Váradi Balázs: Csak semmi politika!

Büntetés és balítélet

Egotrip

A Fidesz-kormány hisz a büntetésben. Nem egy vagy kettő, hanem szinte minden területen. Nagyobb összegű pénzbüntetés, hosszabb elzárás: 2010 óta ezek az új törvények, rendeletek visszatérő elemei a büntetőjogtól a drogpolitikáig, a hajléktalanügytől a tébécsalás kezeléséig, a közlekedésrendészettől az oktatásügyig.

Hagyjuk most a pszichologizálást (a kormánytagok és a miniszterelnök személyisége, konzervatív nevelési elvei). Tegyük félre azt a tényt is, hogy a büntetésekben - nem csak nálunk - mindig érvényesül a politikai ideológia. A baloldal szerte a világon inkább tekinti a körülmények és a társadalom esendő, megérthető és megértendő áldozatának azt, aki a jobboldaliaknak a jó és a rossz között szabad akaratából helytelenül döntő individuum. A baloldaliak inkább a segítő jóléti államban bíznak, a jobboldaliak pedig a szabályokat a többség javára kérlelhetetlenül betartató államban.

Koncentráljunk inkább a büntetés funkcióira. Miért is küldi az állam börtönbe a visszaeső bűnözőt, a kábítószer rabját, a kukázó hajléktalant vagy a magát csalárdul leszázalékoltató, amúgy makkegészséges dolgozót? Miért növeli a kormány a gyorshajtás büntetését, miért teszi lehetővé, hogy a gyereket könnyedén kicsaphassák az iskolából?

Azért, hogy elriasszuk őket a bűn elkövetésétől? Ez jó érv lehet a hasznokat és kockázatokat előre mérlegelve autókat fosztogató bűnbanda és a társadalombiztosítási csalás büntetésének növelése mellett. Csakhogy a szenvedélyből gyilkoló, a heroinista, a törő-zúzó iskolás vagy a hajléktalan aligha mérlegeli a lebukás utáni büntetés mértékét.

Azért, hogy megmentsük a társadalmat a delikvens okozta veszélytől? Ez működhet az életfogytnál (véglegesen, de drákóian és drágán), de már a börtönbüntetésnél is csak ideig-óráig. A bűnös - miután kiokosították a cellatársak, vagy a pénzbüntetés végképp legatyásította - visszatér. A börtönbüntetés esetén mindig kérdés az is, vajon megéri-e ilyen költséges és embertelen formában távol tartani a társadalomtól a vétkezőt: a kukázó hajléktalant sokkal olcsóbb az alapítványi menhelyre befizetni, mint börtönbe hurcolni.

Esetleg a társadalom igazságérzetének kielégítése a cél? Szenvedjen, aki kárt okozott? A "szemet szemért" ősi elv, és - ha a felvilágosodás óta nem is jó a sajtója - megbízhatóan hozza a szavazatokat. Bár az is igaz, hogy a büntetéssel sújtandók egy része (például a kábítószerfüggők vagy a hontalanok) még a legószövetségibb gondolkodású szavazóban is felébreszthetik a részvétet - a közös leszámolás vágya helyett. Különösen, ha egy ujjhegynyit is megérinti őket valamely, az elesettekkel szolidaritást hirdető eszmerendszer; teszem azt, a kereszténység.

Ezek jogos megfontolások (no jó, a társadalmi bosszúszomj kevésbé), de a helytelennek gondolt viselkedéssel szembeni fellépésnek a büntetés csak az egyik, és messze nem mindig a legcélravezetőbb, leghatékonyabb, legkevesebb nem kívánt mellékhatással járó eszköze. A szorosan vett büntetőügyeken túl nem is a legbevettebb vagy a legsikeresebb.

A börtön nemcsak kegyetlen, de drága is. A magas pénzbüntetések bevételt hoznak a kincstárnak, de növelik a korrupciós kockázatokat, hiszen a nagyobb büntetés elkerüléséért jobban megéri megkenni a hivatalnokot, a rendőrt. A magas büntetés még beljebb lökheti az érintettet (és családját) abba a kilátástalan helyzetbe, amiből éppen a szankcionált szabálysértés vagy bűncselekmény kínálja az egyik kiutat. A büntetés maga is kriminalizál. Ha nem az összes bűntény büntetését növeljük (és a legsúlyosabbaknál nem megy a súlyosbítás, hiszen a halálbüntetés visszaállítása még nem jött szóba), a kisebb bűnök büntetésének növelése a nagyobbak felé taszigálja az elkövetőt. Ha már a kábítószer birtoklása is börtönbe juttat, inkább üti le a drogos a rendőrt, mint ha csak gyógykezelés járna érte. Ha már a kukázás is büntetendő, miért ne térjen át a kétségbeesett guberáló a tolvajlásra?

Szerencsére egy sor más eszköze is van az államnak a viselkedésmódosításra. Nevelhet. Gyógyíthat. Jutalmazhat. Javíthatja a lebukás valószínűségét, megnehezítheti, megakadályozhatja az elkövetést. Ideális esetben megváltoztathatja azokat a szociális viszonyokat, amelyek az elkövetőket motiválják: ahol a legszegényebbek is gyarapodnak, ahol működnek a közösségi hálók, a segítség mechanizmusai, ahol a társadalmi normák és az írott szabályok erősítik egymást, ott kevesebb bűnözővel, drogossal, kukázó hajléktalannal kell elbánni. Az elmúlt másfél év szabályozási változtatásai szinte mind arról is szóltak, hogy e "puha" eszközök helyett az Orbán-kormányzat és engedelmes parlamentje a kancsukához: a több és hosszabb elzáráshoz és a magasabb büntetésekhez nyúl. Alig hihetjük, hogy mindenütt az volt a baj, hogy nem elég súlyos a büntetés.

Vajon miért?

Hogy nehezítsem az olvasó dolgát, adok két hihető választ. Az egyik, hogy őket is szíjjal verte az apjuk kiskorukban. A másik - ami ettől talán nem is független -, hogy jobboldaliak.

De nem hiszem, hogy ez a két indíték mindent megmagyarázna. Nem mindegyiküket pofozta az apja, és a Fidesz majdnem annyira populista-későkádári-baloldali, mint amennyire jobboldali. Politikai támogatóinak értékprofilja sem tér el lényegesen a szocialista szavazókétól.

Gyanítom, a magyarázatnak van még egy fontos eleme. Sőt kettő: a jogászi háttér (a Fidesz hangadói között igen sok a jogász) és a szakpolitikai elemzéstől való viszolygás kombinációja. Mire gondolok? Aki nem hajlandó egyes területek szakirodalmában, bonyolult ok-okozati és statisztikai összefüggéseiben elmélyedni, akinek nincs türelme hatásvizsgálatokra, aki nem konzultál az érintettekkel - mert azt hiszi, nála van a bölcsek köve, mert egy túlhajtott menetrendet próbál betartani, mert nem bízik a szakértőkben -, az törvényhozáskor, rendeletalkotáskor magára marad. Aki nem hajlandó megérteni, amit az egyes szakmák (a szociálpolitika, a szociológia, az oktatáspolitika, a közgazdaságtan, az orvostudomány) tudnak, hanem maga próbálja kitalálni, mi is a szakpolitikai megoldás, az a saját élettapasztalatából, tanulmányaiból, előítéleteiből tud csak meríteni. Ha a döntéshozó keveset tapasztalt - mert fiatal, vagy mert olyan terület szakpolitikáiba szól bele, amiről eddig azt se tudta, eszik-e vagy isszák -, maradnak az előítéletek, meg a konyhai kriminalisztika hamis közhelyei: a bűnt elsősorban büntetéssel, börtönnel vagy pénzbírsággal lehet csökkenteni.

Machiavelli szerint a rettegés a büntetéstől mindig hatékony. Szólok: nem mindig az.

Figyelmébe ajánljuk

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)