Egotrip

Szakszervezeti beutalóval két hétre Miskolc-Tapolcára jöttünk a családdal. Már egy hete vagyunk itt. Faházikóban lakunk a kempingben. Megismerkedtünk egy bányász családdal. Sokat focizunk a két fiú ellen általában győzünk pedig Attila a legkisebb köztünk. Az apjuk minden reggel felest iszik megszokta a bányában. Õk minden este főznek és mindig paprikáskrumplit. Mi tejivóban reggelizünk tejet kakaót én általában brióst vagy lekváros buktát azt szeretem bár kevés benne a lekvár. A porcukrot lefújom róla anyuék már rám se szólnak. Reggeli után zsetonnal fizetünk. Napközben a strandon vagyunk és a Strand önkiszolgáló étteremben ebédelünk fürdőruhában.

Párizsban történt, 1947 nyarán. Akkoriban már két éve volt annak, hogy a franciák újra megismerték a szabadságot, s a negyedik köztársaságban ismét tetőfokára hágott a nemzeti büszkeség. Szabadon lehetett gyűlölni a boche-okat, és a bíróságok meg a laikus civil kamarák még mindig százával hozták az elmarasztaló ítéleteket a kollaboránsok ellen. S bár mindenütt virágzott a csempészet és a feketepiac, Algériában pedig semmi sem volt rendben, ráadásul az erősödő sztrájkmozgalom már politikai robbanással fenyegetett, mégis országszerte érezhető volt az optimizmus és az elsöprő életerő. Lelkesen folyt az újjáépítés, mindenki terveket szőtt, s az emberek szívét betöltötte a szerelem.

Bergman filmjében a tízéves Alexander szerelmes Majba, a vörös hajú, bicegő pesztonkába. A szerelem kölcsönös, Alexandert mindennél boldogabbá teszi, ha a lány ágyában fekhet, és orrát belefúrhatja Maj vastag hálóingébe. Karácsony este Maj félig tréfásan, félig szomorúan bocsánatot kér Alexandertől: ezt az éjszakát Alexander szoknyapecér nagybátyjával kell töltenie. Így ismeri meg Alexander az ölelés boldogsága után a féltékenység kínját. Alexander mostohaapja, a puritán és embertelen püspök házában Majnak természetesen nem lehet helye. Napjainkra a püspök erkölcse fölébe kerekedett Maj és Alexander kusza érzelmeinek. Az Amerikából világszerte szétterjedt új prüdéria, miután a homoszexualitást már nem illik üldöznie, pedofíliát hörögve vesz üldözőbe minden erotikával átszőtt érzelmi kapcsolatot felnőtt és gyerek között. Nem vitás persze, a szexuális erőszak legaljasabb formája a gyerekekkel szembeni erőszak. És erőszaknak minősül mindenfajta visszaélés a gyerek kiszolgáltatottságával, védekezésre képtelen helyzetével.

Most végre nem részletkérdésekről, hanem magáról a boldogságról lesz szó. Mennyire boldog ön mostanában az életben? Nagyon boldog (4), elég boldog (3), nem túl boldog (2) vagy egyáltalán nem boldog (1)?

A cím ilyen formában teljesen értelmetlen, mivel anagrammaként csupán rejti a valódit. Az eredeti cím - Gordon, Banks of England - ugyanis a mai viszonyok között mindenkit félrevezetett volna: egyesek a direkt politizálás miatt rökönyödtek volna vissza, másokat a válság unalmas felemlegetése riasztott volna el. Pedig szó sincs direkt politizálásról. Legfeljebb indirektről. Már amennyiben azt a tényt politizálásnak tekinthetjük, hogy a jelenlegi miniszterelnök egyetemi évfolyamtársam volt, és az egyik közgázos teremtornán lőttem neki egy irgalmatlanul nagy gólt. Majdnem a félpályáról lőttem, szabadrúgásból, szinte laposan a jobb alsóba, mozdulni sem tudott. Legalábbis én így emlékszem, és mostanában mindenkinek így is mesélem. Majd legföljebb a szóvivője útján cáfolja. Az alábbi szöveg viszont direkte nem a gólokról szól, hanem éppen azok megakadályozásáról;

A szeretet legegyszerűbb, legkiegyensúlyozottabb formája az önszeretet. Sok bonyodalomtól, lelki szaladgálástól kíméli meg magát az ember, ha rajongásának tárgya önmaga. Sohasem kell megismernie a reménytelen vágyakozás kínját, az elutasítás gyötrelmét - a viszonzatlan önszeretet logikai lehetetlenség. Az ilyen érzelmi függetlenséget azonban a kikosarazott világ nem nézheti jó szemmel: mit keres közöttünk az olyan, aki egyikünkért sem lelkesedik annyira, mint önmagáért?

Nem bizony. Attól még lehetsz például zseniális matematikus. Persze továbbra is hülye maradsz, de az emberek tiszteletben fogják tartani a hülyeségedet, és még nőt is kapsz, nem is akármilyet. A matematikus legtöbbször valami ilyesfajta klisé illusztrálására jelenik meg az amerikai filmekben. Az erkölcsi tanulság pedig: kedves néző, jól teszed, ha tiszteletben tartod őt, mert bár hülye, valójában zseni. Ezt nyomatékosítja, hogy mindegyik ilyen filmben a matematikusba beleszeret egy bombázó. És még csak nem is kell irigyelni ezért, mert ki irigyelne egy hülyét?

A Nyugatiba a besurranó pályán, a Podmaniczkyról, teherautók, daruk állják el Resti Kornél útját, mi van itt, üvegpalota épül, az 1. Szociális Csomópont eldózerolva, a róla elnevezett Resti büfé-lakókocsi hűlt helye, ajtaját szeméttelepen csapkodja a szél, a pornóújságárus is elvontatta kis kocsiját, máshol mutogatják magukat a nők, legközelebb nem erre jövök.

- Ezt a történetet sokan nem fogják kedvelni - morfondírozott K. - Kell ez neked éppen most? - folytatta egyes szám második személyben, tovább bonyolítva a személyragok zűrzavarát. - Éppen most, amikor könyvben is kiadták K. történeteit? Az olvasók meg a kritikusok is elfordulnak tőled, azt fogják mondani, nem píszí, amit írsz. Egy férfisoviniszta disznó! Persze K. tudta, hiába vitázik önmagával, az effajta ellenvetések még inkább arra ösztökélik, hogy leírja, amit nem célirányos leírnia.

Az Országgyűlés előtt fekszik egy, még Szűcs Erika által márciusban beterjesztett törvénymódosítás; jele: T/9318. Ezzel a - szocialista képviselők közt népszerűnek mondott - javaslattal a szociális tárca a gyermekvédelmi törvényt módosítaná. Az egyik javasolt változtatás (a 9. és 10. paragrafusokban foglalt) a gyermekvédelmi szolgálatnak a gondozásba vétel mellett arra is jogot adna, hogy a jegyző felkérésére úgy döntsön: annyira nem súlyos a helyzet, hogy a gyermeket kimentse a családból, de a családi pótlék felét a gondviselő ezentúl ne pénzben, hanem természetben kapja.

Képzeljünk el egy olyan világot, ahol az ember rendszeresen jobb belátása ellen cselekedhet, anélkül, hogy ezért dühösnek kellene lennie önmagára. Ahol tudatos esztelenségeiért úgy okolhat másokat, hogy közben egyáltalán nem kell lelkiismeret-furdalást éreznie. Azt gondolhatnánk, hogy ilyesmi csak az akaratgyenge ember fantáziájában élhet. De nem. A homéroszi hőskor éppen ilyen világ volt. Nyugati civilizációnk éppen egy ilyen morális adóparadicsomként indult.

Egy kiváló matematikus-közgazdász barátom sopánkodott a minap, hogy a bankok a hitelkártyájukkal kamatmentes kölcsönt akár 40 napig is adnak - majd, ha nem fizetünk, akkor éves alapon 45 százalékos kamatot vernek ránk. Nem arcátlan újraelosztás ez a hülyétől az okoshoz? - szólt kérdés formájában a keserű konklúzió. Hát persze, válaszoltam, nyilván a lusta és/vagy tudatlan ügyfél esik bele a csapdába, az ő nemtörődömsége vagy félreértése, egyszóval "hülyesége" teszi lehetővé azt, hogy az értő, odafigyelő, vagyis "okos" ügyfelek élvezzék az ingyenkölcsön hasznát.

Nem, nem a mienkért. Saját válságaink okozójáról majd minden honfitársunknak olyan határozott véleménye van, hogy csak a bajt hoznám a fejemre, ha erről értekeznék. A világgazdasági válságért ki a felelős? A világ többi országával együtt egy olyan pénzpiaci összeomlás súlyos reálgazdasági következményeit szenvedjük el, aminek konkrét okai vannak. Rámutathatunk-e azokra, akik a vészt hozták ránk? Kártérítésre persze még a legnaivabbak sem számítanak, ám - ha mást úgysem tehetünk - a morális ítélkezéssel legalább a lelkünkön könynyítenénk.

Abban mind egyetértünk, hogy a jelen válságban a gazdasági teljesítmény visszaesése nem kis részben a kereslet csökkenésének tudható be. A cégek termékeik eladásából élnek, ha csökken az árbevételük, akkor kevesebb embert tudnak foglalkoztatni, és mind ők, mind a fizetés nélkül maradt emberek kevesebb adót fizetnek. Több mint hetven éve ismert, és manapság különösen népszerű a keynesi recept: az állam a kereslet ösztönzésével húzzon ki minket a kátyúból.