A hatalomért folyó harc át-alakul, amikor a tudásról való tudás válik a hatalom első számú forrásává.
Alvin Toffler
Más szavakkal, az információs társadalomban, ahogyan az élet majd minden területe, a háború is virtualizálódik. (Ez persze nem jelenti azt, hogy nem járhat ugyanolyan brutális fizikai következményekkel, mint hagyományos változata.) A konkréttól az absztrakton át az abszurdig feszülő civilizációs íven a pénzhez hasonlóan a háború fogalma is végighaladt: az ember ember elleni küzdelemtől a személytelen szőnyegbombázásokon keresztül az infoháborúig, amely a hadviselés minden eddiginél gyorsabb, hatékonyabb, elvontabb és kiszámíthatatlanabb formája. Az infoháborúban értelmét veszti a hagyományos logikára épülő stratégia és taktika, egyetlen jól megválasztott félmondat egy internetes levelezőfórumon hatalmas galibát okozhat a tőzsdén, cégeket tehet tönkre vagy emelhet magasra. Egy feltételezett totális infoháborúban - amelyet nemzetek vagy óriáscégek kiterjedt, egymás ellen folytatott dezinformációs hadjárata jellemezne - jósolni körülbelül annyit érne, mint az időjárás-jelentés: a nagyon komplex rendszerek kutatói - például a meteorológusok - már régen rájöttek, hogy az ilyen rendszerekben - mint például a Föld légköre vagy a globális információs és pénzpiac - zajló folyamatokra a káoszelmélet érvényes, így nagyon nehezen modellezhetők: egy pillangó egyetlen szárnycsapása az Amazonas mentén másnapra tornádót okozhat Japán partjainál. A nagyon komplex rendszerekben csak óriási mennyiségű információ vagy egy ma még tudományosan értelmezhetetlen képesség, a helyes intuíció birtokában befolyásolhatjuk az eseményeket a kívánt irányba.
Az előbbiekben elmondottak természetesen csak a rendszer egészére vonatkoznak: ha az ellenfél megválasztásával vagy más módon leszűkítjük a játékteret, tervezhetőbbé válik a dolog, és - hasonlóan a Jaksity György által tárgyalt tőzsdemanipulációkhoz - igen hatékony támadásokat indíthatunk. Az infoháború általában egyoldalú: támadni könnyű, védekezni jóval nehezebb. Az infoháborúról íródott számtalan könyv és tanulmány (a téma iránt bővebben érdeklődőknek jó kiindulópont a http://www.i-war.com/) általában az ellenfél vagy a választott módszer típusa szerint osztályozza az effajta támadásokat, vegyük mi is sorra ezeket.
A személy ellen irányuló információs támadás klasszikus példái, amikor a számítógépkalóz feltöri elektronikus postaládánkat, ellopja hitelkártyaszámunkat, a számlánkra mobiltelefonál vagy hálózati identitásunkat eltulajdonítva a nevünkben levelezik - ezekkel a módszerekkel teljesen ellehetetlenítheti, akár fizikailag is megsemmisítheti ellenfelét: Amerikában volt már példa arra is, hogy rendőri védelem alá helyeztek és új személyazonossággal láttak el valakit, akinek a nevében fajgyűlöletet szító, névvel, címmel, telefonszámmal ellátott elektronikus leveleket postázott rosszakarója kisebbségi Internet-levelezőfórumokra. A cég vagy állam ellen indított támadás leggyakoribb módszerei a kémkedés vagy a dezinformáció elektronikus formái. Az ipari kémek új generációja az Interneten dolgozik: betör a vállalati intranetre, jelszavak után szimatoló programot telepít, így hamarosan birtokába jutnak a legféltettebben őrzött adatok. Védettebb helyeken belső ember a támadó: az Egyesült Államokban jelenleg több olyan per is folyik, amelynek vádlottja egy cég alkalmazottjaként információkat (nem feltétlenül konkrétumokat, esetleg csak bizonyos dokumentumokhoz vagy adatbázisokhoz való hozzáférés mikéntjét, jelszavait) szolgáltattak ki a konkurenciának. A Pentagon nemrégiben elismerte, hogy az Öböl-háború során több ízben betörtek számítógéprendszerébe, és az amerikai csapatok helyzetére vonatkozó információkat vittek el onnan ismeretlen számítógépkalózok. A CIA később kiderítette, hogy ezeket az infókat borsos összegért fel is ajánlották Iraknak, amely azonban dezinformációtól tartva nem fogadta el az ajánlatot.
A klasszikus hálózati betörésen kívül számos high-tech eszköz is segítheti a támadót: ilyen például a titkosszolgálatok által is használt Van Eck szkenner, amely a monitorsugárzásból távolról rekonstruálja a képet, vagy a nagy energiájú elektromágneses ágyú, amely minden mikroprocesszort tönkretesz egy bizonyos körzeten belül. Ne feledkezzünk meg a speciális röntgen- és infravörös kamerákkal minden falon átlátó kémműholdakról sem, ezekből bőven üzemeltet az Egyesült Államok, amely az ilyen műholdak kilövésére alkalmas lézerfegyvert is kifejlesztett. Az infoháború fenyegetését a fejlett társadalmak nagyon komolyan veszik: Louis Freeh, az FBI igazgatója a tavasszal hosszú felszólalásban próbálta meggyőzni a Kongresszust arról, hogy szükség van egy védelmi rendszer felállítására. Freeh szerint jelenleg egy ellenséges állam tucatnyi szakembere néhány óra leforgása alatt százmilliárd dolláros nagyságrendű kárt tudna okozni országának.
A védekezés jóval keményebb dió: az agresszor ugyanis általában él azokkal a módszerekkel, amelyekkel a célpont nem, vagy nem elég hatékonyan. A számítógép-hálózaton keresztül indított támadás mindig anonim, rendszerint titkosított csatornák (lásd még: gép + narancs) igénybevételével történik, így szinte lehetetlen kideríteni a támadó földrajzi helyzetét vagy személyazonosságát. Az informatikai rendszerek védelmével foglalkozó specialisták vagy a kifejezetten az efféle támadások elleni védekezésre kiképzett cyberzsaruk akkor jó szakemberek, ha maguk is képesek volnának a támadásra: hackerből lesz a legjobb rendszergazda, mondják az Interneten. (A napokban kaptam egy hangvételben leginkább az új Maóba kívánkozó - menjen inkább kormánypárti laphoz seggnyalónak, és ott csináljon rejtett reklámot csókosai számára stb. - olvasói levelet egy szdsz.hu címről, miután a hackerből lett rendszergazdához hasonlítottam az egykori demokratikus ellenzéket az iNteRNeTTo hasábjain. Pedig a rendszergazda nem pejoratív fogalom.) Felhasználóként a bizalmatlanság a leghelyesebb taktika: míg a valós világban csak Isten nem felejt, a számítógép-hálózaton minden cselekedetünknek könnyen felgöngyölíthető nyoma marad. Ugyanakkor létezik egy sor - ezúttal terjedelmi okok miatt nem tárgyalandó - óvintézkedés, amelyek segítségével ha ki nem is zárhatjuk, de minimalizálhatjuk egy, a személyünk (cégünk, országunk stb.) ellen indított információs támadás lehetőségét. Az a hálózati polgár, aki felelőtlenül kezeli jelszavait, nem érti, mitől paranoiás rendszergazdája és alábecsüli az elektronikus környezetében tevékenykedő - hangsúlyozzuk: legtöbbször jóindulatú - hackereket, nos, az ilyen ember viktimológiai eset, aki megérdemli a sorsát, hogy okuljon belőle a világ.
