejére. A rúgást elszenvedő kisfiú anyja a videóból tudta meg, hogy mi történt a gyerekével. A férfi ellen garázdaság ügyében indult nyomozás, de azóta kezd összeállni egy ennél jóval súlyosabb történet is:  volt tanítványa és egykori barátnője közben azzal vádolja, hogy kapcsolatuk idején verte őt. A nő 19 éves volt, amikor összejött az edzővel. Elmondása szerint előfordult, hogy a férfi ököllel ütötte a fejét és a testét, egy alkalommal pedig a hajánál fogva cibálta ki az utcára. Egy másik nő a TV2-nek arccal és névvel arról beszélt, hogy a férfi 17 évvel ezelőtt megerőszakolta. Elmondása szerint a férfi nem csak erőszakoskodott vele, de lelkileg is terrorizálta. A karateedző az állításokat visszautasítja, és azt mondta, a rágalmazásért feljelentést tesz.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.