Bán Zoltán András: Noé vendéglője

Tizennegyedik számla – Je suis Charlie (Baudelaire)

  • Bán Zoltán András
  • 2015. február 22.

Egotrip

A 2015-ös év előbb hóval, majd ónos nyálat köpő rosszkedvvel érkezik, mígnem szelídül haragja, és némi tavaszias vizet áraszt ősz fejemre, miközben a langyos tüntetések miatti csalódottságomban a „Magyarország csendes, újra csendes” dalt dúdolom magam elé a romkocsmaövezetben megbúvó törzshelyem felé igyekezve, ama rendíthetetlen elhatározással, hogy végre tényleg belekezdek a Magyar Mámorról szóló sorsszerű előadásomba. És belépve az ivószobába, erős szatiszfakcióval tapasztalom, hogy minden ideális a másnaposság teremtő erejéről szóló Ady-féle eszmék ismertetéséhez: a Táltos Szilveszter éjszakáján kötött különbékéje szívszerelmével, Szabó Ervinnével tartósnak ígérkezik, az asszony éppen egy újabb borogatást helyez el a sokat akaró íróember immár három hete macskajajtól zengő homlokán. És amikor már nyúlnék idei első fröccsöm és a kispolcon türelmetlenkedő Ady-kötet felé, máris elém pattan a szent orosz félkegyelműek látomásos arcával a Sztarec, és így üvölt: Ȇtes-vous Charlie?

– Ez megy reggel óta – mondja Fizetőpincér. – Már a hajléktalanok is elmenekültek.

– Hagyjon nekem békét ezzel a hülyeséggel. Engem most sokkal jobban izgat a magyar helyzet – próbálom lehűteni az eszement oroszt, de az nem tágít.

– Nem válaszol?! Nem akar? Pedig most minden ezen áll vagy bukik. A maga magyar helyzete is. Hát nem érti!? Je ne suis pas Charlie. És azt is megmondom, miért. Mert itt csak a lázadás fog tüzet csiholni. Mint Adynál. A maga picinyke magyarjai szellemileg végzetesen elszalonnásodtak, belehájasodtak a maguk kis partikularitásaiba. Itt mindenki Charlie akar lenni, tolerál és teoretizál, holott ide erő kell, ide tökösség kell, intolerancia kell, ide Bakunyin kell, sőt Mikhaïl Bakounine! Vagy egyenesen a mételyes Nyecsajev, azaz Serge Netchaïev! Hát forradalmat akartok forradalom nélkül? Ez nem fog menni, batïouchka. Én külön úton járok, és külön is iszom – hörgi a Sztarec, azzal előrántja kabátzsebéből és jól meghúzza a Raszkolnyikovka névre hallgató extravodkáját.

– Pedig most mindenki Charlie – szól közbe szerényen Nemetschek. – Még Arnold Schwarzenegger is. Még George Clooney nője is. Ezt nem én mondom, hanem a legfrissebb számban a Charlie Hebdo életben maradt kolumnistája, Mathieu Madenian, aki azt is hozzáteszi: „Akkor én most inkább nem vagyok Charlie…”

– Én sajnos nem tudok fransziául – nyögi a Táltos –, de ha már Charlie, akkor hadd legyek magam inkább Charlie Baudelaire. Hogy is mondja, aranyom? Segíts már… – fordul Szabó Ervinnéhez.

– De nekem nehogy a Rúgjatok be! című prózaversét idézzék a Spleen de Paris sorozatból! – kiáltja Nemetschek. – Nem mondom, boldogult úrfikoromban én is lemásoltam, nem lévén pénzem a kötet megvásárlására… – néz rám sokatmondóan. – De ez ócska közhely, mindenkinek a könyökén jön ki.

– Minek néz minket? – sziszegi tőle meghökkentően indulatosan Szabó Ervinné. – Azt ismeri, hogy „szállunk a bor sötét lován”?

– Naturellement – veti oda foghegyről Nemetschek, én meg kezdem belátni, hogy ezúttal sem leszek képes elkezdeni döntő előadássorozatomat. És a hivatásos tarhás gátlástalanul folytatja: – Szép sor, eltekintve attól, hogy az eredetiben szó sincs sötét lóról. De hát ismerjük Babits fordítói libertinizmusát.

– Je m’en fiche! – süvölti madame Szabó.–
A szeretők bora, vagyis a Le vin des amants mindenképpen gyönyörű!

– De most nem erre gondoltam, kicsim – nyafogja tovább a Táltos. – Hanem A mesterséges mennyországokra, tudod, amit nemrég mutattál nekem…

– Les Paradis artificiels, oui, mon petit chat. Itt van a szoknyám zsebében. Bizony, filológus uram, csodálkozom, hogy a kis kötet nem kapott helyet a Mámor Kiskönyvtárában. Pedig Charles Baudelaire…

– Levegőszépe Károly, ahogy boldogult
George Petri urunk mondta, aki nemcsak nagy költő volt, hanem önzetlen asztaltársaság is, és soha nem sajnálta megosztani borát az átmenetileg nem számlaképes szegénylegényekkel… – sóhajtja bele a térbe Nemet­schek, de Szabó Ervinné rá se ránt, és folytatja:

– Pedig Charles, mint a mi kocsmai filológusunk, egyenesen Noéval kezdi a borról szóló értekezését, és felkiált: „Ki ne ismerné mélységes örömeit a bornak? Ha bárkinek bármilyen elcsitítandó lelkifurdalása, felidézendő emléke, elfojtandó fájdalma, felépítendő légvára volt, mind téged hívott segítségül, szőlő rostjaiba rejtett, titokzatos isten. Mily gazdagok a bor színjátékai, melyeket a belső nap világít át! De mennyire félelmetesek megsemmisítő gyönyörei és emésztő varázslatai is.”

– Bartók nem ivott…De nem volt igaza… – nyögi a Táltos, és összeteszi kezét: – Beszélj hozzám, édesem, szólj, mint Baudelaire látomásában a bor szól a megfáradt emberhez!

És ekkor megrökönyödve látjuk, amint Szabó Ervinné odahajol szívszerelméhez, és a bor maszkját öltve duruzsolja Baudelaire szavait: – „Ember, szeretett barátom, üvegbörtönöm ellenére szeretnék dalt zengeni hozzád, mert nem vagyok hálátlan, tudom, hogy neked köszönhetem életem. Életet adtál nekem, ezért megfizetem fáradozásodat. Egy derék ember mellkasa sokkal inkább kedvemre való tartózkodási hely, mint az érzéketlen pincék. Vidám sírgödör a gyomrod, barátom, melyben vidáman telik be végzetem. Úgy hullok a kebled mélyére, mint tápláló ambrózia. Én leszek a mag, mely megtermékenyíti a gyötrelemmel vájt barázdát. Bensőséges kapcsolatunk költészetet teremt. Mi ketten egy Istenné válunk, és úgy röpködünk együtt a végtelen felé, mint a madarak, a lepkék, az illatok és mindaz, aminek szárnya van. Én vagyok a vasárnapok reménye. A bor vagyok, óh ember, a nektár, mely képes rá, hogy sassá változtassa a vakondot!”

– Igen, kincsem, legyünk sasok, repüljünk együtt a bor szárnyas hullámain! – kiáltja a Táltos, azzal ledobja homlokáról a másnaposságát enyhítő borogatást. – Kodály is tévedett!

– Tipikus magyar… comme le petit cosaque du Don, az a kis doni kozák, aki a saját sírján táncol… – dörmögi megvetően a Sztarec, de közben egy forró pillantást lövell Szabó Ervinné felé.

– Na, lássuk, ki ma a Charlie, azaz a Jani… – mondja kuncogva a Fizetőpincér, és egy alig látható kézmozdulatomra a hullasápadtra váló Nemetschek elé ejti le az idei első, összességében pedig a tizennegyedik számlát.

Neked ajánljuk