Senkit sem hagyunk az út szélén, mondja Orbán Viktor miniszterelnök a devizaalapú jelzáloghitelek végtörlesztési konstrukciójáról szóló társadalmi célú rádióreklámban. Szépen csengő, fontos szavak ezek egy kormányfő részéről, jelentőségük méltatása előtt azonban gondolkodjunk el egy pillanatra elhangzásuk körülményein: azon, hogy mikor indokolt egy kormánynak társadalmi célú - vagyis számára ingyenreklámot biztosító - hirdetésben népszerűsítenie intézkedéseit. A válasz egyszerű: kisszámú, a rivális politikai erők küzdelméből kivont közpolitikai kérdésre vonatkozó kivételtől eltekintve soha.
Egy parlamenti demokráciában a kormányzati intézkedések politikai viták tárgyát képezik, helyességüket a kormány az ellenzékkel vitatkozva, az ellenérveket a politika diszkurzív terében legyőzve bizonyíthatja be a közvéleménynek. A parlament nem törvénygyár, hanem a demokratikus politikai vita reprezentatív terepe, s mint ilyen, nem nélkülözheti az ellenzéket. Ha a kormányoldal egyoldalú törvénykezési gyakorlatával, kizárólagos ideológiai befolyásra és az alkotmányos ellensúlyok megsemmisítésére való törekvésével kiüresíti a demokratikus vita intézményét, akkor az érveire a kutya sem figyel majd oda. Aminek következtében szánalmasan önleleplező ingyenreklámokban lesz kénytelen népszerűsíteni az intézkedéseit.
Ennyit a formáról, s most lássuk a tartalmat. Nos, hogy a kormány egy nagy horderejű gazdaságpolitikai intézkedésének elsődleges célja a szociálisan kiszolgáltatott helyzetű társadalmi csoportok védelme, az némiképp meglepő fejlemény. Elvégre a személyi jövedelemadózásban végrehajtott változások, a szegényeket arányosan nagyobb mértékben sújtó áfaemelés, a szociális és a munkanélküli-segélyezés szűkítése vagy a jellemzően nem a leggazdagabbak közé számító rokkantnyugdíjasok jogosultságának felülvizsgálata nem éppen az elesettek iránti elkötelezettségről tanúskodó lépések. Ami önmagában nem illegitim politikai magatartás: nyugati konzervatív kormányok társadalom- és gazdaságpolitikai gyakorlatai is gyakran részesítik előnyben a jómódú, az anyagi, szellemi és morális értékek társadalmi hordozójának tekintett közép- és felső középosztályt. Ennek fontos szerepe van abban, hogy a nyugati világ nagy részében az elmúlt évtizedekben jelentősen emelkedtek a jövedelemkülönbségek, amit az ezt kompenzálni hivatott társadalompolitikai gyakorlatok csak kevés helyen tudtak hatékonyan mérsékelni. A Fidesz gazdagpártisága ebben az értelemben akár jelenthetné a nyugati konzervatív trendhez való csatlakozást is - de nem azt jelenti.
Magukra adó nyugati konzervatívok ugyanis politikai hirdetéseiket nem finanszírozzák közpénzből, mivel ez tarthatatlanná tenné a kis államról és a tisztességes verseny védelméről szóló normatív álláspontjukat. A konzervatívok ellenzik a minimálbér-emelést, sőt többnyire magát a minimálbért is, de ha egyszer létezik, egyetlen teljes állású munkavállaló bérét sem kívánják az alá szorítani, kivált nem az államilag szervezett közfoglalkoztatásban résztvevőkét. Továbbá a konzervatívok nem államosítanak nyugdíjcélú magánmegtakarításokat, és tevékenységüket nem vonják ki a bírói hatalom ellenőrzése alól, hogy intézkedéseik kárvallottjainak esélyük se legyen jogorvoslattal élni. Nem támadják, hanem védelmezik a tulajdont biztosító magánszerződések intézményét, és vele a jogbiztonságot. S ha egy kevés öntudat is szorult beléjük, középosztálybarát társadalompolitikájukat nem a legszegényebbek védelméről szóló szólamokkal igyekeznek palástolni.
A parlament által törvénybe foglalt végtörlesztési konstrukcióról mindez kevéssé mondható el. Végtörleszteni záros határidőn belül, egy összegben lehet, ami nyilván a jómódúaknak jó: akinek kellő megtakarítás áll rendelkezésére, egy csapásra megszabadulhat devizatartozása jelentős részétől. A kevésbé tehetősek e célból forinthitelt vehetnek fel, amivel az eddigi árfolyamkockázatot kamatkockázatra cserélik. Ez utóbbit viszont a végtörlesztési konstrukció maga is növeli, több okból.
Egyrészt a hitelező bankok számára sérelmes, szerződéses jogaikat sértő magyar jogszabályi gyakorlat várható európai bírósági megsemmisítésekor a magyar államnak minden bizonnyal több százmilliárd forintos nagyságrendben kell majd kártalanítania az érintett bankokat. Ez egyszeri nagy összegű költségvetési kiadást, és ami azzal egyenértékű: államadósság-növekedést jelent majd, ellentmondva az államadósság elleni harc kormányzati jelszavának, nem csökkentve, hanem növelve a hitelezőkre való ráutaltságot. Ugyanakkor ez a társadalmi igazságosság szempontjából is súlyosan problematikus, mivel annyit jelent, hogy a végtörlesztők magánhasznát végső soron a társadalom egésze fogja finanszírozni. Másrészt a hitelszerződések felülírása általában is elbizonytalanítja a befektetőket, és gyengíti az ország hitelminősítését. Ez a végtörlesztésből fakadó banki tőkevesztés által indokoltnál is nagyobb mértékben foghatja vissza a banki hitelezést, ami a következő években a gazdasági növekedés egyik legsúlyosabb korlátja lehet. Harmadrészt a jegybank a forint védelme miatt devizatartalékai egy részét a végtörlesztés által generált devizaigény kielégítésére fordítja, csökkentve a jegybanki tartalékok szintjét.
Igaz, a végtörlesztés következtében ugyanakkor csökken az ország külső eladósodottsága is, ennek ára azonban elrettentően magas, és végső soron aligha eredményezi a külföldi hitelezőkre való ráutaltság mérséklődését. A befektetői bizalom erodálódása, a magyar államadósság befektetési minősítésének esetleges elvesztése, a jogbiztonság aláásása ugyanis jó néhány befektetőt - és korántsem csak külföldieket - ösztönözhet tőkéje kimenekítésére, csökkentve a rendelkezésre álló források körét, gyengítve a forintot, és növelve a hitelhez jutás költségét.
Ráadásul a végtörlesztés csökkentheti az ingatlanok és más vagyontárgyak értékét, mivel az ezek értékesítéséből végtörleszteni akarók hirtelen megnövelik a piacon a kínálatot. Az ingatlanpiaci árcsökkenés azután rontja a jelzálogkölcsönök hitelfedezeti mutatóját, mérsékelve az adósok hitelképességét.
Mindezzel szemben a mérleg másik serpenyőjében lényegében egyetlen tétel áll: néhány tíz- vagy százezer, kevéssé rászoruló háztartás vagyoni helyzetének jelentős javulása. A végtörlesztés nem az út szélére sodródottakat védelmezi, hanem a közepén menetelőket, az igazán kiszolgáltatottak helyzetére pedig nagyon is kétséges hatást gyakorol. Mindeközben az ország egészét löki a periféria felé, megbízhatatlan adóssá téve a hitelezők szemében, mérhetetlen adósságba verve minket az utánunk jövő generációkkal szemben. Olyan adósságba, aminek a törlesztőrészleteit talán egész életünkben fizetni fogjuk, vég nélkül.
