Öt és feles

Nőket E. Kornélnak

Egotrip

Kedves Kornél, a nyár egyik utolsó napja van, szeptember vége, a fák már, a nők még vetkőznek, neked. Például

Kedves Kornél,

a nyár egyik utolsó napja van, szeptember vége, a fák már, a nők még vetkőznek, neked. Például

(Lilla) A földalattin, ahol te is vagy, lány lila topban, farmerban, farmerkabát a kézben (hűvös idők jönnek), csupasz vállak, diszkrét ezüst (?) nyaklánc, fülbevaló, hajra tolt szemüveg; a kocsiban kilenc föltolt szemüveges, ez ma a divat; tíz éve haltál meg, akkor is ez volt, a föltolt szemüveg, meg a letolt bugyi. Kornél, égre tolt üres szemüvegek a földalattiban, nézed te is üres szemmel a földet, fölötted a kék ég. Leszállok, vagyis föl-, a földre.

(Tera) Teraszon (még kint ülnek, míg az isten hidege) gyönyörű lány, egyebet nem mondhatok, te biztos megszólítanád, Ön gyönyörű, és neki adnád a mindig magaddal hurcolt Evola-kötetet, persze nem érti, nem fogadja el, de te otthagyod, a könyvet, a nőt. Indulok egy másik után, én, K. Dezső, követő, csak felhajtom a szokásosat, aztán a nőket, neked.

(Rébék) Pincekocsmában vörös hajú, úgy látom, igazi vörös, akkor ott is, dús haja összevissza, elfeküdte, azt mondja, férfi a sarokból, aztán kivel?, a nő bal lábát felteszi a székre, bő, törökös selyemnadrág, törökülésben, képzelheted, lótuszülés, lófasz, züllés, buja lótuszvirág, a hozzá vezető legrövidebb út az egyenes, ha a világ ringyó lenne, sarokban férfi énekel, csak úgy, magának, minden jót, bébi, kérlek, leszopjál, esküszöm, nem én vagyok ez a férfi, a nő meg csak beszél, beszél, a gyerekem kettőig fenn van, hatéves, az apja azt mondja, ne ugassak, ez egy mediterrán gyerek, a faszom mediterrán, várja a teliholdat, kis vérfarkaskölyök, szívja a vérem, mint amikor szopott, én nem szopok, hiába áll fölém az apja, hagyjál, tizenhárom évig nem ittam, most iszok, négy és fél éve, azt nem kérdik, mér' iszom, csak azt, mér' iszom, fizetsz valamit?, nem nekem mondja, esküszöm, nem, ezt a nőt nem viszem magammal, csak ideírtam, neked, megyek föl, fönt nyár van és hő és nők és élet.

(Lambada) Oktogon, pékség, négy kifli. Megeszem az elsőt. Arra a villamosra szállok, amelyikre felszáll egy jó nő, de jó nőkkel most a piros hetes tömve. Piros hetes sincs, te sem vagy már. Akkor el a Blaháig, leszállok, jól teszem. Megállóban lambadaszoknyás (hiszen tudod), farmerdzseki, nagy fehér retikül, kék-ezüst magas sarkú, kurva? Fekete hajában két fehér műrózsa, hiszen tudod, ahogy a műrózsák zizegnek éjjel; kezében rózsaszín, fodros valami, sál? Beáll a 28-as villamos, akkor most erre megyünk, temetőjárat, Izraelita temető, a nő leül, föltolja szemüvegét, ő is, keresztbe teszi lábait, lambadaszoknya felcsúszik, ölében a retikül pinafedezék. Köztársaság, vagyis immár II. János Pál pápa tér, hol van már a Köztársaság?! Mesélhetnék, de inkább nézzük a nő combjait, Kornél. Combok közt járat, azokon járnak, ki-be, csak tudnám, mi az az izé a nő kezében. Leszáll az Orczy téren, akkor én is. Szívesen átszállnék egy másik nőre, unom ezt a feketét. A megállóban Remíz Espresso, kísértés, de a lambadás fölszáll a 24-esre, gyerünk. Most már utánajárok ennek a rózsaszín rongynak. A Nagyvárad téren száll le, fölmegy a lépcsőn, még utánanézek, bár erőst fogja a szoknyát. Kornél, ha itt lennél, biztos elejtené a stólát, vagy mit, te fölvennéd, és meginnátok egy kávét az Ali babában. A többit tudod. Megeszem a második kiflit. A mozgólépcsőn áradnak a nők, mellek a topon, csak mozgólépcsőzni kéne, vagy leülni egy járdaszigeti teraszra, és csak jönnének, jönnének. Az aluljáróban ácsorgok a virágbolt előtt, mintha randevúm lenne, és jön is

(Clauza) mini bőrszoknyában, magas sarkúban elcsattog előttem, fekete táskája a seggét verdesi, a táskán pulóver (a közelítő ősz), a Klauzál utcában leáll beszélgetni egy szalmakalapos idősb hölggyel, megelőzöm, a Klauzál téren bevárom. Paplannal bélelt papírdobozokban, papundekli koporsóban hajléktalan alszik, biztos éjszakás volt. Meddig várjalak még, bezár a csarnok, majd hajnalban zörögve kinyit, a hajléktalan még mindig alszik. Bőrszoknyás be a Dob utcába, hova megy ez, céltalan, csak úgy, csak azért, hogy lássák, ahogy megy. Szexturkáló, Erotika Centrum, amerre elvonul. Az Astoriáig bírom követni, én a lépcsőn föl nem megyek, bocs. Harmadik kifli.

(Stella) a metróban, mindig is szeretted, sörben, Stella Artois. Amikor a Cserepesben, a temetés után, kikértem egy Stellát neked is, csak néztek, talán megbolondultam, miért üvöltözök, mert nincs, mért nincs. Akkor még egy unicumot. Most itt van neked Stella, még (farmer) miniszoknyában, de már (barna) csizmában, combjain testszínű nejlonharisnya, félhosszú barna haját hessegeti szeme elől, olvas, Latin nyelvkönyv joghallgatók számára. Ergo sum, ennyit tudok, nekem ez elég is.

(Guinea) Barna szíjas magas sarkúhoz illő barna bőrövhöz illő barna mini ruha garbóban végződik, nincs jobb egy nyaknál, ki szítta ki, a nap, nincs jobb egyetlen napnál, Kornél, nem tudja, aki él; az öv derékról lecsúszva csípőre, pőre combok fölött látod? ringatóznak, rángatóznak; hallod? összekoccannak a fenékpofák; az ellenkező irányba megy, megkerülöm érte a Földet, találkozunk az egyenlítőn, Guinea.

(Budmilla) 260-as busz (bizony, rohamosan fejlődtünk azóta, hol van már a 60-as!), mellettem áll, nyakára nyírt barna haj, fehér fülhallgató, illik a fekete, nem melltartó, ingváll?hoz, szürke póló, dekoltázs, a nyakánál elolvasom a bevarrt használati utasítást (mosni 50 ·C-on, vasalni nem kell), tudom a titkait, napszemüvege mögé nézek, ő nem tolta föl, kék a szeme, arca csupa derű, vállain fekete, súlyos Budmil hátizsák, iskolatáska?, ha leveszi, a hátizsákot, a pólót, az ingvállat, vagy mit, vállain, hátán a súly nyoma, még sokáig megőrzi a bőre, emléked örökké megőrizzük, továbbmegy, én leszállok, megérkeztem, Kornél, veszek szál obligát vörös rózsát, bemegyek. Negyedik kifli.

A nyár egyik utolsó napján, sose halottak napján, bármikor, csak akkor nem. Egy hétfőn, amikor, tudjuk, a fű se nő, sírodon se. Pocsék időben, zuhogó esőben. Kánikulában, mikor mindenki a strandon, a portás atlétatrikóban, a temetőőrök felváltva fröccsöznek a Cserepesben. Fröccsöztek, már bezárt, ezt még nem is tudod. Jövök szombaton, ügető előtt, hallgatom, mit beszél a fákkal a bús őszi szél, Hazafi, Hópehely, Éltornásznő, tuti tipp, és még egy nő neked. Eljövök hozzád vasárnap délben. Májuséjszakán, letépek minden koszorút. Augusztus huszadikán, bár tele a temető, felmásznak a sírokra, sírhalmokra, onnan nézik a tűzijátékot. Húsvétvasárnap, feltámadáskor, amikor kihalt a temető. Húsvéthétfőn a fára akasztott fehér flakonból meglocsollak, fellocsollak. Szenteste, gyertyagyújtáskor, gyalog, már semmi sem jár, senki, a háromkirályok se, kihez is mennének. Naptalan novemberi napokon, de sohasem halottak napján.

Most a rózsa mellett itt hagyom a nőket is. Hoztam őket földalattin, villamoson, metrón, buszon, gyalog. Mások ételt-italt visznek, s otthagyják, miért ne hozhatnék én nőket, neked? Majd feljössz értük a síri világból az éj közepén, s oda leviszed őket.

Majd még jövök.

Föld veled.

Neked ajánljuk