Egotrip

Mélyi József: Pálya a magasban

Négyszáz métely

Egotrip

Véget ért az atlétikai világbajnokság Budapesten. Maradt ránk néhány futó élmény és egy teljesen felesleges stadion, amelyre rávetül az olimpia hosszú árnyéka.

Mert nem lehetnek kétségeink, mindennek bizonyos tekintetben semmi más értelme nem volt, mint hogy egy újabb kis jel kerülhessen fel Orbán Viktor pincéjében arra a nagy Budapest-térképre, amelyen az olimpia leendő helyszíneit színes fonalak kötik össze, mint az amerikai sorozatokban, ahol az amatőr nyomozók így keresik a tettest. Minden hirdetés és olcsósított jegy, valamennyi atlétikai nagykutya megvendégelése, Youhuu összes mozdulata csak azt szolgálta, hogy a miniszterelnök vágya beteljesüljön, s egyszer még, az ő életében olimpia legyen Budapesten.

Mindezt tudtuk eddig is. Most azonban érezhetjük, hogy körülöttünk azok az embe­rek, akik néhány évvel ezelőtt még magabiztosan és nevetve utasították el a budapesti olimpia gondolatát, mint az orbáni jövőzabáló politika csimborasszóját, mintha meginogtak volna. Mintha hatni kezdene a gondosan és nem is olyan titokban adagolt – bár címkével soha el nem látott – méreg: ha már ennyi új stadion, uszoda, pálya rendelkezésre áll, hát miért is ne? A métely lassan mindenütt megtelepszik és elgyengíti az immunrendszert, amely pontosan láttatná, hogy a stadio­nok fenntarthatatlanok, a közszolgáltatások még jobban háttérbe szorulnak majd, a fővárosi vízfej pedig csak növekedni fog.

De hát ezt is tudjuk. Amit nem láttunk még, az a propaganda eddig ismeretlen szintje. A mindenkit elérő, minden kételyt félresöprő sikerhirdetés mindenütt jelenvalósága. Amely annyira gátlástalan, hogy az állami hírportál már a magyar futball egyik legszé­gyenletesebb veresége utáni percekben (!) kritika helyett azt harsogja: „most kell mindenkinek a Fradi mögé állnia!”; amely annyira szégyentelen, hogy a politikai szócsővé tett sporthíradók hatalmas sikerként ünneplik a kajak-kenu vb magyar eredményeit, miközben utoljára a nyolcvanas években szerepeltünk hasonlóan rosszul. A kételkedő hangoknak már a kommentekben is alig jut hely, a nyilvános szakmai bírálatok azonnali hang-, pozíció- vagy pénzmegvonással járnak, s így már a hetvenes évek építő kritikáját is visszasírjuk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.