– Na, végre, hogy megjöttél. Azt hittem, képtelen voltál átjutni a városon. Tegnap még kisebb volt a nyüzsgés, mégis elég nehezen jutottam el taxival a Kavics utcából a Bartók Béla útra, egy ifjú fotós barátom kiállításának a megnyitójára.
– Hát nem volt valami könnyű hazajutnom. Hol ez az út volt elzárva, hol egy másik, de csak-csak sikerült átverekednem magam a városon. Mondd, barátom, mi ez a zűrzavar?
– Egyrészt a holnapi nemzeti ünnep…
– Miféle nemzeti ünnep?
– Szent István királyunk, az államalapító ünnepe. Hívták már másképpen is – az új kenyér ünnepe, az alkotmány ünnepe –, de most úgy hívják, ahogy tudomásom szerint eredetileg is nevezték. Számtalan rendezvény, meg előkészületek a tűzijátékra, légi parádéra – hiába tiltakoztunk jó néhányan: pazarlás, levegőszennyezés és a többi –, csak megrendezik. Egy pillanatilag sem hittem, hogy a tiltakozásnak foganatja lesz. De most nem csak az ünnep előkészületei nehezítik a közlekedést. Ma kezdődik az atlétikai világbajnokság, az is felfordulást okoz.
– Hát mit mondjak… A cirkusz az állami életnek, amióta világ a világ, velejárója. A nép szereti.
– Bizony, nagyon szereti. A panem et circenses, a kenyeret és cirkuszt a hatalom eszköze volt már a római császárkorban is. A kifejezés állítólag Juvenalistól származik.
– Sejtettem, hogy szkeptikus vagy a tiltakozások hatékonyságát illetően. Minek tiltakozol akkor unos-untalan?
– Te ne tudnád, hogy minek? Te sem azért fordultál szembe, Szókratészem, a hatalmasok állítólag a „közakaratot” kifejező akaratával, mintha beláttad volna, hogy ezzel meggyőzöd a hatalom birtokosait.
– Drága barátom, nagyon is jól tudom, hogy egyetértünk, nem is akarlak bosszantani. Szeretném a már néhányszor elkezdett beszélgetésünket tovább folytatni. A beszélgetésünket arról, hogy tulajdonképpen hogy is néznek ki a dolgok itt, ebben az országban. S onnan továbblépni a tömegek és a politika viszonyának elemzésére általánosságban is. Abból indulnék ki, hogy tulajdonképpen mi a fontos. Mi a fontos az ún. tömegek, és mi a fontos – nem is tudom, hogyan fejezzem ki magam – a „progresszív értelmiség” számára. Ez a – minek nevezzem, csoportnak? –, szóval ez a csoport, szóval ti, azt hiszitek, hogy… megpróbálom megfogalmazni, szóval azt hiszitek, hogy mindenki számára az a legfontosabb, ami a számotokra, nevezetesen a szabadság. S ha ez éppenséggel nem látszik legalábbis egyértelműnek, akkor azt állítjátok, hogy a nép hülye, mert a hatalom, amelyet félt és tisztel, elhülyítette.
– Most, hogy ezt így megfogalmaztad, valami nagyon furcsa jutott az eszembe. Nemrégiben ünnepeltük az öreg Lukács Történelem és osztálytudata megjelenésének 100. évfordulóját. Én azt az álláspontot képviseltem, hogy drága öreg mesterem zseniális konstrukciója – abszurd. Hogy ugyanis a proletariátus empirikus osztálytudatát megülte a burzsoázia, a beszámításos igazi osztálytudatot ezért az értelmiségnek (értsd párt) kell bevinnie a proletariátusba. Na, ezt most nem mondom tovább, de kísérteties a párhuzam. Szóval nekünk a szabadság a legfőbb érték, ennélfogva a tömegembernek is az kell, hogy legyen. Ha nem az, hát a hatalom meghülyítette.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
