egotrip

Cseresnyési László: Nyelv és neurózis

Egotrip

Ez a woke nem valami új dolog. Én például már negyven éve hallottam egy fekete diáktársamtól Minneapolisban a stay woke (éberen figyelj) kifejezést. Akkor persze a woke még csak az afroamerikai angol szava volt, és a feketék diszkriminációjával szembeni ellenállásra utalt.

Ébredő magyarok?

Ez a woke nem valami új dolog. Én például már negyven éve hallottam egy fekete diáktársamtól Minneapolisban a stay woke (éberen figyelj) kifejezést. Akkor persze a woke még csak az afroamerikai angol szava volt, és a feketék diszkriminációjával szembeni ellenállásra utalt.

Az angolban a woke szót az utóbbi években főként megvető, gúnyos értelemben használják (fenyegető ideológiai katyvasz), akárcsak ikertestvérét, a cancel culture, magyar nevén eltörléskultúra kifejezést. Ez utóbbi arra utal, hogy egyeseket a nőkre vagy a kisebbségekre nézve sértőnek vélt viselkedésük, kijelentéseik miatt kiközösítenek, adott esetben akár ki is rúgnak az állásukból. Kétségtelen, hogy a hanyatló Nyugaton túl sokan éltek és élnek vissza a diszkrimináció megtorolhatóságának a lehetőségével. A konzervatív jobboldal erre persze úgy reagált, hogy a médiában a woke és a cancel culture jelentését a nők és a kisebbségi aktivisták túlkapásaira és (nem ritka) őrültségeire korlátozta. Ez persze azt tudatosítja az emberekben, hogy a társadalom ma eszement kisebbségi lobbik terrorja és cenzúrája alatt senyved, míg a máig meglévő előjogok rendszerére és a létező diszkriminációra jóval kevesebben figyelnek.

A woke oldalági rokona a progressive szó, amely a bűn és a métely összefoglaló kategóriája az amerikai konzervatívok (és immár a mi Fideszünk) retorikájában. A progresszió az ő nyelvükben agresszió és perverzió. A progresszív szó eredeti jelentése „haladó” volt (még az amerikai angol ezoterikus fordulata előtt), de ez a szó a modern időkben új jelentést nyert. Felteszem, hogy sok mélyen elkötelezett fideszes május 4-ig nem is tudott erről. Budapesten azonban, a Conservative Political Action Coalition (CPAC) tanácskozásának megnyitóján tartott beszédében, Orbán Viktor mintegy másfél tucatszor utalt a „progresszió vírusára”, amely, mint tudjuk, a nemzetállamok szépséges testén tenyészik, vö. progresszív átnevelés, progresszív elit, progresszív párt­alapítványok és kutatólaboratóriumok stb. A „progresszív erők” kifejezés mindazon (nyugati) háborús uszítókra utal, akik konfliktust provokáltak ki, hogy új világrendet hozzanak létre. Ezek manapság migránsokkal árasztják el keresztyén-keresztény Európánkat, felhígítván ősi kultúránkat, ráadásul homokosokat és transzgendereket akarnak nevelni a mi ártatlan, ciszgender gyermekeinkből.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.