Putyin elnök számos alkalommal kifejtette azt, hogy Ukrajna és ukrán nemzet nincs is, mert az ukránság csupán mint az összorosz nemzet és nyelv része létezik. Ezt mondta például 2008 áprilisában, majd 2014 márciusában is, amikor a Krímet, Hruscsov elvtárs könnyű kézzel adott ajándékát (1954) az ukránoktól visszavette. Putyin gránitszilárdságú hivatkozási alapja végső soron a Kijevi Nagyfejedelemség (9–13. század), amely egyszerre volt az ukrán, az orosz és belarusz államiság elődje. Létezett ugyan már a 12. század közepén valami Moszkva nevű kis település, de ennek csak az 1380-as évektől kezd megnőni a jelentősége, amikor a városka egy mindent elnyelő, új nagyfejedelemség központja lett. A mai Ukrajna régióinak hányatott politikai története azonban a területi széttagoltság idején, azaz a 18. századig csak részben függött össze a cári Oroszország történetével.
Négy évszázadon át másfajta nyelvi és kulturális identitások formálódtak ezeken a területeken. Ezt jelzi az is, hogy már Nagy Péter cárnak is be kellett tiltania az ukrán könyvek kiadását (1721), majd a 19. században korlátozták az ukrán nyelv nyilvános használatát is (1863, 1876, 1881). És mégis… Ha a Vízivárosban járunk, a Fő utcáról lekanyarodva elmegyünk a Király gyógyfürdő és a görögkatolikus templom között, egy kis tér közepén meglátjuk Tarasz Sevcsenko szobrát. Sevcsenko ukrán költő, író és festő egyike volt azoknak, akik már a 19. század közepén ukránul írtak. A kor ukrán íróinak a zöme oroszul írt, így például Gogol is. Az oroszosítás az 1930-as években újabb lendületet kapott. A CIA Factbook szerint ma Ukrajna lakosságán belül az ukrán anyanyelvűek kétharmados többségben vannak, míg az orosz anyanyelvűek aránya mintegy 30 százalék. Az ukrán etnikum egy része azonban orosz anyanyelvű, sokan pedig egyfajta kevert orosz-ukrán nyelvet használnak (ez a szurzsik).
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
