Egotrip

Mélyi József: Pálya a magasban

Négyszáz métely

Egotrip

Véget ért az atlétikai világbajnokság Budapesten. Maradt ránk néhány futó élmény és egy teljesen felesleges stadion, amelyre rávetül az olimpia hosszú árnyéka.

Mert nem lehetnek kétségeink, mindennek bizonyos tekintetben semmi más értelme nem volt, mint hogy egy újabb kis jel kerülhessen fel Orbán Viktor pincéjében arra a nagy Budapest-térképre, amelyen az olimpia leendő helyszíneit színes fonalak kötik össze, mint az amerikai sorozatokban, ahol az amatőr nyomozók így keresik a tettest. Minden hirdetés és olcsósított jegy, valamennyi atlétikai nagykutya megvendégelése, Youhuu összes mozdulata csak azt szolgálta, hogy a miniszterelnök vágya beteljesüljön, s egyszer még, az ő életében olimpia legyen Budapesten.

Mindezt tudtuk eddig is. Most azonban érezhetjük, hogy körülöttünk azok az embe­rek, akik néhány évvel ezelőtt még magabiztosan és nevetve utasították el a budapesti olimpia gondolatát, mint az orbáni jövőzabáló politika csimborasszóját, mintha meginogtak volna. Mintha hatni kezdene a gondosan és nem is olyan titokban adagolt – bár címkével soha el nem látott – méreg: ha már ennyi új stadion, uszoda, pálya rendelkezésre áll, hát miért is ne? A métely lassan mindenütt megtelepszik és elgyengíti az immunrendszert, amely pontosan láttatná, hogy a stadio­nok fenntarthatatlanok, a közszolgáltatások még jobban háttérbe szorulnak majd, a fővárosi vízfej pedig csak növekedni fog.

De hát ezt is tudjuk. Amit nem láttunk még, az a propaganda eddig ismeretlen szintje. A mindenkit elérő, minden kételyt félresöprő sikerhirdetés mindenütt jelenvalósága. Amely annyira gátlástalan, hogy az állami hírportál már a magyar futball egyik legszé­gyenletesebb veresége utáni percekben (!) kritika helyett azt harsogja: „most kell mindenkinek a Fradi mögé állnia!”; amely annyira szégyentelen, hogy a politikai szócsővé tett sporthíradók hatalmas sikerként ünneplik a kajak-kenu vb magyar eredményeit, miközben utoljára a nyolcvanas években szerepeltünk hasonlóan rosszul. A kételkedő hangoknak már a kommentekben is alig jut hely, a nyilvános szakmai bírálatok azonnali hang-, pozíció- vagy pénzmegvonással járnak, s így már a hetvenes évek építő kritikáját is visszasírjuk.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.