Cseresnyési László: Nyelv és neurózis

A káromkodás gyönyörűsége

  • Cseresnyési László
  • 2012.02.05 12:01

Egotrip

Jól tudjuk, hogy milyen nagyszerű érzés az, amikor "a megharagudt s kigyúlt szívnek lángját, kormát, hamvát a szájnak kéménye kiokádja, kihányja" - miként ez Bethlen Miklós önéletírásában olvasható. Az indulat okozta feszültség és agresszió hirtelen semmivé lesz, vagyis ismét kiegyensúlyozott, nyájas és igen szeretetreméltó ember lesz belőlünk.

Létezik ugyan olyan vélemény, hogy a káromkodás egyfajta verbális agresszió, amely koponyák betöréséhez és családirtáshoz vezet, de ezt a hipotézist nem támasztják alá az empirikus kutatások. Sőt: a káromkodás legfőbb erénye egyébként éppen abban rejlik, hogy nem irányul senki és semmi ellen: olyan bűn (ha egyáltalán az), amelynek nincsenek áldozatai, azaz afféle victimless crime, ahogy ezt angolul mondják.

Talán érdemes itt utalni arra, hogy az angolban a curse szó egyaránt utalhat átokra és káromkodásra, a swear (vagy az oath) pedig káromkodásra és esküre (akárcsak a francia jurer). Az átok ~ szidás ~ káromkodás fogalmi kategóriáit egyetlen szóban összefoglaló nyelvet pedig sokat lehet találni (vö. pl. német Fluch). Az a mélységesen humánus fogalom viszont, amelyet a magyar nyelv a káromkodás szóval ragad meg, az indulatok olyan magánjellegű levezetését jelenti, amely másokat nem bánt. Szerintem van ez a szó olyan értékes hungarikum, mint a fütyülős barack - vagy mint Szerb Antal Utas és holdvilág c. regényének rovásírásos változata (Magyar Elektronikus K. 06733). Mint bármi mást, a káromkodást is át lehet alakítani persze fegyverré, azaz átokformulaként is lehet használni. Ilyenek például a magyarban az olyan kifejezések, mint Dögölj meg! Az apád faszát, te hülye! Menjen maga a bús ~ (jó) büdös picsába! A franc ~ rosseb ~ fene egye meg ezt a barmot! A nyavalya ~ frász essen belé ~ törje ki! Nem is fontos, hogy tudjuk, hogy a frász és a nyavalya az epilepsziára utal, a franc a franc(úz) betegségre, azaz a vérbajra, a fene és a rosseb (< rossz seb) pedig talán a rákos daganatra, talán a fekélyre - a lényeg csak az, hogy a hallgatónak fájjon, amit mondunk.

A régi magyarban a káromkodás szó általában magába foglalta azokat a kategóriákat is, amelyeket a régi bírósági jegyzőkönyvekben "káromlás"-nak, azaz blaszfémiának (Ebadta istenit!) és "míveltetés"-nek (Gyakd meg anyád! Szard öszve enmagad!) neveztek, sőt még ide sorolták az "emberszólás"-t (Te, léha kurafi!) és a "nyelveskedés"-t is, vagyis azt, amit mi egyszerűen a pletyka (esetleg a szarkeverés) szóval illetnénk. Az ördögadta, ebadta, disznó teremtette és a hasonló kifejezések egy 1693-as Pozsony vármegyei statutum szerint "belegázolnak a teremtő iránt köteles tiszteletbe, és olyan gonosz szellemnek tulajdonítják az ember teremtésének kegyét és hatalmát, akinek a legnyomorultabb férget sem áll módjában a világra hoznia". Már Apor Péter (1676-1752) kifejtette a Metamorphosis Transsylvaniae, azaz Erdélynek változása (1736) című művében, hogy a szitkozódás nem magánügy, mert soha nem marad büntetlen, ha ilyenek csúsznak ki a szánkon: adta, teremtette, huncfut, ördög szánkozzék az szegény lelkeden stb. Le is vonja a tanulságot: "Bezzeg régen, mivelhogy nem valának ezek az éktelen, Istent méltó haragra indító káromkodások, mégpenig híre-helye sem vala, édes hazánkon is vala az Isten áldása... de miolta az éktelen Isten ellen való káromkodás béjöve, micsoda ínségekre s nyomorúságokra jutál, gondold meg, ó, Erdély országa!... Azért is nincsen Isten áldása országunkon, s nem várhatunk utolsó veszedelemnél egyebet magunkra."

A kérdés komolyságát főként az adta, hogy a káromkodónak bizonyos jogi következményeket is el kellett viselnie - az 1567. évi 9. tc. (majd az 1604. évi 8. tc. szerint) "...az olyanokat, akik a teremtőt, a keresztséget, a lelket és a hasonlókat káromolják... első ízben nyilvánosan megvesszőzzék, ha pedig a káromkodást másod- és harmadízben is megismétlik, a második ízben megbotozással, a harmadik ízben pedig a gyilkosokra és egyéb gonosztevőkre megszabott büntetéssel sújtsák". Ez nem meglepő, hisz meg vagyon írva Mózes III. könyvében, hogy aki szidalmazza az Úr nevét, halállal lakoljon (Levit. 24:16).

A karcagi református egyház anyakönyve őrizte meg például az alábbi esetleírást: "F. Péternek nyelve kivonatván, elmeccetett, azután az akasztófára szegeztetett, végre feje vétetett az Isten ő Felsége ellen való... sokszori káromkodásáért." (Vö. Karcag város levéltára, Tanácsjkv. II. k. 152, 1745. okt. 22.) 1819-ben halálra ítélte a városi bíróság a debreceni Ketsédi Istvánt, aki Isten felséges méltósága ellen irtóztató káromlásokra nyitotta a száját (jelesül:Bassza meg az Isten és egyebek hangoztak el). "Mint Istent káromló, és keresztényi kötelességet nem elnéző, s annál fogva az életre [sic!] is, melyet a Keresztény Ember kíván, és óhajt, nem érdemlő" személy fővesztésre ítéltetett (1819, PC 6531). Erdély törvényei szerint első esetben verés, majd a nyelv hegyének, illetve visszaesők esetében a nyelv egészének kivágása és bitóra való szegzése volt a büntetés. Az 1697-es kolozsvári országgyűlés 26. cikkelye szerint a harmadik esetben a visszaesőre halál várt: a büntetés előírt módja pedig a megkövezés volt. Nemesemberek esetében azonban a törvény emberséges urai megelégedtek a kalodába zárással és némi pénzbüntetéssel. A 19. században a tipikus büntetés már a botozás volt, de még 1829-ben is terjesztett fel Trencsén megye halálos ítéletet, ezt azonban a királyi tábla mértékletes bölcsessége már négyévi börtönbüntetésre változtatta. 1843-ban legnagyobb jogtudósaink folytattak vitát "az Isten ellen elkövetett jogsértés" büntethetőségének problémájáról. Amikor - a XX. századi Európában egyedülálló módon - a botbüntetést eltörlő, kiegyezéskori liberál-pipogya szemlélettel szemben lázadó országgyűlésünk 1920 szeptemberében 66:41 arányban megszavazta a botbüntetést visszahozó törvényt, azonnal felmerült, hogy az árdrágítók megregulázása mellett a deres ideális eszköz lenne a káromlók és káromkodók nevelésére is (egy másik európai országban - Montenegróban - 1885 óta létezett botbüntetés). Ez a kezdeményezés azonban valamiért nem talált támogatókra.

Más országokban is büntették a káromkodókat. Angliában a színpad nyelvét volt hivatott megzabolázni egy 1606-os törvény (Act to Restraine Abuses of Players), bár a tíz font törvényi büntetés kifejezetten Isten vagy Jézus nevének illetlen színpadi használatára vonatkozott, a kinyomtatott színdarabokra pedig egyáltalán nem. A káromkodást és illetlen beszédet általában szankcionáló törvény csak 1623-ban született Angliában. Ahhoz azonban, hogy az ilyen törvényeknek érvényt szerezzenek, ún. "népi támogatás" (popular support) kellett volna, ami az 1660-as évek táján már kissé hibádzott. Ezt az is mutatja, hogy amikor 1629-ben egy londoni színház megszegte a jó erkölcsnek azt az elemi szabályát, hogy a női szerepeket csinos fiatal fiúk alakítsák, a puritán tömeg még spontán felháborodásában megdobálta a színészeket, de a század közepén újra megnyitották az 1642 őszén bezárt színházakat, vagyis a paráznaság templomait (temples of lechery). Ekkor már senki nem figyelte kellő érdeklődéssel, hogy káromkodik-e a szomszédja.

Az emberek mindazonáltal káromkodtak és káromkodnak. Az európai nyelvekben kódolt káromkodások sora őrzi azon régi szép időknek az emlékét, amikor a törvény és az egyén lelkiismerete még együtt vigyázott arra, hogy a szent dolgok ne essenek áldozatul az indulataiknak. Ilyen veretes, finomkodó káromkodás például a francia Morbleu! (mort de Dieu `Isten halála') `Az árgyélusát!', vagy Scogneugneu! (sacré nom de Dieu `Isten szent neve') `Teringettét!' stb. Az angolban is vannak a káromkodásoknak finomkodóan affektáló variánsai (minced oaths a nevük), például a damn `rohadt, átkozott' szót a darn kódolja. Szintén ismert konvenció az, hogy a fuck `baszik' szó helyettesítésére főként a freak szolgál az álkáromkodásokban és az álindulat álkitöréseiben. Más kontextusban egy sor más szó előfordul, például Norman Mailer 1948-as Meztelenek és holtak c. regényében az obskúrus fug szót használta. További példák még: shoot (azaz shit) `szar', blooming (azaz bloody) `rohadt...', gosh (azaz God) `Isten', heck (azaz hell) `pokol', gee (azazJesus) `Jesszus'. A magyarban is szép számmal vannak ilyenek, pl. Az istállóját! (azaz Az istenit!), Az istenfáját! (azaz Az isten faszát!), Az árgyélusát!(azaz Az arkangyalját!), vö. még Basszus! (azaz Bassza meg!), Úgy otthagyta, mint eb a Szaharát (azaz Úgy otthagyta, mint kutya a szarát), Mi a szöszt akar ez már megint (azaz Mi a szart/faszt akar ez már megint?) stb.

A szavak kódolásának gyakorlata persze nemcsak a káromkodásokra jellemző, hanem az obszcén vagy csak a magyar kurvakuruc szóhoz hasonló "kicsit illetlen" szavakat is szokás ilyen módon szalonképessé tenni: hol "kicsillagozással", hol konvencionális utalással (angol f*ck, the F-word). A dolog néha nehezen érthető, hiszen az obszcenitás köre, a tolerancia határai folyamatosan változnak. A sorozat következő írásának tárgya éppen ennek a változásnak a mechanizmusa lesz.

Neked ajánljuk

Elveszve az éjszakában

  • Bacsadi Zsófia

Igen szerencsétlenül végződik egy kis színházi társulat éjszakája, amikor a takarítónő hamarabb hazamegy, és magával viszi az öltöző kulcsát.

Tuti Tati

Hatalmas a tülekedés Wes Anderson új filmjében, a korábbiaknál is nagyobb, pedig már A Grand Budapest Hotelben is annyi volt a sztár, a szín, a szimmetria – ó, az a híres andersoni szimmetria és keretezés! –, hogy alig látszott ki a sztori.

Elég ez?

  • Puskás Panni

A Kabarét az 1976-os magyar bemutatója (Ódry Színpad) óta közel negyvenszer mutatták be a hazai színházak. És vannak rendezők, ilyen az ősbemutatót jegyző Szinetár Miklós, de Alföldi Róbert és Bozsik Yvette is, akiket az anyag nem hagy nyugodni, és többször is színpadra állítják.

Újrarendezés

  • Erdei Krisztina

Az idei Fotóhónapról néhány hete még alig volt elérhető információ. A kivételt épp a ki­emelt eseményről, a kanadai Margaret Watkins kiállításáról szóló hír jelentette.

Hamis minden ízében

  • A szerk.

Október 23-án elfogtunk egy marslakót, körbeálltuk, és megkérdeztük tőle, mi jó honfiak: no, szemüveges barátunk (kicsinyded, szemüveges ürge volt, mondhatni nyüzüge), mit ünneplünk mi itt ma ilyen nagy sokadalomban?

0:1

  • A szerk.

Múlt pénteken a Kúria elkaszálta a kormány legújabb propagandamutatványának, a „gyermekvédelmi népszavazásnak” az egyik kérdését, azt, amelyik arról kérdezte volna az ország polgárait, támogatják-e, hogy „kiskorú gyermekek számára is elérhetőek legyenek nem­átalakító kezelések”.