egotrip

Cseresnyési László: Nyelv és neurózis

Egotrip

Ez a woke nem valami új dolog. Én például már negyven éve hallottam egy fekete diáktársamtól Minneapolisban a stay woke (éberen figyelj) kifejezést. Akkor persze a woke még csak az afroamerikai angol szava volt, és a feketék diszkriminációjával szembeni ellenállásra utalt.

Ébredő magyarok?

Ez a woke nem valami új dolog. Én például már negyven éve hallottam egy fekete diáktársamtól Minneapolisban a stay woke (éberen figyelj) kifejezést. Akkor persze a woke még csak az afroamerikai angol szava volt, és a feketék diszkriminációjával szembeni ellenállásra utalt.

Az angolban a woke szót az utóbbi években főként megvető, gúnyos értelemben használják (fenyegető ideológiai katyvasz), akárcsak ikertestvérét, a cancel culture, magyar nevén eltörléskultúra kifejezést. Ez utóbbi arra utal, hogy egyeseket a nőkre vagy a kisebbségekre nézve sértőnek vélt viselkedésük, kijelentéseik miatt kiközösítenek, adott esetben akár ki is rúgnak az állásukból. Kétségtelen, hogy a hanyatló Nyugaton túl sokan éltek és élnek vissza a diszkrimináció megtorolhatóságának a lehetőségével. A konzervatív jobboldal erre persze úgy reagált, hogy a médiában a woke és a cancel culture jelentését a nők és a kisebbségi aktivisták túlkapásaira és (nem ritka) őrültségeire korlátozta. Ez persze azt tudatosítja az emberekben, hogy a társadalom ma eszement kisebbségi lobbik terrorja és cenzúrája alatt senyved, míg a máig meglévő előjogok rendszerére és a létező diszkriminációra jóval kevesebben figyelnek.

A woke oldalági rokona a progressive szó, amely a bűn és a métely összefoglaló kategóriája az amerikai konzervatívok (és immár a mi Fideszünk) retorikájában. A progresszió az ő nyelvükben agresszió és perverzió. A progresszív szó eredeti jelentése „haladó” volt (még az amerikai angol ezoterikus fordulata előtt), de ez a szó a modern időkben új jelentést nyert. Felteszem, hogy sok mélyen elkötelezett fideszes május 4-ig nem is tudott erről. Budapesten azonban, a Conservative Political Action Coalition (CPAC) tanácskozásának megnyitóján tartott beszédében, Orbán Viktor mintegy másfél tucatszor utalt a „progresszió vírusára”, amely, mint tudjuk, a nemzetállamok szépséges testén tenyészik, vö. progresszív átnevelés, progresszív elit, progresszív párt­alapítványok és kutatólaboratóriumok stb. A „progresszív erők” kifejezés mindazon (nyugati) háborús uszítókra utal, akik konfliktust provokáltak ki, hogy új világrendet hozzanak létre. Ezek manapság migránsokkal árasztják el keresztyén-keresztény Európánkat, felhígítván ősi kultúránkat, ráadásul homokosokat és transzgendereket akarnak nevelni a mi ártatlan, ciszgender gyermekeinkből.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.